Néhány véletlenül megmaradt bástya, falomladék, hajdani várkút, hegy tetején árválkodó rom – mi mindenről tud mesélni! Mikszáth Kálmán a múlt század végén gyűjtötte össze ezeket a meséket, legendákat, és persze hozzájuk adta a maga könnyedségét, tekintélyt előszeretettel megfricskázó, csúfolódó jókedvét. Még ha nem is tudjuk pontosan, hol vannak ma már ezek a várak, akkor is élvezettel olvassuk a meséket: a mi történelmünkről szólnak. Hol IV. Béla bukkan föl bennük, hol Károly Róbert, hol Nagy Lajos, hol meg a törökverő Hunyadi János. De még régebbi időkről is meséltek Mikszáthnak a kövek, a honfoglalás előtti korról, népekről, akik itt éltek, építkeztek, harcoltak és haltak meg a mi földünkön. És talán a legszebb, amire ezek a mesék tanítanak: ragaszkodjunk ehhez a tájhoz, a földhöz, a fához, az éghez, a naphoz, mondjuk ki a nevét akár magyarul, akár szlovákul, akár románul vagy szerbül. Hiszen az emberi gonoszság mind elpusztult, de a táj, a folyó, a kő mindig megmaradt. És most szól hozzánk Mikszáth nyelvén. A könyvet a Móra Ferenc Könyvkiadó jelentette meg 1989-ben.
Ada Kaleh vagy Ada-Kalé a törökök által lakott kis sziget volt a Dunán, amelyet 1972-ben, a vaskapui vízerőmű gátjának megépítése után vízzel árasztottak el. A sziget Orsova alatt kb. 3 kilométerre helyezkedett el; a mérete 1,7×0,4-0,5 km volt. Neve "szigetvár" vagy "erődsziget" törökül.
Kenedy Géza háborús veterán visszaemlékezése az 1878. évi bosznia-hercegovinai hadjáratra ez a mű. Leírja a Boszniában harcoló magyar csapatok történetét. Szól a hadjáratok előzményeiről. Visszaemlékezik a háború eseményeire és az ütközetek helyszíneire. Hadvezérek, tisztek, hadifoglyok jellemzése és élettörténetük rövid leírása is megtalálható a könyvben, amit 1928-ban adtak ki Budapesten.
A hazáért és szabadságért- Barna Jónás (1851-1909) munkája a Tolnai Világlapja kiadásában jelent meg 1910-ben. Többségében a kuruc korból tartalmaz történeteket a könyv.
A magyar királyok közül Hunyadi Mátyásról szól a legtöbb népmese és monda. Az elnyomottak védelmezője, a gyengék gyámolítója, vidám cimbora, bölcs uralkodó - és legfőképpen szeretett király. Ilyennek látta őt évszázadok néphagyománya. Kubinyi András Mátyás-életrajza több évtizedes kutatásokon alapulva persze ennél árnyaltabb képet rajzol róla. Megismerkedhetünk apai és anyai felmenőivel, a véletlenek összejátszása során trónra kerülő gyermek félelmeivel, bizalmatlanságával, a fél életét táborban töltő, magát legjobban társai között érző katonával éppúgy, mint az európai politikai játszmák ravasz diplomatájával, vagy a pompázatos visegrádi palotában kora neves humanistáival társalgó reneszánsz uralkodóval. Aki, ha megakadályozni nem is tudta, de fél évszázaddal hátráltatta a középkori Magyarország összeomlását.
Kompetencia
Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség