Honty Márta (1940–2004) grafikus, iparművész. A Magyar Iparművészeti Főiskolát 1958-1963 között Hincz Gyula tanítványaként végezte el. 1963-ban dicséretes diplomát kapott, 1963 óta szerepel országos és csoportos kiállításokon itthon és külföldön. Kisebb méretű tűzzománc faliképei, grafikái, gobelintervei intézményeket és otthonokat, nagyobb méretű falikárpitjai (francia gobelin) és tűzzománc képei közintézmények külső és belső falait díszítik. Élete, művészi pályája szorosan összekapcsolódott férjével, Bors István szobrászművésszel, akivel a 60-as években Kaposváron megtelepedő, máig ható markáns művészgeneráció meghatározó alkotói voltak.
„Műveinek legfőbb ismérve egy sajátos rokonság a magyar folklórral. Honty Márta forma- és motívumkincse gazdagon összetett, konzekvensen stilizált, dekoratív. Nőies leleménnyel, széleskörű művészettörténeti műveltséggel gazdálkodik, messze meghaladva az iparművészet, mint alkalmazott műfaj korlátait. Szelleme évszázadokat ível át az ezer év előtti pogány magyar hitvilágtól a magyar népi díszítőművészeten át a huszadik században új öntudatra eszmélő emberig, aki újraértelmezi őseink hagyományait. (…) A modern művészet feladatát megértve Honty Márta is ízekre bontotta szét a képi nyelvet, hogy az tisztán, ősi erővel szólhasson. A népi hagyományainkban ő is rátalált a „tiszta forrásra", az ékes, díszítményes, dekoratív színekben pompázó képalakításra. Ám ezt a képzőművészi vívmányát azzal tetőzte, hogy a hitélet általános természetű kategóriarendszerébe keresett és talált felemelkedést. (…) Művészete fölvázolja az univerzumot, és benne elhelyezi magát az életet. Központi motívuma az életfa. Az életfában szerveződik a növény, az állat és az ember létezése. Az élet jeles napjait, ügyes-bajos dolgait mitikus figurák hivatottak megjeleníteni: kosfejű asszonyok, szarvasfejű férfiak és sok más figura, az ókori Kelet vallásaiból eredő isteni lények, akiket a sámánikus liturgiát gyakorló őseink idejéből megőrzött az emlékezet. (…) 1963-ban (…) a Csontváry-ihletésű festészet útján indult el. Am hamarosan egy francia textilművész, Jean Lurcat (1892-1966) gobelinjeivel ismerkedett meg, aki (…) kubista korszaka után fölfedezte a Kelet kultúrájának világegészt összegző igényét. Az ő példáján Honty Márta is felismerte a magyar hagyományokban rejlő lehetőségeket. Elmélyedt annak tanulmányozásában és művészi feldolgozásában. Az elsők egyike volt azoknak, akik tudták, hogy a magyar népművészethez miként kell viszonyulnia egy huszadik századi képzőművésznek. Az 1960-as 70-es évek szellemi közege termékenyítőén hatott azokra a törekvésekre, akik a népművészet úgymond „formakincséből merítettek". Bartók és Kodály zenei példája lebegett azok előtt, akik a művészeti kultúra nemzeti sajátosságai után kutattak a hagyományaink letűnt világában. (…) Honty Márta (…) az említett Lurcat példája alapján – aki az analitikus kubizmustól indult el – szintén képzőművészi gondolkodással geometrizáló alapelemekből, síkidomokból kezdte el lépésről lépésre kiépíteni azt a képi világot, amely alkalmassá válhatott a világmindenségnek, mint egésznek a megjelenítésére. Ennek okáért Honty Márta munkái sohasem voltak a magyar népművészettel mint díszítőművészettel együtt értelmezhetők. A tussal és ceruzával rajzolt grafikai lapjai a szintetikus kubizmus és a szürrealizmus elveihez állnak a legközelebb. (…) Következetességét dicséri az a variábilis formakincs, amelyből, mint alapelemekből felépíthető növény, állat, ember, Nap, Hold, csillagok és csillagképek. Ez a származástant követő módszer teszi lehetővé a dekoratív feladatok, a szövött kárpit és a tűzzománc technika iparművészeti alkalmazását. (…) Honty Márta alapvetően képzőművész, aki iparművészeti technikát alkalmaz.” (Horváth János művészettörténész) A felvételen látható grafikai alkotás (tusrajz) a Néphagyomány II. címet viseli, a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ gyűjteményének részét képezi.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Honty Márta (1940–2004) grafikus, iparművész. A Magyar Iparművészeti Főiskolát 1958-1963 között Hincz Gyula tanítványaként végezte el. 1963-ban dicséretes diplomát kapott, 1963 óta szerepel országos és csoportos kiállításokon itthon és külföldön. Kisebb méretű tűzzománc faliképei, grafikái, gobelintervei intézményeket és otthonokat, nagyobb méretű falikárpitjai (francia gobelin) és tűzzománc képei közintézmények külső és belső falait díszítik. Élete, művészi pályája szorosan összekapcsolódott férjével, Bors István szobrászművésszel, akivel a 60-as években Kaposváron megtelepedő, máig ható markáns művészgeneráció meghatározó alkotói voltak.
„Műveinek legfőbb ismérve egy sajátos rokonság a magyar folklórral. Honty Márta forma- és motívumkincse gazdagon összetett, konzekvensen stilizált, dekoratív. Nőies leleménnyel, széleskörű művészettörténeti műveltséggel gazdálkodik, messze meghaladva az iparművészet, mint alkalmazott műfaj korlátait. Szelleme évszázadokat ível át az ezer év előtti pogány magyar hitvilágtól a magyar népi díszítőművészeten át a huszadik században új öntudatra eszmélő emberig, aki újraértelmezi őseink hagyományait. (…) A modern művészet feladatát megértve Honty Márta is ízekre bontotta szét a képi nyelvet, hogy az tisztán, ősi erővel szólhasson. A népi hagyományainkban ő is rátalált a „tiszta forrásra", az ékes, díszítményes, dekoratív színekben pompázó képalakításra. Ám ezt a képzőművészi vívmányát azzal tetőzte, hogy a hitélet általános természetű kategóriarendszerébe keresett és talált felemelkedést. (…) Művészete fölvázolja az univerzumot, és benne elhelyezi magát az életet. Központi motívuma az életfa. Az életfában szerveződik a növény, az állat és az ember létezése. Az élet jeles napjait, ügyes-bajos dolgait mitikus figurák hivatottak megjeleníteni: kosfejű asszonyok, szarvasfejű férfiak és sok más figura, az ókon Kelet vallásaiból eredő isteni lények, akiket a sámánikus liturgiát gyakorló őseink idejéből megőrzött az emlékezet. (…) 1963-ban (…) a Csontváry-ihletésű festészet útján indult el. Am hamarosan egy francia textilművész, Jean Lurcat (1892-1966) gobelinjeivel ismerkedett meg, aki (…) kubista korszaka után fölfedezte a Kelet kultúrájának világegészt összegző igényét. Az ő példáján Honty Márta is felismerte a magyar hagyományokban rejlő lehetőségeket. Elmélyedt annak tanulmányozásában és művészi feldolgozásában. Az elsők egyike volt azoknak, akik tudták, hogy a magyar népművészethez miként kell viszonyulnia egy huszadik századi képzőművésznek. Az 1960-as 70-es évek szellemi közege termékenyítőén hatott azokra a törekvésekre, akik a népművészet úgymond „formakincséből merítettek". Bartók és Kodály zenei példája lebegett azok előtt, akik a művészeti kultúra nemzeti sajátosságai után kutattak a hagyományaink letűnt világában. (…) Honty Márta (…) az említett Lurcat példája alapján – aki az analitikus kubizmustól indult el – szintén képzőművészi gondolkodással geometrizáló alapelemekből, síkidomokból kezdte el lépésről lépésre kiépíteni azt a képi világot, amely alkalmassá válhatott a világmindenségnek, mint egésznek a megjelenítésére. Ennek okáért Honty Márta munkái sohasem voltak a magyar népművészettel mint díszítőművészettel együtt értelmezhetők. A tussal és ceruzával rajzolt grafikai lapjai a szintetikus kubizmus és a szürrealizmus elveihez állnak a legközelebb. (…) Következetességét dicséri az a variábilis formakincs, amelyből, mint alapelemekből felépíthető növény, állat, ember, Nap, Hold, csillagok és csillagképek. Ez a származástant követő módszer teszi lehetővé a dekoratív feladatok, a szövött kárpit és a tűzzománc technika iparművészeti alkalmazását. (…) Honty Márta alapvetően képzőművész, aki iparművészeti technikát alkalmaz.” (Horváth János művészettörténész) A felvételen látható grafikai alkotás (tusrajz) a Termékenység címet viseli, a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ gyűjteményének részét képezi.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
A sárga-kék arát bemutató információs tábla a debreceni Nagyerdei Kutúrparkban található. A képi illusztráció mellett tartalmazza a fajt leíró legfontosabb információkat (eredeti élőhely, táplálkozás, életmód).
“Az orradzó, szúróskantár, szúróspalóka a billenő palókához hasonlóan a fiatal lovak és szarvasmarhák szopásgátlásának, tehát elválasztásának eszköze. Legegyszerűbb formája az, amikor megnyúzott sündisznó bőrét kötik fel az állat orrára. Készítették szögekkel kivert bőrdarabból, kovácsmunkaként vaslemezből, amelyre szegeket, illetve lemezből hajlított szúrókat erősítenek. Mindkét utóbbi típust övszerűen, illetve kantár módjára erősítik fel a fiatal állatok orrára. Elnevezései a különböző területeken változatosak: szúróskantár, szegeskantár, szegesszíj, tejvédőkantár, szúróka, bökő, órzó, óradzó, bőr, orrbőr, tasak, szötyü. Az orradzót elsősorban parasztgazdaságokban használták, de alkalmazták a gulyások és a csikósok is a kinnháló jószágoknál (külterjes állattenyésztés). Az orradzó funkcióját tekintve azonos az egész országban. A nagyobb és erősebb típusokat inkább az Alföldön, a könnyebbeket és egyszerűbbeket a Felvidéken és a Dunántúlon használták. (…) Az eszközt Vergilius szerint már a rómaiak is használták; megtalálható majd mindenütt, ahol szarvasmarhatartás van, pl. az ázsiai pásztornépeknél, Skandináviában és a Földközi-tenger partvidékén; ismerik Közép-Brazíliában és Afrikában a bantuk is”. (Magyar néprajzi lexikon) A képen látható orradzó a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum gyűjteményének részét képezi, a 3D-ben digitalizált tárgy pedig a keszthelyi Balatoni Múzeum tulajdona.
Magyar népi hangszerek alatt a magyar népzenében hagyományosan használt hangszereket értjük. A magyar népzene hangszerei nagy változatosságot mutatnak a hétköznapi használati tárgyakkal kezdve – mint a kanna vagy egy pár kanál – a házilag készített hangszereken keresztül – például a tilinkó, kereplő – a nemzetközileg ismert, mesterek által készített vagy gyári hangszerekig, mint amilyen a hegedű vagy a klarinét. Vannak népi hangszereink, amelyeknek a történelem folyamán bizonyos sajátos tárgyi jegyei is kialakultak (főleg díszítés), melyek alapján azokat más népek hasonló hangszereitől jobban meg tudjuk különböztetni. Alapjában véve azonban a hangszerek ősidők óta az emberiség közös tulajdonai s leginkább azáltal váltak el egy-egy népre jellemzővé, amit és ahogyan játszanak rajtuk. A népi hangszerek rendszerezése többféle szempont szerint lehetséges. Hangszertanilag a hangkeltés módja az alapvető rendszerezési szempont. Így különböztetünk meg (…) idiofon (a hangszer teste a közvetlen hangforrás), membranofon (kifeszített hártya vagy bőr a hangforrás), chordofon (húros) és aerofon (rezgő levegő a hangforrás) hangszereket. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon) A képen látható tárogató a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény (http://hangszergyujtemeny.hu/) része.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
