946 - 950 találat a 13530 közül.

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen polgári öltözetet viselő férfi portréja. A vizitkártya Kozmata Ferenc(z) császári és királyi udvari fényképész műtermében készült, Budapesten. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen bajszos férfi portréja. A vizitkártya Kató József fényképész műtermében készült, Kolozsvár(o)tt. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // Tantárgy: Vizuális kultúra (9-10. évfolyam) / Témakör: Digitális képalkotás – Digitális tartalom-előállítás, személyesség // Több tanórát felölelő projektfeladat: Vizitkártya készítése. Bevezetésképpen ismerkedjünk meg a múltban népszerű vizitkártyák történetével (miként készültek, milyen apropóból használták őket)! A mellékelt képanyag segítségével figyeljük meg a portrék jellegzetes típusait, a beállításokat, melyek a fotózott személyek legelőnyösebb megjelenését igyekeztek hangsúlyozni. Külön figyelmet érdemel a vizitkártyák díszes hátlapja (verzója) is. A modern közösségi média profilképeitől elszakadva térjünk vissza kis időre egy rendhagyó feladat keretében a múltba, és a diákok a válogatásból ihletet merítve készítsék el saját személyre szabott vizitkártyájukat. Rendezzük be saját „osztályműtermünket” a fotózáshoz (függöny, régi szék, asztalka), valamint szerezzünk be a családi, baráti körből, esetleg jelmezkölcsönzőből régies ruhadarabokat, kiegészítőket (mellény, magyaros blúz, kalap, zsebóra, sétapálca, legyező stb.)! A fotózás történhet mobiltelefonnal vagy digitális fényképezőgéppel. Ki-ki válassza a személyiségéhez leginkább illő beállítást (kalapot emelve, esernyővel, sétapálcára támaszkodva stb.)! A kor megidézését a digitális utómunkával is segítsük elő (szépia árnyalat, fekete-fehér kép)! A fotók előhívását/kinyomtatását követően ragasszuk azokat kartonpapírra, melyre kerüljön fel az előzőleg közösen megtervezett saját „osztályműtermünk” reklámja, hogy ezzel is a korabeli vizitkártyák verzóját (hátoldalát) idézzük.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen fiatal nő magyaros viseletben. A vizitkártya Molnár és Brodszky akadémiai festészek fényirdájában, Győrött készült. (Brodszky Sándor festőművész 1862-ben barátjával, Molnár József tájképfestővel együtt fényképészeti műtermet nyitott Győrött, mely azonban csak rövid ideig, 1864-ig működött.) A kártya a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disdéri fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképészmesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen polgári öltözetet viselő hölgy félalakos fényképe látható. A vizitkártya a Skoff testvérek műtermében készült, Pápán. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen polgári ruhát viselő fiatal nő portréja félprofilból. A vizitkártya C. Pobuda műtermében készült, Győrött. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.