Azon olvasóknak, akik - akár tudományos-ismeretterjesztő, akár szépirodalmi művek formájában- szívesen olvasnak a magyar történelem eseményeiről. Történelmi események időrendjében.
A dél-vietnami nép különleges helyet foglal el a felszabadító harcok történetében. Szemtől szembe a világ legerősebb kapitalista hatalmával, elszánt élethalálharcot vív függetlenségéért. Olvasóterv célja, hogy ajánlott könyvei segítsenek megérteni hátterüket, mélyebb összefüggéseiket, elégítsék ki Vietnam iránt átfogóan érdeklődők igényeit.
India az ősközösségi társadalom jelentős anyagi és szellemi kultúrát teremtett, amelyet a történelem folyamán fejlesztett, tökéletesített. A kapitalizmus haszonforrást látott e gazdag országban és meghódította. India gazdasági fejlődése megakadt a középkornál. Jelen pillanatban is (1965) egyes vidékein faekével szántanak. Az ország élelmiszer ellátását csak a minimumon tudják biztosítani. Óriási még az éhség, a csecsemőhalandóság.
Verseghy Ferenc Könyvtár bibliográfiái, Móricz Zsigmond születésének századik évfordulójára s egyben az 50. jubileumi könyvhét megyei megnyitójára készült bibliográfia, amely Móricz Zsigmond Szolnok megyei kötődését hivatott feltárni.