Általános

Cím

Mezőtúri sárga mázas, zöld leveles tulipán díszítésű cserépmozsár (1900 körül) - II.

Leírás

„A címet látva valami vegyi anyagra, esetleg korróziós eljárásra gondolhatunk, pedig a válasz ennél sokkal egyszerűbb: az amúgy szinte elnyűhetetlen közönséges háztartási rézmozsarak legnagyobb ellensége bizony a Nagy Háború volt, ami a véráldozat mellett rengeteg színes- és nemesfémet is igényelt. Ez utóbbit, leginkább az aranyat a lakosságtól Auguszta-alap gyűjtötte össze, a színesfémek közé tartozó rezet pedig 1916 nyarától térítés ellenében rekvirálta az állam. A réz pedig a kilincsek mellett a konyhában használt mozsarak, edények formájában volt jelen a háztartásban. A leadott rézsmozsarak helyett más fémekből, vagy cserépből készült törő-zúzó edényeket kezdtek használni. Most egy ilyen cserépmozsarat nagyíthatunk és járhatunk körbe a túrkevei Finta Múzeum munkatársainak jóvoltából. A Nagy Háború volt az első „anyagháború” az emberiség történetében, győztesei leginkább az ilyen adottságaiknak, és nem mondjuk a vitézségüknek, vagy a kitűnő hadvezetésnek köszönhették a diadalt. A hadviselő államok átálltak a hadigazdaságra, ahol a civil szféra igényei háttérbe szorultak. Mivel az Osztrák Magyar Monarchia békeidőben is csak 8 százalékát volt képes kitermelni rézszükségletének, így leginkább az Egyesült Államokból hozták be a szükséges mennyiséget. Ez a háború kitörése után szinte lehetetlen volt, 1917-től, Amerikának az antant oldalán való hadba lépésétől pedig teljesen leállt. Pedig a nem rozsdásodó rézre égető szükség volt mondjuk a töltényhüvelykekhez is, ezért már 1915 elején megindult a lakosságnál lévő réztárgyak szervezett felvásárlása. Amiből 1916 nyarára rekvirálás lett, tehát térítés ellenében kötelező beszolgáltatás. És vittek mindent, ami rézből volt, a kilincsek, mozsarak, főzőedények mellett a lekvárfőző üstöket és fürdőkádakat is. 1917 nyarától pedig sorra kerültek a harangok, amikből községenként csak egy-egy maradhatott. Ez általában a kisebb, a „lélekharang” volt, a nagyharangot már csak hazafias felbuzdulásból is odaadták a magyarok. Persze, ez sem volt elég, a háború, a nagy Moloch mindent elnyelt. Így sor került az állami épületek rézlemezből készült tetejére, villámhárítóira is, és 1918-ban már arra is voltak elképzelések, hogy beolvasztják a rezet tartalmazó köztéri szobrokat, de szerencsére előbb jött el a háború vége. Az viszont biztos, hogy 1900-ra datált, 12 centiméter magas cserépmozsarunk, valamelyik mezőtúri fazekasmester keze munkája, nemcsak dísznek volt a polcon, hanem belsejébe kukkantva láthatjuk, hogy munkára is fogták. Hogy aztán erre a Nagy Háború alatt került sor éppen, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy szép, formás darab, büszke lehetett rá készítője. Pálffy Lajos: A rézmozsarak legnagyobb ellensége http://mandarchiv.hu/cikk/6065/A_rezmozsarak_legnagyobb_ellensege

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Várvölgyi késő bronzkori öntött bronz kalapács (Nagy-Lázhegy, Kr. e. XII-IX. század) - II.

Leírás

„A balta és a sarló mellett a bronzkori ember legfontosabb szerszámai a kalapács és a véső voltak. Hogy ezeket mire is lehetett akkoriban használni, ahhoz a mai embernek már erősen a képzeletére, esetleg a televízióban látott képsorokra kell hagyatkoznia. Pedig a különféle kalapácsok, fogók, fúrók és vésők régen sok mesterség alapvető szerszámai voltak. Nem véletlen hát, hogy a régészek által előhozott szerszámleletekben is nagy számban előfordulnak. A keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából a késő bronzkori balta után most egy ilyen régi kalapácsot vésőt is tanulmányozhatunk 3D-ben. Az várvölgyi késő bronzkori település életében fontos helyet foglaltak el a kézművesek, köztük a bronzöntők. Ezt onnan is tudjuk, hogy a feltárások során több helyen is megmunkálásra váró bronztömbök lerakatára bukkantak. Ugyanakkor a környezeti viszonyok, a sziklás talaj nem tette lehetővé igazán a mezőgazdasági termelést, ezért a késő bronzkorban nagyméretűnek számító falu élelmezését valószínűleg jórészt kereskedelem útján biztosították. A leletekből arra lehet következtetni, hogy kézműipari termékekkel fizettek például a jobb adottságú Tapolcai medence földműveseinek. Ezek pedig nagy valószínűséggel bronzeszközök voltak. A másik, az ásatások leleteivel is alátámasztható foglalatosság Várvölgyön a fonás-szövés volt, ehhez pedig a medencében is adottak voltak a feltételek. A Nagy-Lázárhegy egykori településén a bronzművesek az évezredes öntési technológiákat használták. Az agyagból készített öntőformát viaszveszejtéses eljárással állították elő, majd ebbe került bele a vasnál harmadával alacsonyabb, 1050 fokon megolvadó bronz. Ahhoz, hogy üreges legyen, az előállítani kívánt tárgy kapcsán először az üreget formázzák meg, majd erre az eszközvastagságának megfelelő viasz réteget tapasztanak. Végül agyaggal bevonják az egészet, de ebbe a viaszig kisebb lyukakat fúrnak. Az öntésnél viasz a hő hatására kis lyukakon elkezd kifolyni, és már csak meg kell várni, hogy a bronz kihűljön, és készen is van az öntvény. Így készült a tokos balta mellett a láthatóan sokat használt várvölgyi kalapács is, ami ugyanazokat az egyszerű díszítő motívumokat viseli, mint éles eszköztársa. A véső öntési eljárása sem volt más, ezen a szerszámon is jól látszik, hogy a külső agyagforma egykoron két darabból volt összeillesztve. Hogy aztán egy ácsmester, asztalos vagy bodnár munkálkodott egykoron vele, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy használhatóságban nem sokkal maradt el a vasból készült eszközök mellett.” (Pálffy Lajos: Kalapács és véső viaszveszejtéssel) http://mandarchiv.hu/cikk/4579/Kalapacs_es_veso_viaszveszejtessel

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Várvölgyi késő bronzkori öntött bronz kalapács (Nagy-Lázhegy, Kr. e. XII-IX. század) - I.

Leírás

„A balta és a sarló mellett a bronzkori ember legfontosabb szerszámai a kalapács és a véső voltak. Hogy ezeket mire is lehetett akkoriban használni, ahhoz a mai embernek már erősen a képzeletére, esetleg a televízióban látott képsorokra kell hagyatkoznia. Pedig a különféle kalapácsok, fogók, fúrók és vésők régen sok mesterség alapvető szerszámai voltak. Nem véletlen hát, hogy a régészek által előhozott szerszámleletekben is nagy számban előfordulnak. A keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából a késő bronzkori balta után most egy ilyen régi kalapácsot vésőt is tanulmányozhatunk 3D-ben. Az várvölgyi késő bronzkori település életében fontos helyet foglaltak el a kézművesek, köztük a bronzöntők. Ezt onnan is tudjuk, hogy a feltárások során több helyen is megmunkálásra váró bronztömbök lerakatára bukkantak. Ugyanakkor a környezeti viszonyok, a sziklás talaj nem tette lehetővé igazán a mezőgazdasági termelést, ezért a késő bronzkorban nagyméretűnek számító falu élelmezését valószínűleg jórészt kereskedelem útján biztosították. A leletekből arra lehet következtetni, hogy kézműipari termékekkel fizettek például a jobb adottságú Tapolcai medence földműveseinek. Ezek pedig nagy valószínűséggel bronzeszközök voltak. A másik, az ásatások leleteivel is alátámasztható foglalatosság Várvölgyön a fonás-szövés volt, ehhez pedig a medencében is adottak voltak a feltételek. A Nagy-Lázárhegy egykori településén a bronzművesek az évezredes öntési technológiákat használták. Az agyagból készített öntőformát viaszveszejtéses eljárással állították elő, majd ebbe került bele a vasnál harmadával alacsonyabb, 1050 fokon megolvadó bronz. Ahhoz, hogy üreges legyen, az előállítani kívánt tárgy kapcsán először az üreget formázzák meg, majd erre az eszközvastagságának megfelelő viasz réteget tapasztanak. Végül agyaggal bevonják az egészet, de ebbe a viaszig kisebb lyukakat fúrnak. Az öntésnél viasz a hő hatására kis lyukakon elkezd kifolyni, és már csak meg kell várni, hogy a bronz kihűljön, és készen is van az öntvény. Így készült a tokos balta mellett a láthatóan sokat használt várvölgyi kalapács is, ami ugyanazokat az egyszerű díszítő motívumokat viseli, mint éles eszköztársa. A véső öntési eljárása sem volt más, ezen a szerszámon is jól látszik, hogy a külső agyagforma egykoron két darabból volt összeillesztve. Hogy aztán egy ácsmester, asztalos vagy bodnár munkálkodott egykoron vele, azt nem lehet tudni. Az biztos, hogy használhatóságban nem sokkal maradt el a vasból készült eszközök mellett.” (Pálffy Lajos: Kalapács és véső viaszveszejtéssel) http://mandarchiv.hu/cikk/4579/Kalapacs_es_veso_viaszveszejtessel

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Matematikai kompetencia

Általános

Cím

Kunffy Lajos: Párizsi építkezés

Leírás

Kunffy Lajos (1869–1962) festőművész 1911-ben készült olajfestménye a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A festő életművében a „korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig.” (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kunffy Lajos Emlékház, Somogytúr)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Kunffy Lajos: Marcell Fleury arcképe

Leírás

Kunffy Lajos (1869–1962) festőművész 1910-ben készült pasztellfestménye a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. A festő életművében a „korszakok művészi látásmódját követve óriási szellemi ív rajzolódik ki. Kezdődik az akadémista szellemű Millennium világával, folytatódik a Nagybányai Iskolával rokon plein air naturalizmussal, majd a szecesszión és az impresszionizmuson keresztül a realista hagyományok újraéledésével eljutunk az 1960-as évekig.” (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum – Kunffy Lajos Emlékház, Somogytúr)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség