5996 - 6000 találat a 12796 közül.

Országzászló (Deáki)

Oktatás

Általános

Cím
Országzászló (Deáki)
Leírás
A bonyhádi Völgységi Múzeum tulajdonában lévő archív felvételen a Deákiban (Felvidék) állított országzászló látható, előtte leventével. „Az országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt, s azon a felismerésen alapult, hogy az ugyanazon nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól. A nemzeti összetartozás kifejezőeszköze így a Csonka-Magyarország városaiban egy olyan oszlop lett, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeztek el. A mozgalom életre hívója Urmánczy Nándor, az örmény származású erdélyi politikus, országgyűlési képviselő, a »megalkuvás nélküli magyar« volt, aki 1925-ben hirdette meg az országzászló mozgalmat. A két világháború között az egész Magyarországra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított ereklyés országzászlóval indult útjára. Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében országos mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás. Az országzászlók »állandó kelléke« a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer volt, legtöbbször angyalokkal ékesítve. A jelmondata az »Így volt, így lesz!« felirat vagy a zászlón, vagy a talapzaton. Az árbocrúd sokszor sávosan piros-fehér-zöldre volt festve. Tetejét sok helyen díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. Sok helyen díszes lépcső vezetett a talapzathoz. Különleges válfaja az országzászlóknak az ereklyés országzászló, amelyeknél a történelmi Magyarország területéről összegyűjtött föld került elhelyezésre. A két világháború közötti Magyarországon minden »magára valamit adó« település felállította saját országzászlóját. Így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót, így fejezve ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a nemzeti gyászt. A második világháború után bekövetkezett szovjet térnyerésnek »köszönhetően« megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Legtöbbjüket 1949-ig lerombolták, a kisszámú megmaradtnak 1956 vetett véget. Az országzászlók visszaállításának folyamata a 90-es évektől kezdve azonban újra felerősödött, 1990 után több száz országzászlót állítottak vissza úgy az anyaországban, mint Erdélyben.” (Trianon Múzeum)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Országzászló Pápán

Oktatás

Általános

Cím
Országzászló Pápán
Leírás
A pápai országzászlót bemutató fotók a Gróf Esterházy Károly Múzeum gyűjteményének részét képezi. „Az országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt, s azon a felismerésen alapult, hogy az ugyanazon nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól. A nemzeti összetartozás kifejezőeszköze így a Csonka-Magyarország városaiban egy olyan oszlop lett, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeztek el. A mozgalom életre hívója Urmánczy Nándor, az örmény származású erdélyi politikus, országgyűlési képviselő, a „megalkuvás nélküli magyar" volt, aki 1925-ben hirdette meg az Országzászló Mozgalmat. A két világháború között az egész Magyarországra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított ereklyés országzászlóval indult útjára. Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében országos mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás. Az országzászlók „állandó kelléke" a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer volt, legtöbbször angyalokkal ékesítve. A jelmondata az „Így volt, így lesz!” felirat vagy a zászlón, vagy a talapzaton. Az árbocrúd sokszor sávosan piros-fehér-zöldre volt festve. Tetejét sok helyen díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. Sok helyen díszes lépcső vezetett a talapzathoz. Különleges válfaja az országzászlóknak az ereklyés országzászló, amelyeknél a történelmi Magyarország területéről összegyűjtött föld került elhelyezésre. A két világháború közötti Magyarországon minden „magára valamit adó" település felállította saját országzászlóját. Így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót, így fejezve ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a nemzeti gyászt. A második világháború után bekövetkezett szovjet térnyerésnek »köszönhetően« megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Legtöbbjüket 1949-ig lerombolták, a kisszámú megmaradtnak 1956 vetett véget. Az országzászlók visszaállításának folyamata a 90-es évektől kezdve azonban újra felerősödött, 1990 után több száz országzászlót állítottak vissza úgy az anyaországban, mint Erdélyben.” (Trianon Múzeum) A filmhíradórészleten a rákosligeti országzászló avatásának pillanatképei láthatók.

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Országzászló (Nyírbátor)

Oktatás

Általános

Cím
Országzászló (Nyírbátor)
Leírás
A nyíregyházi Jósa András Múzeum képeslapjain a nyírbátori országzászló látható. „Az országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt, s azon a felismerésen alapult, hogy az ugyanazon nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól. A nemzeti összetartozás kifejezőeszköze így a Csonka-Magyarország városaiban egy olyan oszlop lett, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeztek el. A mozgalom életre hívója Urmánczy Nándor, az örmény származású erdélyi politikus, országgyűlési képviselő, a »megalkuvás nélküli magyar« volt, aki 1925-ben hirdette meg az országzászló mozgalmat. A két világháború között az egész Magyarországra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított ereklyés országzászlóval indult útjára. Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében országos mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás. Az országzászlók »állandó kelléke« a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer volt, legtöbbször angyalokkal ékesítve. A jelmondata az »Így volt, így lesz!« felirat vagy a zászlón, vagy a talapzaton. Az árbocrúd sokszor sávosan piros-fehér-zöldre volt festve. Tetejét sok helyen díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. Sok helyen díszes lépcső vezetett a talapzathoz. Különleges válfaja az országzászlóknak az ereklyés országzászló, amelyeknél a történelmi Magyarország területéről összegyűjtött föld került elhelyezésre. A két világháború közötti Magyarországon minden »magára valamit adó« település felállította saját országzászlóját. Így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót, így fejezve ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a nemzeti gyászt. A második világháború után bekövetkezett szovjet térnyerésnek »köszönhetően« megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Legtöbbjüket 1949-ig lerombolták, a kisszámú megmaradtnak 1956 vetett véget. Az országzászlók visszaállításának folyamata a 90-es évektől kezdve azonban újra felerősödött, 1990 után több száz országzászlót állítottak vissza úgy az anyaországban, mint Erdélyben.” (Trianon Múzeum)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Országzászló Nagyváradon

Oktatás

Általános

Cím
Országzászló Nagyváradon
Leírás
A felvételen látható, 1941 októberében felavatott, Turulmadaras országzászló alig három évig állt a város főterének számító Szent László tér egyik szélén, a Fekete Sas palota előtt. A képeslap postára adása idején, a város a második bécsi döntés értelmében, pár évig ismét Magyarország része volt. A képeslap a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének részét képezi. „Az országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt, s azon a felismerésen alapult, hogy az ugyanazon nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól. A nemzeti összetartozás kifejezőeszköze így a Csonka-Magyarország városaiban egy olyan oszlop lett, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeztek el. A mozgalom életre hívója Urmánczy Nándor, az örmény származású erdélyi politikus, országgyűlési képviselő, a „megalkuvás nélküli magyar" volt, aki 1925-ben hirdette meg az Országzászló Mozgalmat. A két világháború között az egész Magyarországra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított ereklyés országzászlóval indult útjára. Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében országos mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás. Az országzászlók „állandó kelléke" a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer volt, legtöbbször angyalokkal ékesítve. A jelmondata az „Így volt, így lesz!” felirat vagy a zászlón, vagy a talapzaton. Az árbocrúd sokszor sávosan piros-fehér-zöldre volt festve. Tetejét sok helyen díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. Sok helyen díszes lépcső vezetett a talapzathoz. Különleges válfaja az országzászlóknak az ereklyés országzászló, amelyeknél a történelmi Magyarország területéről összegyűjtött föld került elhelyezésre. A két világháború közötti Magyarországon minden „magára valamit adó" település felállította saját országzászlóját. Így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót, így fejezve ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a nemzeti gyászt. A második világháború után bekövetkezett szovjet térnyerésnek »köszönhetően« megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Legtöbbjüket 1949-ig lerombolták, a kisszámú megmaradtnak 1956 vetett véget. Az országzászlók visszaállításának folyamata a 90-es évektől kezdve azonban újra felerősödött, 1990 után több száz országzászlót állítottak vissza úgy az anyaországban, mint Erdélyben.” (Trianon Múzeum) A filmhíradórészleten a rákosligeti országzászló avatásának pillanatképei láthatók.

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Keszthelyi országzászló

Oktatás

Általános

Cím
Keszthelyi országzászló
Leírás
A keszthelyi Balatoni Múzeum tulajdonában levő, 1938 és 1941 között készült archív felvételeken a városban állított országzászló látható. „Az országzászló mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt, s azon a felismerésen alapult, hogy az ugyanazon nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól. A nemzeti összetartozás kifejezőeszköze így a Csonka-Magyarország városaiban egy olyan oszlop lett, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeztek el. A mozgalom életre hívója Urmánczy Nándor, az örmény származású erdélyi politikus, országgyűlési képviselő, a »megalkuvás nélküli magyar« volt, aki 1925-ben hirdette meg az országzászló mozgalmat. A két világháború között az egész Magyarországra kiterjedő mozgalom a budapesti Szabadság téren 1928. augusztus 20-án felállított ereklyés országzászlóval indult útjára. Két évvel a Szabadság téri emlékhely felavatása után Molnár Ferenc tarcali pedagógus javasolta, hogy Budapest nyomán a többi magyarországi település is állítson országzászlót, minden ünnepen vonják fel, majd a trianoni gyász jeléül engedjék azokat félárbocra. Ennek következtében országos mozgalommá terebélyesedett az országzászló-állítás. Az országzászlók »állandó kelléke« a Trianon előtti utolsó hivatalos középcímer volt, legtöbbször angyalokkal ékesítve. A jelmondata az »Így volt, így lesz!« felirat vagy a zászlón, vagy a talapzaton. Az árbocrúd sokszor sávosan piros-fehér-zöldre volt festve. Tetejét sok helyen díszítette esküre emelt kéz, turulmadár, kettős kereszt vagy Trianon kereszt. Sok helyen díszes lépcső vezetett a talapzathoz. Különleges válfaja az országzászlóknak az ereklyés országzászló, amelyeknél a történelmi Magyarország területéről összegyűjtött föld került elhelyezésre. A két világháború közötti Magyarországon minden »magára valamit adó« település felállította saját országzászlóját. Így aztán az eltelt alig másfél évtized alatt mintegy ezer helyen avattak országzászlót, így fejezve ki a trianoni döntés elleni tiltakozást és a nemzeti gyászt. A második világháború után bekövetkezett szovjet térnyerésnek »köszönhetően« megpecsételődött az országzászlók sorsa is. Legtöbbjüket 1949-ig lerombolták, a kisszámú megmaradtnak 1956 vetett véget. Az országzászlók visszaállításának folyamata a 90-es évektől kezdve azonban újra felerősödött, 1990 után több száz országzászlót állítottak vissza úgy az anyaországban, mint Erdélyben.” (Trianon Múzeum)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.