Általános

Cím

Tihanyi halászok

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található archív felvételen tihanyi halászok láthatók bárkával, ladikkal. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Halászok kivonulása (balatoni halászat)

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képező postai futás nélküli képes levelezőlapon balatoni halászok indulnak a halászatra. Egy gőzhajó húzza maga után egy sorban az egymáshoz kötött halászbárkákat. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Kivonuló balatoni halászok

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében lévő 1905-ös, postai futás nélküli képes levelezőlapon bárkákon kivonuló balatoni halászokat látunk. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Balatoni halászok különféle halászszerszámokkal

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének részét képező archív felvételen különféle halászszerszámokkal (szigony, háló, borítóháló) dolgozó halászokat látunk. A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával. (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Fonyódi halászok (képeslap)

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum postai futás nélküli képes levelezőlapja fonyódi halászok munkáját örökíti meg. A halászok húzzák a hálót, mellettük bárka, a partról gyerekek figyelik őket. A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával. (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia