A martonyi pálos kolostor. A település leghíresebb építménye a Háromhegyi pálos templom- és kolostorrom. A sűrű erdőkkel körülvett impozáns Martonyi kolostorrom védett történelmi műemlék, jelenleg helyreállítás alatt áll. A főhajó csúcsíves ablakait gótikus bordaindításokig álló falait és a tetőszerkezetet már kijavították. Szentélyének magas csúcsíves ablakai és a nyugati homlokzat nagy rózsaablaka megcsonkulva is csodálatosak. A hozzákapcsolódó rendház falait is feltárták.
Ciszterci rendház Egerben. Az egri ciszterci templom épülete (teljes nevén: Szent Bernát Ciszterci Borgia Szent Ferenc templom). A barokk stílusú épületet az utca vonalától kis, gondozott előkert választja el. A jezsuita rend hagyományai szerint egyhajós, kétoldalt oldalkápolnákkal bővített templom szentélye egyenesen záródik. A kéttornyos homlokzat keletre néz. A hajó tengelyében előcsarnok (1743) a ciszterci címerrel, a két torony között aediculás oromzat. Az előkertben ívesen kialakított kocsifelhajtó, a két bejáratánál ferdén elhelyezett kapuk pillérén szent Mihály, illetve Gábriel arkangyal szobra áll. A képeslapot a keszthelyi Balatoni Múzeum őrzi.