Kobak tetővel, nyakán szíjjal átkötve, pásztor- és vadászjelenetet ábrázoló karcolt díszítéssel. A tárgy a Hagyományok Házának gyűjteményi darabja. „A kobak (kobaktök) tökféle növény kiszárított termése, amelyben vizet, bort tartottak és vittek. Magját tavasszal vetették el, és termése, a kobaktök októberre ért meg. Leszedése után néhány hétre – néha tavaszig – a füstre akasztották, hogy később a szú bele ne essék, a héja megkeményedjék és barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták, vagy tüzes dróttal lyukat égettek rajta és a magot kirázták belőle. Összeszáradt belét a tök belsejében pörgetett vesszővel szedték ki, ezután vizet öntöttek bele, hogy a még benne maradt részek leázzanak. Az így elkészített kobak egynémelyikét finom vésett díszítéssel, karcolással, ritkábban spanyolozással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kész kobakot zsineggel, szíjjal, néha vesszővel a tarisznyához csatolva hordták. A dunántúli pásztorok azt tartották, hogy a kobakban mindig friss marad a víz. Hazánkban legtovább a dunántúli pásztorok használták a kobakot, s közülük néhányan díszítésével is foglalkoztak. Pásztorok, szegényebb falusi emberek eladásra is díszítettek kobakokat, s a különböző nagyságú díszített és díszítetlen darabokat a vásárokon árulták.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Kobak karcolt makk- és geometrikus díszítéssel. A 3D-ben digitalizált tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képezi. „A kobak (kobaktök) tökféle növény kiszárított termése, amelyben vizet, bort tartottak és vittek. Magját tavasszal vetették el, és termése, a kobaktök októberre ért meg. Leszedése után néhány hétre – néha tavaszig – a füstre akasztották, hogy később a szú bele ne essék, a héja megkeményedjék és barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták, vagy tüzes dróttal lyukat égettek rajta és a magot kirázták belőle. Összeszáradt belét a tök belsejében pörgetett vesszővel szedték ki, ezután vizet öntöttek bele, hogy a még benne maradt részek leázzanak. Az így elkészített kobak egynémelyikét finom vésett díszítéssel, karcolással, ritkábban spanyolozással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kész kobakot zsineggel, szíjjal, néha vesszővel a tarisznyához csatolva hordták. A dunántúli pásztorok azt tartották, hogy a kobakban mindig friss marad a víz. Hazánkban legtovább a dunántúli pásztorok használták a kobakot, s közülük néhányan díszítésével is foglalkoztak. Pásztorok, szegényebb falusi emberek eladásra is díszítettek kobakokat, s a különböző nagyságú díszített és díszítetlen darabokat a vásárokon árulták.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Kobak körbefutó virágindás díszítéssel. „A tárgy a Hagyományok Házának gyűjteményi darabja. A kobak (kobaktök) tökféle növény kiszárított termése, amelyben vizet, bort tartottak és vittek. Magját tavasszal vetették el, és termése, a kobaktök októberre ért meg. Leszedése után néhány hétre – néha tavaszig – a füstre akasztották, hogy később a szú bele ne essék, a héja megkeményedjék és barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták, vagy tüzes dróttal lyukat égettek rajta és a magot kirázták belőle. Összeszáradt belét a tök belsejében pörgetett vesszővel szedték ki, ezután vizet öntöttek bele, hogy a még benne maradt részek leázzanak. Az így elkészített kobak egynémelyikét finom vésett díszítéssel, karcolással, ritkábban spanyolozással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kész kobakot zsineggel, szíjjal, néha vesszővel a tarisznyához csatolva hordták. A dunántúli pásztorok azt tartották, hogy a kobakban mindig friss marad a víz. Hazánkban legtovább a dunántúli pásztorok használták a kobakot, s közülük néhányan díszítésével is foglalkoztak. Pásztorok, szegényebb falusi emberek eladásra is díszítettek kobakokat, s a különböző nagyságú díszített és díszítetlen darabokat a vásárokon árulták.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Növényi ornamentikával és lyukakkal díszített kobaktök, a budapesti Hagyományok Háza gyűjteményének része. „A kobak (kobaktök) tökféle növény kiszárított termése, amelyben vizet, bort tartottak és vittek. Magját tavasszal vetették el, és termése, a kobaktök októberre ért meg. Leszedése után néhány hétre – néha tavaszig – a füstre akasztották, hogy később a szú bele ne essék, a héja megkeményedjék és barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták, vagy tüzes dróttal lyukat égettek rajta és a magot kirázták belőle. Összeszáradt belét a tök belsejében pörgetett vesszővel szedték ki, ezután vizet öntöttek bele, hogy a még benne maradt részek leázzanak. Az így elkészített kobak egynémelyikét finom vésett díszítéssel, karcolással, ritkábban spanyolozással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kész kobakot zsineggel, szíjjal, néha vesszővel a tarisznyához csatolva hordták. A dunántúli pásztorok azt tartották, hogy a kobakban mindig friss marad a víz. Hazánkban legtovább a dunántúli pásztorok használták a kobakot, s közülük néhányan díszítésével is foglalkoztak. Pásztorok, szegényebb falusi emberek eladásra is díszítettek kobakokat, s a különböző nagyságú díszített és díszítetlen darabokat a vásárokon árulták.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Kobak virágmotívumokkal, betyár- és mulatójelenettel díszítve. A kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. „A kobak (kobaktök) tökféle növény kiszárított termése, amelyben vizet, bort tartottak és vittek. Magját tavasszal vetették el, és termése, a kobaktök októberre ért meg. Leszedése után néhány hétre – néha tavaszig – a füstre akasztották, hogy később a szú bele ne essék, a héja megkeményedjék és barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták, vagy tüzes dróttal lyukat égettek rajta és a magot kirázták belőle. Összeszáradt belét a tök belsejében pörgetett vesszővel szedték ki, ezután vizet öntöttek bele, hogy a még benne maradt részek leázzanak. Az így elkészített kobak egynémelyikét finom vésett díszítéssel, karcolással, ritkábban spanyolozással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kész kobakot zsineggel, szíjjal, néha vesszővel a tarisznyához csatolva hordták. A dunántúli pásztorok azt tartották, hogy a kobakban mindig friss marad a víz. Hazánkban legtovább a dunántúli pásztorok használták a kobakot, s közülük néhányan díszítésével is foglalkoztak. Pásztorok, szegényebb falusi emberek eladásra is díszítettek kobakokat, s a különböző nagyságú díszített és díszítetlen darabokat a vásárokon árulták.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
