Keményfából kifaragott, csapolt, vésett, csiszolt borotvatok. Hosszúkás, a nyíló vége felé kissé szélesedő, mindkét végén legömbölyített tok. Kettős fedele van, melyet a tok vékonyabbik végén csaposan beillesztett fagomb tart össze. A felső fedelet záráskor bütyök rögzíti a tok testéhez. Stilizált virágmintával díszített. A tok egyik oldalán bekarcolva: Emlék 1895., másikon: Girhiny Andrásé. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából faragott, sárgaréz szironyozással díszített borotvatok. Alakja hosszúkás, felső vége felé lassan szélesedő, mindkét végén legömbölyített. Kettős fedele a tok keskenyebb végébe csapolt fagomb tengelye körül forog, nyit és zár. A tok oldalain szironyozás szíves motivikájú tört vonalakkal, egyik oldalán középütt EMLÉK szóval. A felső fedél szironyozása három stilizált bibés virág, középütt FILEMILE ISTVÁN névvel. A miskolci darab a Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából készült, téglatest alakú borotvatok kihúzható tetővel, fogója kör, Balog Bertalan 1912 felirattal. A miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének részét képezi. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából faragott, téglahasáb alakú, díszítetlen borotvatok gömbölyű végű, kihúzható fedéllel. A darab a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából készült alul-felül tolólapos karcolt és spanyolozott díszítésű borotvatok. Tolólapján szimmetrikus tulipános motívum, szélein sormotívum, egyik oldalán „Anno 1835” felirat. Benne fésű és csontnyelű borotva. A Sátoraljaújhelyről származó darab a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. A borotvatok/borotvatartó „fából faragott és gyakran díszített, borotva(kések) tárolására szolgáló eszköz. Régibb formája hasáb alakú kihúzható fedéllel. (…) Múzeumaink a 18. sz. derekáról őrzik legrégibb példányait. Újabb formái egyik végükön faszeggel rögzítettek, egy vagy több részből állnak, félrefordítható fedéllel vannak ellátva. Fedelüket gyakran úgy szerkesztik, hogy csak akkor nyitható ki, ha valamelyik részét elmozdítják. Készítőik között mesterembereket, falusi fúró-faragókat és pásztorokat egyformán találunk. A legrégibb, kihúzható fedelűek díszítése főként vésett, ékrovásos mértanias formákból (fűrészfogak, rozetták stb.) áll. A félrefordítható fedelűeket ékrovással, karcolt díszítéssel, spanyolozással, vésett díszítéssel készítették, domború faragással, néhány esetben ólmozással, csontmunkával díszítették. A karcolt, spanyolozott és domborúra faragott borotvatokok készítésében a dunántúli pásztorok jeleskedtek. Díszítményeik között a mértanias szegélydíszt, a stilizált virágot, az emberábrázolást (pl. betyár és mátkája), a hazafias és vallási jelképeket egyformán megtaláljuk. Az Alföldön váltak gyakorivá a könyv alakú borotvatokok oldalt vagy hosszanti irányban egyik vagy mindkét lapján kihúzható, egy vagy két fedéllel, karcolt, festett, ritkán spanyolviasszal színezett díszítéssel. Ezeknek a könyv alakú borotvatokoknak egyikében-másikában a borotválkozáshoz szükséges ecset, szappan és bajuszpedrő számára is van hely.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
