A szövetséges csapatok megérkezése után a koncentrációs lágerekben s szabadságukat visszakapott foglyokat sok esetben átmenetileg az SS-táborban helyezték el, ahol sokkal jobb körülmények uralkodtak, mint a fogolybarakkokban. A menekülő németek által hátrahagyott felszerelések között találták a fenti tárgyakat. Így a hitleri Németország címerével ellátott evőeszközöket, porcelántányért és porceláncsészét.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség
Hamisított kör- és vonalbélyegzők "M. KIR. HONVÉD VASÚTI- ÉS HIDÁSZ SZERTÁR PARANCSNOKSÁG" szöveggel és Magyarország kiscímerével. A bélyegzőket egy budapesti zsidó fiatalember készítette, aki kézi nyomdájával iratokat hamisított, ezekkel mentette családját. Ezzel a bélyegzővel ellátott papírokkal pályaudvarokra lehetett menni, a vagonokban keresni a hídalkatrészeket, ennek ürügyén intézkedni. Nagybátyáit mentette ki velük a munkaszolgálatból. A pecsétek a Holokauszt Emlékközpontban találhatók.
Hamisított vonalbélyegző „okl. építészmérnök kivit. szakmérnök” és „MüM 2766/895 hivatásos szakértő” szöveggel, illetve Magyarország kiscímere. Ezeket a bélyegzőket egy budapesti zsidó fiatalember használta. Munkaszolgálatos egységét a Váci útra, a hadiüzemmé nyilvánított Rozsdamentesítő és Fémszínező Vállalathoz osztották. Parancsnokuk, Somogyi Károly segítségével a fiúknak egy kisebb társasága látott hozzá az irathamisításhoz maguk és családjuk mentése céljából. A pecséteket maguk készítettek el, egy ismerős által jutottak üres anyakönyvi nyomtatványokhoz, melyekhez a bejelentőlapokat az úgynevezett vegytintás módszerrel írták át. A pecsétek a Holokauszt Emlékközpontban találhatók.
Hamisított körbélyegző „BUDAPESTI IV. KERÜLETI ÁLLAMI ANYAKÖNYVVEZETŐSÉG” szöveggel és Magyarország kiscímerével. A körbélyegzővel egy budapesti zsidó fiatalember hamis iratokat készített, amelyekkel családját mentette. A pecsét a Holokauszt Emlékközpontban található.
S. I.-né szolnoki lakos nyilatkozata Magyar Dezső embermentő tevékenységéről, aki gettóba került 12 éves fiának kiszöktetésére sarkallta őt több ízben. A szolnoki cukorgyárba került gyermeket egy Gestapo altiszt lefizetésével akarták megszöktetni, a pénzt Sz. I. adta, ez azonban nem sikerült, ezért Magyar Dezső a deportálás előtti éjszaka a vagonból menekítette ki a fiút, akivel anyja tanyákon bújkálva menekült meg, miután Magyar Dezső figyelmeztette őket, hogy a szökevényeket össze akarja szedni a rendőrség. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.