Kalapot viselő, elgondolkodó nő magaslaton álló, színes ruházatú, rövid szoknyás, falevélért nyújtózkodó gyermekkel. A nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményében található üdvözlőlapot Bernáth Aurél festménye díszíti.
„Bernáth Aurél festő, művészeti író (1895–1982).
Kaposvárott Rippl-Rónai Ödön ösztönzésére kezdett festészettel foglalkozni. 1915-től másfél éven át a nagybányai művésztelepen tanult, mesterei Thorma János és Réti István voltak. 1929: Szinyei Társaság nagydíja: 1948, 1970: Kossuth-díj; 1950: Munkácsy-díj; 1952: érdemes művész; 1964: kiváló művész. 1916-ban bevonult, majd a keszthelyi katonai kórházba kerülve ismerkedett meg Egry Józseffel. 1918-ban leszerelt, már nem tanult tovább. Megismerkedett a modern festészeti irányokkal, kapcsolatba lépett Kassákkal és az aktivistákkal. 1921-ben Bécsbe költözött, itt jelent meg Graphik c. expresszív szimbolista albuma. 1923-1926 között Berlinben élt, 1923-ban és 1924-ben kiállított a Sturm helyiségében (Vörös Állat, 1924, elpusztult). 1924-től új stílust keres. 1927-ben Pöstyénbe költözött, ahonnan gyakran utazott Budapestre. Ekkor készül el megújuló stílusának első jelentős műve a Riviéra (1926-27). E korszak műveit a lírai megközelítés és sajátos színvilág mellett meditatív, filozofikus szemléletmód jellemzi. 1926-tól a Képzőművészek Új Társasága csoport tagja, 1928-tól rendszeresen kiállít a Műcsarnokban és az Ernst Múzeumban. Az avantgárd utáni, a »természetelvűséget« követő festészetének formai és esztétikai rendszerével a harmincas évektől a Gresham kör vezéregyéniségévé vált. Ebben az évtizedben születtek meg életművének legjelentősebb darabjai (Reggel, 1927-28; Tél, 1929; Önarckép sárga kabátban, 1930; Aratóünnepre menő lány, 1932). 1945-ben kinevezték a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanárává. 1948-1949 között a Magyar Művészet c. folyóirat szerkesztője volt. Elméleti állásfoglalásaiban mind a konzervatív naturalizmussal, mind a nonfiguratív művészettel szembehelyezkedett. Festészetére a nagybányai hagyományokon alapuló impresszionisztikus stílus vált jellemzővé. Folyamatosan jelentette meg elmélet és önéletrajzi vonatkozású műveit (Írások a művészetről, 1947; Így éltünk Pannóniában, 1956; Utak Pannóniából, 1960; A múzsa körül, 1962; A múzsa udvarában, 1967; Gólyáról, Helgáról, halálról, 1971; A kisebb világok, 1974; Feljegyzések éjfél körül, 1976; Egy festő feljegyzései, 1978)." (Kortárs Magyar Művészeti lexikon)
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található képeslapon a fővárosi Erzsébet híd látható. „A világ első, több új konstrukciós elemet felvonultató acélpilonos lánchídja az 1903. október 10-én átadott, Erzsébet királynéról elnevezett híd volt. Az 1893. évi, két híd építését elrendelő törvény után kiírt pályázat 74 pályaművéből 53 erre, az Eskü téri hídra vonatkozott. Az 53-ból 41 mederpillér nélküli, azaz az áthidalást egyetlen nyílással megoldó terv volt. Ez az egyébként technikailag nagy kihívást képviselő megoldás azért volt annyira népszerű a pályázók körében, mert a Duna ezen a szakaszon a legkeskenyebb, és a hajóforgalom zavartalansága végett legfeljebb egy mederpillér elhelyezése jöhetett szóba. A történelmi emlékezet szerint azonban maga a császár és király, Ferenc József is beleszeretett a mederpillér nélküli, egynyílású híd ötletébe, így más megoldásoknak nem lehetett sok esélyük a pályázaton. Ennek megfelelően az első díjat Julius Kübler német mérnök egynyílású kábelhídterve nyerte. Végül azonban a Kübler tervét felhasználó, Czekelius Antal vezette mérnökcsoport lánchídja épült meg. Az építkezés csak 1897-ben kezdődött, elsősorban azért, mert ki kellett jelölni a hídfőket – ez a pesti oldalon különösen bonyolult volt, hiszen két patinás épület, a régi pesti Városháza és a Belvárosi plébániatemplom állt a híd tengelyének a vonalában. A Városháza áldozatul esett, a templom azonban a közvélemény nyomására megmaradt, és a lehajtót építették meg úgy, hogy Pest legrégibb épületét kikerüli. (…) Az imponáló technikai kivitelezésű építkezés – a világon először alkalmazott lánclehorganyzás; Diósgyőrben készített hatalmas, 15 méteres láncszemekkel – 1903-ra fejeződött be. Végeredményben egy, a maga nemében (a legnagyobb távolságot áthidaló lánchíd) 23 évig világrekorder híd emelkedett a Duna felett. Az Erzsébet híd sem volt azonban hosszú életű, a németek 1945. január 18-án felrobbantották. A pesti pilon épen maradt, és még 15 évig fájdította a ránézők szívét, egyszerre emlékeztetve őket a »boldog békeidőkre« és a háború barbárságára. E 15 év alatt az is végérvényesen eldőlt, hogy eredeti formájában már nem építhető újjá. A Sávoly Pál tervei alapján kábelhídként megépített új Erzsébet hidat utolsóként, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak. A könnyedséget sugárzó hídon 1973 óta nem járnak villamosok, viszont a napi közel százezer gépjármű áthaladása okán joggal tekinthetjük a város egyik ütőerének: ha leáll rajta a forgalom, akkor szinte megbénul a város.” (Forrás: Bori István: Budapest hídjai, ld. http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_01/008.htm)
A budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményében található, 1907-ben készült archív felvételen a Duna-parti piac látható háttérben a régi (eredeti) Erzsébet híddal és a budai várral. „A világ első, több új konstrukciós elemet felvonultató acélpilonos lánchídja az 1903. október 10-én átadott, Erzsébet királynéról elnevezett híd volt. Az 1893. évi, két híd építését elrendelő törvény után kiírt pályázat 74 pályaművéből 53 erre, az Eskü téri hídra vonatkozott. Az 53-ból 41 mederpillér nélküli, azaz az áthidalást egyetlen nyílással megoldó terv volt. Ez az egyébként technikailag nagy kihívást képviselő megoldás azért volt annyira népszerű a pályázók körében, mert a Duna ezen a szakaszon a legkeskenyebb, és a hajóforgalom zavartalansága végett legfeljebb egy mederpillér elhelyezése jöhetett szóba. A történelmi emlékezet szerint azonban maga a császár és király, Ferenc József is beleszeretett a mederpillér nélküli, egynyílású híd ötletébe, így más megoldásoknak nem lehetett sok esélyük a pályázaton. Ennek megfelelően az első díjat Julius Kübler német mérnök egynyílású kábelhídterve nyerte. Végül azonban a Kübler tervét felhasználó, Czekelius Antal vezette mérnökcsoport lánchídja épült meg. Az építkezés csak 1897-ben kezdődött, elsősorban azért, mert ki kellett jelölni a hídfőket – ez a pesti oldalon különösen bonyolult volt, hiszen két patinás épület, a régi pesti Városháza és a Belvárosi plébániatemplom állt a híd tengelyének a vonalában. A Városháza áldozatul esett, a templom azonban a közvélemény nyomására megmaradt, és a lehajtót építették meg úgy, hogy Pest legrégibb épületét kikerüli. (…) Az imponáló technikai kivitelezésű építkezés – a világon először alkalmazott lánclehorganyzás; Diósgyőrben készített hatalmas, 15 méteres láncszemekkel – 1903-ra fejeződött be. Végeredményben egy, a maga nemében (a legnagyobb távolságot áthidaló lánchíd) 23 évig világrekorder híd emelkedett a Duna felett. Az Erzsébet híd sem volt azonban hosszú életű, a németek 1945. január 18-án felrobbantották. A pesti pilon épen maradt, és még 15 évig fájdította a ránézők szívét, egyszerre emlékeztetve őket a »boldog békeidőkre« és a háború barbárságára. E 15 év alatt az is végérvényesen eldőlt, hogy eredeti formájában már nem építhető újjá. A Sávoly Pál tervei alapján kábelhídként megépített új Erzsébet hidat utolsóként, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak.” (Forrás: Bori István: Budapest hídjai, ld. http://www.napkut.hu/naput_2007/2007_01/008.htm)
Kisszéken ülő anya ölében lévő gyermekével előrehajolva, fejük összeér. Szebényi Imre (1923–1983) szobráról készült felvétel a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gyűjteményének darabja.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Narancssárga háttér előtt ülő nőalak, mellette kézen fogva álló gyermek, a falon kép lóg. Oláh Jolán (1932–2005) naiv képzőművészeti alkotása (olajfestmény) a kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményének darabja.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
