Általános

Cím

Martyn Ferenc: Kendős női fej II. (olajfestmény, 1977)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Kendős női fej II. (1977) című absztrakt (részben figuratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét a 2016-os esztendőben az alkotó tiszteletére rendezett, a monumentális életművet gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Vaszary Képtárban. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Martyn Ferenc: Kendős női fej I. (olajfestmény, 1976)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Kendős női fej I. (1976) című absztrakt (részben figuratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét a 2016-os esztendőben az alkotó tiszteletére rendezett, a monumentális életművet gazdag képanyaggal prezentáló emlékkiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Vaszary Képtárban. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Pásztorfaragások

Leírás

Szaruból készült, piros, zöld és arany spanyolozású, szív alakból hajtó virágos-leveles kompozícióval díszített sótartó Öreglakról. A tárgy a a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének része. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Takács Ferdinánd: Baradla-barlang, Minerva sisakja (Barlangfestmények sorozat, olajfestmény, 2015-2016)

Leírás

Takács Ferdinánd festőművész Baradla-barlang, Minerva sisakja (2015-2016) című olajfestménye az alkotó tulajdona, amely jelenleg a jósvafői Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságán található. "Takács Ferdinánd Rezi községben született 1953-ban, gyerekkori eszmélése, majd későbbi élete is e tájhoz kötötte. 1981-óta él Cserszegtomajon. Itt községünkben alkotja realista, szürrealista, olykor absztrakt képeit. Takács Ferdinánd folyamatosan megújuló, változó festészeti világának egyik legizgalmasabb fejezetét a barlangász szenvedélyéhez kapcsolódó barlangfestményei képezik. Alkotó fantáziája és szürrealista látásmódja a csodálatos cseppkövekben és sziklatömbökben ember- és állatalakokat vél felfedezni. Agya folyamatosan dolgozik, tájképein, szimbolikus vagy realitáson túli alkotásain folyamatosan a megszokottól eltérőt keresi. Festői pályája mellett kiemelkedő a művészetszervező tevékenysége is. Takács Ferdinánd az örökké új utakat, megfogalmazásokat kereső, önmaga gondolataival viaskodó művész. Olyan alkotó, aki nagyon messze került Rezi, Cserszegtomaj ’szülöttem földjétől’, de aki mindig megmarad ennek a tájnak soha el nem eresztő gyönyörű rabságában. 1972 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képei magán- és közgyűjteményekben találhatók meg: Keszthelytől Budapestig, Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig, Ausztriától Ausztráliáig, Hollandiától az USA-ig, Kárpátaljától Franciaországig számos helyen.” (Dr. Cséby Géza költő, műfordító, irodalomtörténész) "Takács örök kísérletező művész. Mindig új utat kezd, s nem nyugszik, amíg a maga elé tűzött feladatot megfelelő szinten meg nem oldja. Amikor egyes kérdéskörök adekvát vizuális felvázolásának módját kikísérletezte, tovább lép, új problémákra koncentrál.” (Dr. Kostyál László művészettörténész) "Stílusa a mai, rendkívül bonyolult világhoz hasonlatos: realizmus, szürrealizmus és szimbolizmus eszméi és megfogalmazásai szűrődnek át a művész tapasztalatain és kritikáján; ezekből vágyai és reményei beolvasztásával – egy ’tüntetően vidéki’ ember attitűdjével – építi fel azt a képi világot." (Dr. Korpás László barlangkutató, akadémikus)

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai

Általános

Cím

Goszthony Mária: Aratók II. (Magyarország, tájkép/életkép, aquarell festmény, 1930-as évek)

Leírás

Goszthony Mária festőművész Aratók II. (tájkép/életkép, 1930-as évek) című aquarell festménye 1989-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A rendhagyóan gazdag, sokrétű alkotásokat teremtő és évszázadnyi hosszú, kivételes életutat megélt jeles festő-, grafikus- és kerámiaművész „1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. A család az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Apja, a Vas megyei Goszthony család sarja, aki Somogyban több mint 1000 holdas birtokot műveltetett, a fővárosban jó nevű ügyvédi irodát vezetett. Iskoláit magánúton végezte, vizsgáit Budapesten tette le. A festőnek induló Goszthony Mária művészeti tanulmányait 1912-ben, Münchenben kezdte, ahol a Weisberger Képzőművészeti Akadémiát látogatta. Majd 1917–18-ig Budapesten a Haris közben megalakult, Kernstok Károly, Rippl-Rónai, Vedres Márk által vezetett Képzőművészeti Szabadiskolában folytatott stúdiumot. Kernstok legkedvesebb tanítványa és lelkes segítőtársa volt az iskola életének megszervezésében. Itt ismerkedett meg az új magyar művészeti élet képviselőivel. Szellemi érdeklődésére hatással volt a Vasárnapi Kör nevű progresszív idealista társaság, melynek gyakori látogatója volt. 1918-tól közvetítő szerepet töltött be a KMP Központi Bizottsága és a Katonai Tanács tagjai között, majd a letartóztatott és illegalitásban levő baloldali vezetők összekötője volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában szintén nélkülözhetetlen partnere volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez. Munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd Vedres János segítségével Firenzébe, onnan az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben. Perugiában és Rómában. Firenzében rézkarcot és freskófestészetet tanult. Tanulmányozta Cimabue, Pintorucchio, Giotto és Simone Martini festészetét. Assisiben kötött ismeretséget az ott élő dán katolikus íróval, Johannes Joergensennel, kinek hatására a szent ferenci ideákat követve a vallásos hitben talált támaszra. 1923-ban térhetett ismét haza Bárdibükkbe, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja. A bárdibükki Porciunkola kápolnát XI. Pius pápa bullája 1925-ben búcsújáróhellyé nyilvánította. Olaszországba visszatérve, 1928–31 között Rómában elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A 30-as évek elejétől az év egyik felét Rómában töltötte, ahol 10 évig műtermet tartott fönn a Villa Borghese melletti Villa Ruffo művésztelepen. Kis szárnyasoltárokat festett és templomi freskókat készített az olasz primitívek modorában, Rómában, Assisiben, Vareseben és a csehszlovákiai Kocsorcban, valamint idehaza Veszprémben. Assisiben kiállítása is volt. A 30-as évek közepétől barátnőjével, Josipovich Idával Vietri Sul Maren, Firenzében és Derutában kerámia műhelyeket látogattak, Salernoban kerámia kurzust végeztek. Könyvtárakban búvárkodtak, motívumokat gyűjtögettek. Kezdetben az itáliai majolikákat másolták, és azokat árulták Budapesten. A 40-es évek végén Bárdibükkön a kiskastélyban műhelyt rendeztek be, ahol a később hozzájuk csatlakozó unokatestvérrel, Goszthony Sárival együtt hármasban dolgoztak. A klasszikus habán stílust a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakítottak egy sajátos kerámia stílust, mely a bárdibükki műhely jellemzőjévé vált. A műhely szellemi irányítója Goszthony Mária volt. Az ő neve alatt kerültek forgalomba a kerámiák főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül. A bárdibükki műhely napsugaras derűje messzire világított. Az ország határain innen és túl számtalan bensőséges hangulatú kerámiával ajándékozta meg a hagyományosabb ízlésű kézműves tárgyak kedvelőit. E ’benső húrokat megpendítő’ hétköznapi tárgyak mára műtárgyakká nemesedve őrzik a három művésznő emlékét. Goszthony Mária kerámiáival megbecsült nevet szerzett, de elsősorban festőnek vallotta magát. Az 1960-as évek végéig festett. Posztimpresszionista szellemű olajképei és akvarelljei egész addigi életét végigkísérték. Külföldi útjain és idehaza, főként Somogyban készült plein aire táj-akvarelljeivel érte el legnagyobb művészi sikereit. A képek nagy része a Londoni Királyi Akvarell Társaság útján Angliába került. A kortárs képzőművészeti eseményekbe nem kapcsolódott bele. Magányos művészként, de számtalan barát szeretetét élvezve dolgozott haláláig. Budapesten és Kaposvárott voltak kiállításai. 1982-ben megkapta a Somogy Megyei Tanács Művészeti díját. 1989. március 28-án halt meg Mezőcsokonyán. Hamvait bárdibükki kápolnája őrzi.” (H. Bognár Zsuzsa művészettörténész – in: https://bkh2011.blog.hu/2011/07/12/goszthony_maria és http://bardudvarnok.hupont.hu/45/goszthony-maria)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció