2521 - 2525 találat a 13530 közül.

Szabados János: Utcaszínház

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Utcaszínház (vegyes technika, 2003)
Leírás
Szabados János festőművész Utcaszínház (2003) című vegyes technikával készített munkája az alkotó kaposvári 2007-es kiállításához készült katalógusban látható, amely a Művészetek Kincsesháza – Vaszary Képtár kiadásában jelent meg. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A tiszta észember a valóságban sehol sem fellelhető absztrakció. Minden emberi lény tudatos tevékenységből és irracionális élményekből tevődik össze. A tudattalan tartalma és struktúrája hasonlatosságot mutat a mitológiák képeivel és alakjaival.”(Eliade)
„A tiszta észember a valóságban sehol sem fellelhető absztrakció. Minden emberi lény tudatos tevékenységből és irracionális élményekből tevődik össze. A tudattalan tartalma és struktúrája hasonlatosságot mutat a mitológiák képeivel és alakjaival.”(Eliade)

Szabados János: Üllés

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Üllés (olajfestmény, 1980)
Leírás
Szabados János festőművész Üllés (1980) című olajfestményét a 2007-es esztendőben a paradigmatikus alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a folytonosan érlelődő/kiteljesedő, vertikális sugárzású életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a képzőművészetek iránt érdeklődők a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A fa képe a modern vallástalan ember képvilágában is gyakorta felmerül, méghozzá mélyebb életének és annak a drámának a rejtjeleként, amely tudattalanjában játszódik, s amelytől lelki-szellemi életének integritása és ezáltal egész létezése függ.” (M. E.)
„A fa képe a modern vallástalan ember képvilágában is gyakorta felmerül, méghozzá mélyebb életének és annak a drámának a rejtjeleként, amely tudattalanjában játszódik, s amelytől lelki-szellemi életének integritása és ezáltal egész létezése függ.” (M. E.)

Szabados János: Betyárvölgy

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Betyárvölgy (olajfestmény, 1980 körül)
Leírás
Szabados János festőművész Betyárvölgy (1980 körül) című olajfestménye az alkotó kaposvári 1997-es kiállításához készült katalógusban látható, amely a Vaszary Képtár kiadásában jelent meg. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A szent tér és a szent idő tapasztalásában feltáruló szándék azt a vágyat mutatja, hogy az ember visszatérjen… kiinduló helyzetbe, tehát egy olyan időbe, amelyben az istenek és a mitikus ősök jelen voltak, megteremtették és elrendezték a világot.” (M.E.)
„A szent tér és a szent idő tapasztalásában feltáruló szándék azt a vágyat mutatja, hogy az ember visszatérjen… kiinduló helyzetbe, tehát egy olyan időbe, amelyben az istenek és a mitikus ősök jelen voltak, megteremtették és elrendezték a világot.” (M.E.)

Szabados János: Elment a cirkusz

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Elment a cirkusz (olajfestmény, 1991)
Leírás
Szabados János festőművész Elment a cirkusz (1991) című olajfestménye az alkotó kaposvári 1997-es kiállításához készült katalógusban látható, amely a Vaszary Képtár kiadásában jelent meg. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A profán ember számára… a tér homogén és semleges, nem hasad minőségileg különböző részekre. A geometriai tér minden irányban osztható és körülhatárolható, de struktúrájából nem következik semmiféle minőségi differenciálódás…” (Mircea Eliade)
„A profán ember számára… a tér homogén és semleges, nem hasad minőségileg különböző részekre. A geometriai tér minden irányban osztható és körülhatárolható, de struktúrájából nem következik semmiféle minőségi differenciálódás…” (Mircea Eliade)

Szabados János: Maszkok

Oktatás

Általános

Cím
Szabados János: Maszkok (olajfestmény, 1995-2005)
Leírás
Szabados János festőművész Maszkok (1995-2005) című olajfestményét a 2007-es esztendőben a paradigmatikus alkotó 70. születésnapja tiszteletére rendezett, a folytonosan érlelődő/kiteljesedő, vertikális sugárzású életművet gazdag képanyaggal prezentáló jubileumi kiállításon tekinthették meg a képzőművészetek iránt érdeklődők a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. A Kaposváron 1937-ben született Munkácsy-díjas kiváló művész a következőképpen summázza életpályáját: „A város, ahol születtem, hét domb karéjában épült, a Kapos mentén. Közülük kettőt hegynek nevezünk ma is: Kecel-hegy és Róma-hegy. Rippl-Rónai révén a Róma-hegy vált ismertebbé, bár nekem, gyermekkori élményeim alapján, a Kecel – mostanra zsúfolásig beépítve is – kedvesebb. A tüskevári malomtól és strandtól jól látszott elnyúló vonulata, jelezve a város egyik akkori határát. Korai rajzaimon, vízfestményeimen ez a vidék jelent meg először. Elsőszülöttként nagy családban nevelkedtem, hatan voltunk testvérek. Apám címfestőmester volt, műhelyében kezdtem rajzolgatni. Ott ismertem meg a festőmesterség eszközeit, anyagait. Elég korán belenőttem az önálló munkába is, üzletportálok kiegészítő figurális díszítőtábláit, plakátokat, mozifilmeket ajánló, enyves festékkel vászonponyvára festett nagyméretű reklámokat, a kötelező ünnepekhez megrendelt sok négyzetméternyi portrét és munkafázisokat megjelenítő tablókat készítettem. Az így szerzett tapasztalatok később is segítettek az éppen adódó feladatokban. Jártam persze művészeti szabadiskolába is, készülvén a főiskolai felvételire. Tanulmányaimat 1957-ben kezdtem a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol mestereim Z. Gács György és Miháltz Pál festőművészek voltak, de találkozhattam ott Borsos Miklóssal és Rákosi Zoltánnal is, akiknek hitelessége és emberi, szakmai tartása sokunk számára jelent mintát. A diplomamunkáig tartó jó évek után, 1962-ben szülővárosomban kezdtem önállóan dolgozni. Ez idő tájt a Dunántúl városaiban letelepedő fiatal alkotókkal alakuló kapcsolataim szakmai biztatást és biztonságot is adtak. Ez a ki nem mondott, de bizonyosságot jelentő szellemi törekvéseinket is összetartó kapcsolat máig érvényesnek mondható. 1963-ban megnősültem, feleségem Weeber Klára szobrász. Két gyermekünk született: János (1967) és Anna (1977). Mindketten mesterségeinkhez hasonló pályát választottak, a Magyar Iparművészeti Egyetemet végezték el. A műterem, ahol több mint harminc éve dolgozunk, ugyancsak benépesült munkáinkkal, eszközeinkkel, szerszámainkkal, anyagokkal és látszólag haszontalan tárgyakkal, azonban még mindig van ott helye az újabb elképzeléseknek, ötleteknek. A hetvenes években pályázatokon elnyert nagyméretű mozaikok kartonjainak hatása és a kivitelezés folyamata lényeges változást hozott festői gondolkodásomban, új léptéket kerestem. A korábbi zártabb képi világ motívumait, felületmegoldásait a képtérben megnyíló terek szabadon kezelt közegébe helyeztem, így a gesztusok véletlenszerűségét kibontva vagy elfedve, nagyobb szerepet kapott a rajz is. Ez a színekből szabadon kibontakozó világ a nyolcvanas évek közepéig foglalkoztatott. Akkor úgy éreztem, váltanom kell, hiszen az elkészült sok kép között ismétlődéseket találtam, meg időnként feltűnő, számomra árulkodó rutinszerű unalmasságot is. Azóta készült munkáim főszereplői a figurák. Az a jelenség érintett meg, figyelmeztetően, melyet környezetemben meg a világban is tapasztalhattam: a különállás, a zárkózottság, az egyedi sérthetetlenség. Témáim persze nem a magam sorsára utalnak, hiszen elégedettnek mondhatom magam. Olyan családom van, mely érzelmi, és szellemi biztonságot áraszt, újabb, bizakodást árasztó képek készítésére ösztönöz…” (forrás: http://www.napkut.hu/naput_2006/2006_10/021.htm)

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
„A tudattalan tartalmai és struktúrái időtlen, főként kritikus léthelyzetek eredményei, s ezért jellemző a tudattalanra a vallásos aura. Mert minden egzisztenciális válság újból kérdésessé teszi a világ valóságát és az ember jelenlétét a világban.” (M.E.)
„A tudattalan tartalmai és struktúrái időtlen, főként kritikus léthelyzetek eredményei, s ezért jellemző a tudattalanra a vallásos aura. Mert minden egzisztenciális válság újból kérdésessé teszi a világ valóságát és az ember jelenlétét a világban.” (M.E.)

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.