Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Kertész Sándor: Szép emlék (olajfestmény, 1990 körül)

Leírás

Kertész Sándor festő- és grafikusművész Szép emlék (1990 körül) című olajfestményét a 2017-es esztendő tavaszán az alkotó tiszteletére rendezett, a kiváló életművet gazdag képanyaggal prezentáló retrospektív kiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. „Kertész Sándor festőművész (Kaposvár, 1940. október 29.) 1980-tól a Művészeti Alap, 1988-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A szegedi Tanárképző Főiskola elvégzése után Mezőcsokonyára kerül. A 60-as évek végén kiindulópontként a dekoratív felületekre épülő szürreális nonfiguráció szolgált számára Martyn Ferenc közvetítésében. 1975-től szűkebb lakóhelye, a falu szellemi világa fogalmazódik meg képein. A mindennapi paraszti életet körülvevő tárgyakról, a falusi udvar tartozékait jelentő ócska használati eszközökről készült rajzaiban nem az értékmegőrzés gesztusával, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésével, a szétesés állapotával szembesít. 80-as évek elejétől keltezhető festményeinek is e szociológiai kiindulópontú, karikatúraszerű viszony a meghatározója. Szürreális jelenetei üresen hagyott felületek, szétszóródó tárgyak között játszódnak. Groteszk kiemelések, torzítások, miniatürizált méretek jellemzik e kompozíciókat. A groteszk iránti érzék legtömörebben kis méretű tusrajzokban jut érvényre. Kertész munkásságában a 80-as évek második felében az aktív szituációkat egy befelé fordultabb viszony váltja fel: a személyes vonatkozású lelkiélet foglalkoztatja a szerelem és különösen a nemiség életben betöltött szerepe kapcsán.” (in: Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990., Kaposvár, 1998, 100. p.) „Kertész Sándorra áttételesen hatott ugyan a Szabados János, Honthy Márta, Bors István és Weeber Klára műveiben programszerűen megfogalmazott folklorisztikus igény, alapvető inspirációként azonban korábbi szűkebb lakóhelye, Mezőcsokonya szolgált számára. A környezet apró hordalékvilága után a 80-as évekre egy sajátos, karikatúraszerű viszony lesz képeinek fő atmoszferikus meghatározója, amikor már nem az értékmegőrzés, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésének állapotával szembesít.” (Dr. Géger Melinda, Pannon Tükör, 1997/3) “Jelenetei – különösen az utóbbi években – egyre szélesebb pusztákon, egyre üresebben hagyott felületek között játszódnak, szétszóródó tárgyak között. E töredékes elemek és a köztük- körülöttük virtuskodó kis ’angyalkák’ különös ellentéte az irrealitás érzését fokozza a nézőben. A tárgyakat, akárcsak az emberi alakokat, gyakran elhasznált vaspántok, kapcsok, szétfeslő varrások tartják össze. Lazán tákolt és ugyanakkor széthulló szerkezetekből, pót-/végtagokból áll világunk, életünk és néha magunk is. – vallja a festő. Szárnyaink nyomorúságos toldalékok, kisszerű elrugaszkodásaink kilátástalanok, önmagunkra utaltságunk végzetes. Az ember ágaskodó kimozdulásai hiába biztatóak, összecsatolt tartozékai miatt csupán esendő, nehézkes figura. Az érvényesülés szárnyai csak varrottak, a kiröppenés, elszakadás nehéz.” (Dr. Géger Melinda, Új Művészet, 1990/1.) “Alkotásaiban az emberi alakok és az állatfigurák levetvén hétköznapi arcukat, lélektanilag provokatív és finoman ironikus viselkedésformákat öltenek. A mondanivalót éles és finoman ívelő nonfiguratív ecsetvonás teremti meg izzó fesztelenséggel, határozottan és lényegre törően. A megelevenített állatfigurák a polgári erkölcs tudatosan felmagasztalt kontrasztjait vöröslő fényben juttatják kifejezésre. Kertész Sándor disztributív tértechnikát alkalmaz, amely többnyire egy figurát feltételez, s ez egyben a kép támpillére is. Majd a háttérben mintegy támaszként, alig tapinthatóan felsejlik a mű lényege. A mondanivaló, kinyilatkoztatásként jelenik meg karakteres, pontos nonfiguratív vonásokkal, izzó tömörséggel, s a kép ezen igazi magja féken tartja az akadályokat és a konfliktusokat, amelyekbe az élő teremtmények ütköznek. A művész a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás között egyensúlyoz, miközben bizonyos érdeklődést mutat az informális költészettan iránt; a szardonikus, északi ihletésű figurák ábrázolásában mértéktartó, szürrealista biomorfizmusra törekszik. Gazdag kulturális örökséget hordozó művei olyan üzeneteket közvetítenek, amelyeket az élet labirintusában véget nem érő játék vezérfonala köt össze.” (Dr. Francesca Romana Rossi, Olaszország, Udine, kiállítás megnyitó /szövegrészlet/, 1989) “Elnyomjuk, vagy hagyjuk felszínre törni: az élet zenitje körül, mint egy hirtelen támadt fuvallat hozta, ki tudja honnan idelebbenő illatfoszlány, egyre gyakrabban sejlenek fel azok az édes-bús fájdalmas érzések, amelyek megfogalmazásával már oly sokan megkínlódtak. Proust több, mint ezer oldalon kísérelte meg, hogy az Eltűnt idő nyomába eredjen, s Gulácsyt is fogva tartotta az Elhangzott dal régi fényről, szerelemről. Egy lebbenő függöny…egy elsuhanó madár…egy ablakosztás jelzése…egy nyári nap melege…kinek-kinek saját emléke. Igen, ez a ’több vonulatú gondolatiság’ a Kertész alkotások lényege. Csak az övé, egyedi, egyéni és utánozhatatlan.” (Horváth János Milán, METESZ Székház, Kaposvár, kiállítás megnyitó /szövegrészlet/, 2011)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Hungarikumok (halasi csipke)

Leírás

Magyar ruhás lányt és legényt mintázó kerek halasi csipketerítő. A felvétel a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gyűjteményének része.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Hungarikumok (Zsolnay porcelán és kerámia)

Leírás

A hívóképen víg szüreti jelenetet ábrázoló dúsan díszített Zsolnay-kulacs látható. A képeslap a pécsi Csorba Győző Könyvtár gyűjteményének része.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Ámos Imre: Katonasapkás önarckép II. (olajfestmény, 1940)

Leírás

Ámos Imre festő- és grafikusművész Katonasapkás önarckép II. (1940) című olajfestménye a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban található, s az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képezi, melynek jogtulajdonosa dr. Antal Péter. Ámos Imre (Nagykálló, 1907. dec. 7. – Ohrruf, Németo., 1944 v. 1945): festő. Felesége Anna Margit festőművész. 1927-től 1929-ig a bp.-i műegy.-en, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főisk.-n tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társ. Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múz.-ban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a K-i harctéren, 1944 nyarán Németo.-ban, feltehetően szászo.-i táborban pusztult el. Emlékkiállítása volt 1958-ban az MNG-ben, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol; Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). – Irod. M. Abonyi Arany: Mártír művészek emlékezete (Szabad Műv., 1947); B. Haulisch Lenke: Á. I. (MNG emlékkiáll. katalógusa, Bp., 1958); Á. I. naplója (Magvető Almanach I. Bp., 1964); Haulisch Lenke: Á. I. (Bp., 1965.)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség