Pásztor faragta mikei sótartó I.
Oktatás
Általános
- Cím
- Pásztor faragta betyárokkal és növényekkel ékített mikei sótartó I.
- Leírás
- „A pásztorok által készített és használt eszközök között talán a legdíszítettebbek a sótartók. Formájuknál, méretüknél és anyaguknál fogva ugyanis kihagyhatatlan lehetőséget jelentenek a pásztor faragási szenvedélyének kiélésére. A szebb darabok egyike, a keszthelyi Balaton Múzeumban őrzött, 1898-ból származó mikei most a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet adatbázisának 3D-s gyűjteményébe is bekerült. Körüljárható, legalábbis virtuálisan. A jószág legeltetésével foglalkozó embereknek, különösen a juhászoknak, kanászoknak és a pásztoroknak az állatok felügyelete mellett e foglalatosság természetéből adódóan, mai fogalmainkkal élve rengeteg szabadideje volt. Már ha nem számolunk az itatással, az állatok ellésének felügyeletével, a betegségeik gyógyításával, a nyájra, kondára, csordára törő ragadozók és tolvajok elkergetésével járó elfoglaltságokra. No és ott volt még a tej feldolgozása, amelyből részben saját élelmezését is meg kellett oldania a juhásznak, pásztornak. A tej és tejtermékek mellett, ha tehette, hússal is kiegészítette az amúgy nem túl változatos étrendjét. A húsételek elkészítéséhez és fűszerezéséhez szükséges dolgokat, így a sót és később a paprikát is magával kellett vinnie „munkahelyére”, hiszen nem ugorhatott be a sokszor több órás járásra lévő falusi kereskedésbe, nem hagyhatta felügyelet nélkül az állatokat. Az fűszerek, ízesítőszerek szállítására, minőségük megőrzésére is csak helyben rendelkezésére álló anyagokat tudott felhasználni, például a fát, és az elhullott, leölt szarvasmarhák, ökrök szarvának üreges részét. Míg a marhák szarvából csonkolt kúp alakú, alul fakarikával lezárt, felül kilyuggatott sótartók készültek, addig a méretesebb ökörszarvból 6-8 cm széles, lapított korong alakú kis edények, alulról szintén fával lezárva, felül pedig dugószerű kivehető fedéllel ellátva. A funkciónak megfelelő formánál talán sokkal látványosabb a sótartók díszítése, amire a már emlegetett viszonylagosan sok szabadidő adott lehetőséget. A dunántúli sótartóknál három jól elkülöníthető díszítési módszert használtak. A legelterjedtebb és egyben a legegyszerűbb a karcolásos megoldás volt, ezzel élt a mikei sótartó készítője is. A faragást, a figurák, díszítmények erőteljesebb térbeli megjelenítését inkább a fánál alkalmazták. A harmadik megoldás, az úgynevezett spanyolozás, a bekarcolt, kivájt felületek forró színes viasszal való kitöltése volt. Ezt alkalmazták fa és csont (szaru) alapra is. A mikei sótartó oldalán végigfutó ovális keretekben a növényi díszítő motívumok mellett a Dunántúl pásztorfaragásainak állandó és jellegzetes alakjai, a betyárfigurák tűnnek fel. A sokszor az ilyen sótartók készítőire is veszélyt jelentő, törvényen kívüli figurák profilból, előre lépve, szinte mindig „duplapuskával”, jól öltözötten, csizmásan vannak ábrázolva. Ez a faragást készítők részéről kifejezhetett egyfajta félelemmel vegyes tiszteletet is, hiszen mondjuk a puska, a pásztoremberek számára nem volt engedélyezett, elérhető szerszám és csizma is csak a tehetősebbeknek jutott. A gazdagokat fosztogató és a szegényeken segítő betyár története pedig erősen benne volt a köztudatban a 19. századi Dunántúlon is, gondoljunk csak a Sobri Jóska köré szőtt legendákra. A mikei sótartón a három betyárfigura mellett gyönyörűszép virágdíszeket, különösen tulipándíszeket is találunk, „járjuk hát körbe” néhányszor, ha időnk van rá.” (Pálffy Lajos: Irigyelt betyárok duplapuskával) http://mandarchiv.hu/cikk/2628/Irigyelt_betyarok_duplapuskaval
Kompetencia
- Évfolyam
- Matematikai kompetencia
Kompetencia 2
- Évfolyam 2
- Anyanyelvi kommunikáció
„A pásztorművészetben kifejeződő pásztori öntudattal függ össze, hogy a pásztorok gyakran ábrázolták saját magukat, más pásztorokat, állataikat, a pásztorok körében népszerű betyárokat, valamint az erőt és a derűt jelképező életfa motívumokat.” MNL
