Juharfából faragott ivócsanak. Csészéje vízcsepp alakú, száján és fenekén csipkézett, oldalán állatalakokat ábrázoló vésett díszítés. A Borsodból származó darab a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. „A csanak egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített. Egyéb elnevezése: ivócsanak, pásztorcsanak, ivóbegre, ivókalány, ivócserpák, merítőcsésze, pásztorkanál, vadászkanál stb.” Korai formáit szinte az ősidőktől fogva ismerjük. Használatát a pásztorok és a vadászok őrizték meg legtovább (olyan) mindennapi eszközként, melyet rendszerint maguk is faragtak. „Leggyakrabban a tarisznya szíjához csatolva hordták, ritkábban a tarisznyában. Mivel a nap, a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, a hasadásra nem hajlamos szilvafából, vadkörtefából, galagonyafából, juharfából faragták. Elkészítéséhez – a kinagyolás után – a faragókésen kívül görbekésre is szükség volt, ezzel vésték ki az edényke belsejét, öblét. Gazdag változatai két nagy csoportra oszthatók: kanál formájúakra és csésze formájúakra. Mindegyiknek van a víz merítésére alkalmas öble, csészéje, továbbá fogója, ill. füle. A változatosság mind a formákra, mind a fülekre jellemző. Változataival a szomszéd, a balkáni és a többi európai népek pásztorkultúrájában is találkozunk; a formáknak, a díszítőtechnikáknak és a díszítményeknek leggazdagabb változatai nálunk alakultak ki. (…) A legrégibb példányok díszítőtechnikája a vésett díszítés és a spanyolozás, a későbbieké a domború faragás. A díszítmények között a csipkézett vagy hullámvonalas szegélydíszt, a virágokat, a tölgyfát, a tulipánt, a pásztort birkával vagy disznóval, az őzet, a szarvast, a vadászt stb. egyformán megtaláljuk. Valamennyi füles csésze formájú csanak legfeltűnőbb sajátossága a fül, ill. a fogórész változatos kiképzése. A felföldi magyar területen a csanak fülén gyakran találhatók kifaragott szobrocskák (állatfigurák, pásztor és kutyája, juhfejő pásztor stb.) (…) A csanakok füle gyakran összekunkorodó kígyóalak. A fül és a csészerész külső felülete rendszerint faragással díszített, bár előfordulnak olyan példányok is, amelyek díszítetlenek, de nemes formájúak.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Keményfából készült ivóedény. Csészéje csónakformára emlékeztet, elöl erősen keskenyedő és homorúan behajtott. A fogó torkolat felé eső felső része fedettre van hagyva, díszítésül hajtott ágas-bogas törzsből két stilizált kis fenyőfaminta nő ki rajta, csillag alakú virággal és hármas bogyóval. Mindkét oldalán ágas-bogas törzsből stilizált csillag alakú virágok nőnek ki, bal oldalán díszes mintával, jobb oldalán körvonalmintával. A csésze orra a szegélyeken bevésett háromszög alakú fogakkal, a fenékrész pedig körös-körül bevésett cakkos farkasfogmintákkal díszített. A fogó mendegélő állatalakra emlékeztető négylábú, függőlegesen elnyúlt, hullámos hátú, elől kettős fejformával ellátott hidacska. A fogón sárgaréz csatos szíj van, melyet kis csontgyűrű fog össze. A Borsodszirákról származó csanak a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. „A csanak egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített. Egyéb elnevezése: ivócsanak, pásztorcsanak, ivóbegre, ivókalány, ivócserpák, merítőcsésze, pásztorkanál, vadászkanál stb.” Korai formáit szinte az ősidőktől fogva ismerjük. Használatát a pásztorok és a vadászok őrizték meg legtovább (olyan) mindennapi eszközként, melyet rendszerint maguk is faragtak. „Leggyakrabban a tarisznya szíjához csatolva hordták, ritkábban a tarisznyában. Mivel a nap, a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, a hasadásra nem hajlamos szilvafából, vadkörtefából, galagonyafából, juharfából faragták. Elkészítéséhez – a kinagyolás után – a faragókésen kívül görbekésre is szükség volt, ezzel vésték ki az edényke belsejét, öblét. Gazdag változatai két nagy csoportra oszthatók: kanál formájúakra és csésze formájúakra. Mindegyiknek van a víz merítésére alkalmas öble, csészéje, továbbá fogója, ill. füle. A változatosság mind a formákra, mind a fülekre jellemző. Változataival a szomszéd, a balkáni és a többi európai népek pásztorkultúrájában is találkozunk; a formáknak, a díszítőtechnikáknak és a díszítményeknek leggazdagabb változatai nálunk alakultak ki. (…) A legrégibb példányok díszítőtechnikája a vésett díszítés és a spanyolozás, a későbbieké a domború faragás. A díszítmények között a csipkézett vagy hullámvonalas szegélydíszt, a virágokat, a tölgyfát, a tulipánt, a pásztort birkával vagy disznóval, az őzet, a szarvast, a vadászt stb. egyformán megtaláljuk. Valamennyi füles csésze formájú csanak legfeltűnőbb sajátossága a fül, ill. a fogórész változatos kiképzése. A felföldi magyar területen a csanak fülén gyakran találhatók kifaragott szobrocskák (állatfigurák, pásztor és kutyája, juhfejő pásztor stb.) (…) A csanakok füle gyakran összekunkorodó kígyóalak. A fül és a csészerész külső felülete rendszerint faragással díszített, bár előfordulnak olyan példányok is, amelyek díszítetlenek, de nemes formájúak.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
Egy darab keményfából kivájt, faragott, vésett, csiszolt csanak Mezőcsátról. Csészéje magas, ovális keresztmetszetű, felfelé nyíló csonka gúla alakú. Domborműves kivéséssel vadász pásztorjelenetet ábrázol. A vadász puskát tart a kezében, kutyája egy kis malacot tart a szájában, velük szemben áll négy disznó két sorban, utánuk egymás felett álló és ülő kutyák. Ezt a sorozatot egy csizmás kondás zárja le, vállán, csípőjén tarisznyával, kezében pásztorbottal. A keretet a csésze alsó és felső szegélyének fogazatos kivésése szolgáltatja. A csésze feneke domborművesen kivésve, igen sokágú csillag minta díszlik. A csanak füle magas, nagyjából egy 7-es számjegyre emlékeztető formában van kifaragva, áttörve. Alsó harmadán két kis karika van áttörve egy-egy kis lakat fityeg rajtuk. A miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének részét képezi. A „csanak egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített. Egyéb elnevezése: ivócsanak, pásztorcsanak, ivóbegre, ivókalány, ivócserpák, merítőcsésze, pásztorkanál, vadászkanál stb.” Korai formáit szinte az ősidőktől fogva ismerjük, használatát a pásztorok és a vadászok őrizték meg legtovább mindennapi eszközként, melyet gyakran maguk faragtak. „Leggyakrabban a tarisznya szíjához csatolva hordták, ritkábban a tarisznyában. Mivel a nap, a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, a hasadásra nem hajlamos szilvafából, vadkörtefából, galagonyafából, juharfából faragták. Elkészítéséhez – a kinagyolás után – a faragókésen kívül görbekésre is szükség volt, ezzel vésték ki az edényke belsejét, öblét. Gazdag változatai két nagy csoportra oszthatók: kanál formájúakra és csésze formájúakra. Mindegyiknek van a víz merítésére alkalmas öble, csészéje, továbbá fogója, ill. füle. A változatosság mind a formákra, mind a fülekre jellemző. Változataival a szomszéd, a balkáni és a többi európai népek pásztorkultúrájában is találkozunk, a formáknak, a díszítő technikáknak és a díszítményeknek leggazdagabb változatai nálunk alakultak ki. (…) A legrégibb példányok díszítőtechnikája a vésett díszítés és a spanyolozás, a későbbieké a domború faragás. A díszítmények között a csipkézett vagy hullámvonalas szegélydíszt, a virágokat, a tölgyfát, a tulipánt, a pásztort birkával vagy disznóval, az őzet, a szarvast, a vadászt stb. egyformán megtaláljuk. Valamennyi füles csésze formájú csanak legfeltűnőbb sajátossága a fül, ill. a fogórész változatos kiképzése. A felföldi magyar területen a csanak fülén gyakran találhatók kifaragott szobrocskák (állatfigurák, pásztor és kutyája, juhfejő pásztor stb.) (…) A csanakok füle gyakran összekunkorodó kígyóalak. A fül és a csészerész külső felülete rendszerint faragással díszített, bár előfordulnak olyan példányok is, amelyek díszítetlenek, de nemes formájúak.”
Egy darab keményfából kifaragott, vésett, karcolt, csiszolt csanak. Csészéje fakanál formában kivájt, ferdén felfelé öblösödő. Fogója aránylag nagy, ferdén felfelé nyúló, ovális alakú nagy lyukkal, v alakú rovásokkal és karcolásokkal. A „csanak egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített. Egyéb elnevezése: ivócsanak, pásztorcsanak, ivóbegre, ivókalány, ivócserpák, merítőcsésze, pásztorkanál, vadászkanál stb.” Korai formáit szinte az ősidőktől fogva ismerjük, használatát a pásztorok és a vadászok őrizték meg legtovább mindennapi eszközként, melyet gyakran maguk faragtak. „Leggyakrabban a tarisznya szíjához csatolva hordták, ritkábban a tarisznyában. Mivel a nap, a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, a hasadásra nem hajlamos szilvafából, vadkörtefából, galagonyafából, juharfából faragták. Elkészítéséhez – a kinagyolás után – a faragókésen kívül görbekésre is szükség volt, ezzel vésték ki az edényke belsejét, öblét. Gazdag változatai két nagy csoportra oszthatók: kanál formájúakra és csésze formájúakra. Mindegyiknek van a víz merítésére alkalmas öble, csészéje, továbbá fogója, ill. füle. A változatosság mind a formákra, mind a fülekre jellemző. Változataival a szomszéd, a balkáni és a többi európai népek pásztorkultúrájában is találkozunk, a formáknak, a díszítő technikáknak és a díszítményeknek leggazdagabb változatai nálunk alakultak ki. (…) A legrégibb példányok díszítőtechnikája a vésett díszítés és a spanyolozás, a későbbieké a domború faragás. A díszítmények között a csipkézett vagy hullámvonalas szegélydíszt, a virágokat, a tölgyfát, a tulipánt, a pásztort birkával vagy disznóval, az őzet, a szarvast, a vadászt stb. egyformán megtaláljuk. Valamennyi füles csésze formájú csanak legfeltűnőbb sajátossága a fül, ill. a fogórész változatos kiképzése. A felföldi magyar területen a csanak fülén gyakran találhatók kifaragott szobrocskák (állatfigurák, pásztor és kutyája, juhfejő pásztor stb.) (…) A csanakok füle gyakran összekunkorodó kígyóalak. A fül és a csészerész külső felülete rendszerint faragással díszített, bár előfordulnak olyan példányok is, amelyek díszítetlenek, de nemes formájúak.”
Kemény tölgyfából faragott, lyukasztott, csiszolt. Alakja felfelé nyíló csonkakúp. Fogója nagyjából álló téglalap alakú kis fül felül V alakkal, alul karéjosan kivájva, melynél fogva felakasztható zsinórral vagy szíjjal. A miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének részét képezi. A „csanak egy darab fából faragott, különféle formájú és díszítésű, nyeles vagy egyfülű edényke, amellyel az erdőt-mezőt járó ember a forrásból vizet merített. Egyéb elnevezése: ivócsanak, pásztorcsanak, ivóbegre, ivókalány, ivócserpák, merítőcsésze, pásztorkanál, vadászkanál stb.” Korai formáit szinte az ősidőktől fogva ismerjük, használatát a pásztorok és a vadászok őrizték meg legtovább mindennapi eszközként, melyet gyakran maguk faragtak. „Leggyakrabban a tarisznya szíjához csatolva hordták, ritkábban a tarisznyában. Mivel a nap, a szél hatásának állandóan ki volt téve, száraz, a hasadásra nem hajlamos szilvafából, vadkörtefából, galagonyafából, juharfából faragták. Elkészítéséhez – a kinagyolás után – a faragókésen kívül görbekésre is szükség volt, ezzel vésték ki az edényke belsejét, öblét. Gazdag változatai két nagy csoportra oszthatók: kanál formájúakra és csésze formájúakra. Mindegyiknek van a víz merítésére alkalmas öble, csészéje, továbbá fogója, ill. füle. A változatosság mind a formákra, mind a fülekre jellemző. Változataival a szomszéd, a balkáni és a többi európai népek pásztorkultúrájában is találkozunk, a formáknak, a díszítő technikáknak és a díszítményeknek leggazdagabb változatai nálunk alakultak ki. (…) A legrégibb példányok díszítőtechnikája a vésett díszítés és a spanyolozás, a későbbieké a domború faragás. A díszítmények között a csipkézett vagy hullámvonalas szegélydíszt, a virágokat, a tölgyfát, a tulipánt, a pásztort birkával vagy disznóval, az őzet, a szarvast, a vadászt stb. egyformán megtaláljuk. Valamennyi füles csésze formájú csanak legfeltűnőbb sajátossága a fül, ill. a fogórész változatos kiképzése. A felföldi magyar területen a csanak fülén gyakran találhatók kifaragott szobrocskák (állatfigurák, pásztor és kutyája, juhfejő pásztor stb.) (…) A csanakok füle gyakran összekunkorodó kígyóalak. A fül és a csészerész külső felülete rendszerint faragással díszített, bár előfordulnak olyan példányok is, amelyek díszítetlenek, de nemes formájúak.”
