Körrendelet a körzeti elöljáróknak Domonkos Miksától, a Zsidó Tanács nevében. Tartalma: 1. a gettóban tartózkodó amerikai állampolgárok után a svájci követség érdeklődik és külső területre kívánja szállítani őket, kéri ezen személyek jelentkezését. 2. A házparancsnokokat felszólítják, hogy a vízhiányra való tekintettel a nélkülözhető fürdőkádakat vigyék le a pincékbe vagy olyan mélyen fekvő helyre, ahol még folyik a víz. 3. A házparancsnokok útján hassanak oda, hogy a gettó lakói ne mulasszák el a sárga csillag viselését, különben az illető az ellenőrző razziákon súlyos következményeknek teszi ki magát, emellett, akit bármely rendészeti közeg megállásra szólít fel, fogadjon szót. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
A Gettórendőrség Főparancsnokságának nyílt parancsa a III. sz. körzet Rendészeti Parancsnokságának. Tartalma: ne csak a járdát, hanem az úttest fele részét is takarítsák meg a hótól és a szeméttől. A bombatalálat által sújtott lakhatatlan házak előtt a szomszédos házak végezzék ezt el. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Nyílt parancs a Síp u. 7. sz. ház házparancsnokának, tartalma: a parancs felmutatójának két darab kifogástalan lavórt bocsásson rendelkezésére. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Jegyzőkönyv, tartalma: a Zsidó Tanács képviseletében 1945. január 12-én az Államrendőrség és a Nyilaskeresztes Párt bizottságával kiszállt a Wesselényi u. 27/29. sz. házakba, ahol megállapították, hogy 11-én a 27. számba 6-8 fős részben karszalagos pártszolgálatos, részben honvéd egyenruhás, német egyenruhás egyén hatolt be. Az óvóhelyen lévő zsidókat bántalmazták, megmotozták, használati tárgyaikat elvették. 26 nőt, 15 férfit és egy kisgyermeket agyonlőttek. Az I. emeleti lakások egyikében egy házaspárt végeztek ki fejbelövéssel. A 29. számú házban hasonló történt egy áldozattal, 15 fős csoport oszlott el a két házra. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.