A Vojtina Bábszínház által színpadra állított "Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj" c. előadás fénykép válogatása a képeken láthatók az előadás bábjai illetve a bábszínészek.A mese egy epikai műfaj, melynek eredete a mítoszok, mondák és legendákon keresztül az írásbeliség előtti időkre nyúlik vissza. A különböző vallások is hatással voltak a mese kialakulására, amely gyakran a népi hiedelmekkel is keveredik. Éppen ezért a régi mesék még nem gyermekek számára szóltak, hanem inkább felnőtteknek. A mai értelemben vett mese már kifejezetten gyermekeknek szól (gyermekmese) és a végkifejlet legtöbbször pozitív, a jó és rossz szerepe élesen elkülönül.
A fonás a fonal készítésének művelete, amelynek során rövid és vékony szálakból (szaknyelven: elemi szálakból) – ezek párhuzamossá rendezésével és összesodrásával – összefüggő, hosszú, nagyjából hengeres szalagot képeznek további feldolgozás céljára. Tágabb értelemben fonáson mindazon technológiai műveletek összességét értjük, amelyek végső eredménye a rövid elemi szálakból képzett, meghatározott állandó vastagságú és szilárdságú, egyenletes, csomómentes tetszőleges hosszúságú fonal.
"Első említése 1211-ből való, amelyben a Tihanyi apátság birtokai közt szerepel, akkori írásmód szerint Villa Theluky. IV. Béla az esztergomi johannitáknak adta, majd a Nyulak-szigetén (Margit-szigeten) élő apácák birtokai közé tartozott. A törökökig ismét a Tihanyi Apátságé".
"A költő maga "színjátéknak" nevezte művét, azonban a darab sokban eltér attól a fajta felfogástól, amit az 1820-as években drámának tekintettek. Tulajdonképpen a három nagy műfajcsoport (líra, dráma, epika) határán áll: elbeszélések, leírások, párbeszédek, felvonásokra és jelenetekre tagolás jellemzik. Drámai költemény. Az időmértékes verselésű dráma két különböző verselési módban íródott. Az elbeszélő és szerelmi részekben rímes és rímtelen trocheusok váltogatják egymást, míg az emelkedő részek ötös és hatodfeles jambusokból állnak."