Hegedüs László festőművész Margithíd (1939) című aquarell festménye 1990-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. Az alkotó 1920-ban született Budapesten. "Festő, grafikus. 1936-38 között az Aba Novák Vilmos Stúdióba járt, ahol Vaszary tanítványa volt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett. 1945 után a Fókusz, illetve a Művész Galéria tulajdonosa. 1948-tól külföldön tevékenykedett: Ausztriában, Olaszországban, majd 1972-ig Ausztráliában. Ezután Londonban telepedett le, de többször látogatott Magyarországra. 1987 óta ismét Ausztráliában él. Egyéni tárlatai voltak vidéken (Szentes, Nyírbátor, Hatvan) és külföldön (Melbourne, Sydney, Brisbane, London), valamint csoportosak az Ernst Múzeumban, a Nemzeti Szalonban, Londonban, Melbourneben stb. Munkáit őrzik a Magyar Nemzeti Galériában, a Fővárosi Képtárban, a kaposvári Rippl Rónai Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban, ausztráliai, párizsi, római, amerikai és angliai közgyűjteményekben. 1982-ben ötven festményét és harminc grafikáját a nyírbátori Báthory Múzeumnak ajándékozta." (in: http://www.kieselbach.hu/muvesz/hegedus-laszlo-_hegedus_-laszlo__9087) „Hegedüs László festőművész tájképfestészete senkivel össze nem hasonlítható helyet foglal el a magyar és az egyetemes művészetben. A világpolgár művész egyaránt otthonosan mozog a magyar vidéken, a földgolyó kontinenseinek hatalmas városaiban és legapróbb szigetein egyaránt. Művein az ember alkotta világ szublimálódik a végtelen természet tisztaságába és ősi ártatlanságába, az Univerzum harmóniájába. Képei végtelenül gazdag színárnyalatokat megjelenítő, bátor, lendületes ecsetvonásokkal ’poéta natus’-ként a plein air jegyében megalkotott, ökonomikus remekművek. A művész leginkább szűrt fényben, a kora hajnali derengésben vagy a lebukó nap fényében igyekszik megörökíteni a körülötte lévő világ egy szegmentumát. Expresszív lírai impresszionista ábrázolásmódjába szürrealisztikus elemek ötvöződnek. Az általa ábrázolt témát gyakran sikerül kiszabadítania a nyugati kultúrát rabságban tartó centrális perspektíva hálójából, s a kompozíció a kitágított, a kiterített, olykor a fordított perspektíva törvényszerűségeinek jegyében szerveződik. A távol-keleti kultúrák ideológiája és világábrázolása, meditatív képalkotása nagy hatást gyakorolt Hegedüs László művészetére. Műalkotásai nem a pillanatnyi látványt rögzítik, hanem az éppen aktuálisan vizuálisan megragadhatóból kidesztillált időtlen, örökkévaló, létfilozófiai mélységű érzelmi-gondolati struktúrát fogalmazzák meg a legautentikusabb vizuális önkifejezés, a festészet nyelvén. Hegedüs Zoltán nem pusztán érzelmek és hangulatok festője, hanem a pillanatnyi mulandó látványban a Világmindenség attribútumait, valamint a Részben mindig az Egészet kereső és megjeleníteni igyekvő festőművész, pillanatnyi képi impressziókból az időtlen Ontológiai Szubsztancia aranymosója, a természeti fények pazar játékának tanúja és krónikása, a színek és fények zenésze. Tájképei lélekkondicionáló, gyógyító meditációs források és objektumok, melyek kiszabadítanak a nyugati kultúra patologikus lineáris idejének fogságából, s szakrális idődimenziókba emelnek.” (kobzosBBL)
A Margit hídról készült felvétel a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményének részét képezi. // „A Lánchíd után, a dualizmus korában megépült három híd a maga nemében páratlan, világszerte is egyedi és a főváros arculatát meghatározó műtárgy. / A hivatalosan 1876. április 30-án a forgalomnak átadott híd építését az 1870. évi X. tc. rendelte el. A kiírt tervpályázat nyertese Ernest Gouin francia mérnök lett, akinek cége 1872-ben kezdte meg az építkezést. A négy év alatt elkészült híd különlegessége, hogy a Margit-szigetnél harmincfokos szögben megtörik, és így mindkét hídrész merőleges az adott Duna-ág sodorvonalára. 1879-től a hídon lóvasút közlekedett, amelyek feljutását a meredek lejtőkön a híd közepéig egy harmadik ló segítette, rajta egy lovászgyerekkel, a nyargonccal. 1894-től villamosok váltották fel a lóvasutat. A híd építésének céljai közül – a pesti és a budai körutak összekapcsolása, Óbuda és a Margit-sziget könnyebb megközelíthetősége – az utóbbi csak 1890-ben teljesült. Néhány hónap alatt épült fel a szárnyhíd, amely lehajtást biztosított a Margit-szigetre. Ezzel együtt a híd teljes hossza 670 méter lett, amellyel az Árpád híd megépítéséig Budapest leghosszabb hídja volt. / A megnövekedett forgalom miatt 1935–37-ben kiszélesítették. 1944. november 4-én, egy szombati napon a déli órákban a németek által éppen aláaknázott híd pesti oldala véletlenül felrobbant és a Dunába zuhant. A hídon tartózkodó járművek, villamosok a vízbe csúsztak, több tucat vétlen utas és mintegy negyven, az aláaknázásban részt vevő német utász fulladt a vízbe. A budai rész sem maradt ép, azt 1945. január 18-án pusztították el, a hídból csak a pillérek maradtak meg. Az újjáépítésre az 1946-ban meghirdetett hároméves terv keretei között került sor. A Gerő Ernő irányításával megvívott „hídcsatában” újjáépített Margit hidat végül két részletben adták át a forgalomnak: a déli részt 1947-ben, az egész hidat pedig 1948. augusztus 1-jén.” (Bori István: Budapest hídjai/ Míves hidak)
A századforduló korabeli képes levelezőlap a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. // „A Lánchíd után, a dualizmus korában megépült három híd a maga nemében páratlan, világszerte is egyedi és a főváros arculatát meghatározó műtárgy. / A hivatalosan 1876. április 30-án a forgalomnak átadott híd építését az 1870. évi X. tc. rendelte el. A kiírt tervpályázat nyertese Ernest Gouin francia mérnök lett, akinek cége 1872-ben kezdte meg az építkezést. A négy év alatt elkészült híd különlegessége, hogy a Margit-szigetnél harmincfokos szögben megtörik, és így mindkét hídrész merőleges az adott Duna-ág sodorvonalára. 1879-től a hídon lóvasút közlekedett, amelyek feljutását a meredek lejtőkön a híd közepéig egy harmadik ló segítette, rajta egy lovászgyerekkel, a nyargonccal. 1894-től villamosok váltották fel a lóvasutat. A híd építésének céljai közül – a pesti és a budai körutak összekapcsolása, Óbuda és a Margit-sziget könnyebb megközelíthetősége – az utóbbi csak 1890-ben teljesült. Néhány hónap alatt épült fel a szárnyhíd, amely lehajtást biztosított a Margit-szigetre. Ezzel együtt a híd teljes hossza 670 méter lett, amellyel az Árpád híd megépítéséig Budapest leghosszabb hídja volt. / A megnövekedett forgalom miatt 1935–37-ben kiszélesítették. 1944. november 4-én, egy szombati napon a déli órákban a németek által éppen aláaknázott híd pesti oldala véletlenül felrobbant és a Dunába zuhant. A hídon tartózkodó járművek, villamosok a vízbe csúsztak, több tucat vétlen utas és mintegy negyven, az aláaknázásban részt vevő német utász fulladt a vízbe. A budai rész sem maradt ép, azt 1945. január 18-án pusztították el, a hídból csak a pillérek maradtak meg. Az újjáépítésre az 1946-ban meghirdetett hároméves terv keretei között került sor. A Gerő Ernő irányításával megvívott „hídcsatában” újjáépített Margit hidat végül két részletben adták át a forgalomnak: a déli részt 1947-ben, az egész hidat pedig 1948. augusztus 1-jén.” (Bori István: Budapest hídjai/ Míves hidak)
Az 1940 körüli képeslap a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // „A Lánchíd után, a dualizmus korában megépült három híd a maga nemében páratlan, világszerte is egyedi és a főváros arculatát meghatározó műtárgy. / A hivatalosan 1876. április 30-án a forgalomnak átadott híd építését az 1870. évi X. tc. rendelte el. A kiírt tervpályázat nyertese Ernest Gouin francia mérnök lett, akinek cége 1872-ben kezdte meg az építkezést. A négy év alatt elkészült híd különlegessége, hogy a Margit-szigetnél harmincfokos szögben megtörik, és így mindkét hídrész merőleges az adott Duna-ág sodorvonalára. 1879-től a hídon lóvasút közlekedett, amelyek feljutását a meredek lejtőkön a híd közepéig egy harmadik ló segítette, rajta egy lovászgyerekkel, a nyargonccal. 1894-től villamosok váltották fel a lóvasutat. A híd építésének céljai közül – a pesti és a budai körutak összekapcsolása, Óbuda és a Margit-sziget könnyebb megközelíthetősége – az utóbbi csak 1890-ben teljesült. Néhány hónap alatt épült fel a szárnyhíd, amely lehajtást biztosított a Margit-szigetre. Ezzel együtt a híd teljes hossza 670 méter lett, amellyel az Árpád híd megépítéséig Budapest leghosszabb hídja volt. / A megnövekedett forgalom miatt 1935–37-ben kiszélesítették. 1944. november 4-én, egy szombati napon a déli órákban a németek által éppen aláaknázott híd pesti oldala véletlenül felrobbant és a Dunába zuhant. A hídon tartózkodó járművek, villamosok a vízbe csúsztak, több tucat vétlen utas és mintegy negyven, az aláaknázásban részt vevő német utász fulladt a vízbe. A budai rész sem maradt ép, azt 1945. január 18-án pusztították el, a hídból csak a pillérek maradtak meg. Az újjáépítésre az 1946-ban meghirdetett hároméves terv keretei között került sor. A Gerő Ernő irányításával megvívott „hídcsatában” újjáépített Margit hidat végül két részletben adták át a forgalomnak: a déli részt 1947-ben, az egész hidat pedig 1948. augusztus 1-jén.” (Bori István: Budapest hídjai/ Míves hidak)
A képes levelezőlap a szombathelyi Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének része. // „A Lánchíd után, a dualizmus korában megépült három híd a maga nemében páratlan, világszerte is egyedi és a főváros arculatát meghatározó műtárgy. / A hivatalosan 1876. április 30-án a forgalomnak átadott híd építését az 1870. évi X. tc. rendelte el. A kiírt tervpályázat nyertese Ernest Gouin francia mérnök lett, akinek cége 1872-ben kezdte meg az építkezést. A négy év alatt elkészült híd különlegessége, hogy a Margit-szigetnél harmincfokos szögben megtörik, és így mindkét hídrész merőleges az adott Duna-ág sodorvonalára. 1879-től a hídon lóvasút közlekedett, amelyek feljutását a meredek lejtőkön a híd közepéig egy harmadik ló segítette, rajta egy lovászgyerekkel, a nyargonccal. 1894-től villamosok váltották fel a lóvasutat. A híd építésének céljai közül – a pesti és a budai körutak összekapcsolása, Óbuda és a Margit-sziget könnyebb megközelíthetősége – az utóbbi csak 1890-ben teljesült. Néhány hónap alatt épült fel a szárnyhíd, amely lehajtást biztosított a Margit-szigetre. Ezzel együtt a híd teljes hossza 670 méter lett, amellyel az Árpád híd megépítéséig Budapest leghosszabb hídja volt. / A megnövekedett forgalom miatt 1935–37-ben kiszélesítették. 1944. november 4-én, egy szombati napon a déli órákban a németek által éppen aláaknázott híd pesti oldala véletlenül felrobbant és a Dunába zuhant. A hídon tartózkodó járművek, villamosok a vízbe csúsztak, több tucat vétlen utas és mintegy negyven, az aláaknázásban részt vevő német utász fulladt a vízbe. A budai rész sem maradt ép, azt 1945. január 18-án pusztították el, a hídból csak a pillérek maradtak meg. Az újjáépítésre az 1946-ban meghirdetett hároméves terv keretei között került sor. A Gerő Ernő irányításával megvívott „hídcsatában” újjáépített Margit hidat végül két részletben adták át a forgalomnak: a déli részt 1947-ben, az egész hidat pedig 1948. augusztus 1-jén.” (Bori István: Budapest hídjai/ Míves hidak)
-.png)
