Keményfából faragott, vájt, domborművesen vésve és égetéssel karcolva. A tok hosszú hasáb alakú, felső végén egy nagyobb és három kisebb, alsó végén egy nagyobb domborműves stilizált boglárminta látható. A tok oldalán karcolt és égetett primitív virágminták, primitív emberalakkal. A fedél csúsztatva működik. Az alul rögzített szíj a borotva élesítésére szolgál. A hívóképen látható darab a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének részét képezi. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából faragott, hasáb alakú borotvatok spanyolozott díszítéssel. Felső vége tulipánalakra van kifaragva karcolt, apró szalagmintákkal díszítve. Ugyanígy a fedele is, mely csúsztatószerűen mozgatható. A fedélen látható szalagminták stilizált virág- és levélalakban folytatódnak. A tok alján a kihúzónál karcolt monogram és évszám: T S O AN 1818. A Cserépfaluról származó borotvatartó a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából készült, hosszúkás formájú, elfordítható fedelű, karcolással díszített borotvatok. A tok fedőoldalának két végén két pirosra festett gomb. A tok két vége feketére festve. A felső oldal természetes színben hagyott részén egy háromnegyed alakban ábrázolt nőalak, kétoldalt virágfüzér, míg a tok alján női mellkép és a magyar címer. A Bükkaranyosról származó darab a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Két osztású borotvatok. Keményfából készült, két vége és oldala faragott. A faragások barokk hatásra mutatnak. Karcolt felirat: Makó Mihály 1825, a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének részét képezi. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Borotvatok oldalán és tetején virágdíszes festékberakással, B.S. monogrammal. A miskolci darab a Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
