956 - 960 találat a 13530 közül.

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen fiatal nő (Ötvös Rozália) félalakos portréja. A vizitkártya Fanto (Bernát) fényképész műtermében, Kecskeméten készült. A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disdéri fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképészmesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen Schuszter Józsefné félalakos portréja. A vizitkártya Drescher Mária fényképészeti műtermében, Aradon készült. A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disdéri fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképészmesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen fiatal, polgári ruhát viselő nő portréja. A vizitkártya Pobuda Károly műtermében készült, Győrött. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Csákvándi Márton vizitkártyája

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen Csikvándi Márton portréja. A vizitkártya Pobuda Károly műtermében készült, Győrött. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Vizitkártyák

Oktatás

Általános

Cím
Vizitkártyák
Leírás
A hívóképen fiatal nő portréja. A vizitkártya Skopáll József özvegye műtermében készült az 1870-es, ’80-as években. A győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének darabja. // A fényképezés feltalálása a technikai haladás mellett az emberi kapcsolatokban is változást hozott. A társasági életbe robbanásszerűen tört be a vizitkártya. Ez a 6,5×10,5 cm méretű fénykép A. A. Disderi fényképész találmánya /1854/. Olcsón előállítható, kartonlapra ragasztott portré volt ez, amit a tulajdonosa látogatások alkalmával adott át névkártya helyett. Készültek vizitkártyák esernyőt tartva, havas tájban, kalapemelés közben, akárcsak díszes öltözetben vagy egyenruhában, de emellett számtalan ötletes változatban. A fényképeken megörökített alakok bizonyára a legszebb ruhájukban álltak, vagy épp ültek a kamera elé, hiszen sokat nyomott a latba, hogyan nézett ki rajta a leendő tulajdonos, tükrözte-e a társadalmi helyzetét vagy befolyását. Ez a többszörözhető fénykép már üveglemezre készült, annak átvilágítása tette lehetővé a duplikálást. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, igen gyorsan elterjedt az egész világon, és aki sok vizitkártyára tett szert, annak kiterjedt kapcsolatai lehettek. Bár már létezett névjegykártya is, a vizitkártya sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett. Az erre specializálódott fényképész mesterek kis palotákat építettek műtermeiknek, és igyekeztek fényűző bútorokkal, berendezésekkel vonzóvá tenni magukat a gazdag polgároknak. A vizitkártyák hátoldalának (verzójának) reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.