Általános

Cím

Ámos Imre: Hajnal (olajfestmény, 1937)

Leírás

Ámos Imre festő- és grafikusművész Hajnal (1937) című olajfestménye Haulisch Lenke /1930–/ kiváló művészettörténész Ámos Imréről népszerűsítő céllal írott korai tanulmánykötetében, kismonográfiájában került publikálásra (Haulisch Lenke: Ámos – A művészet kiskönyvtára sorozat LXXIII. kötete, Corvina Kiadó, Budapest, 1966; reprodukciók: Petrás István fotóművész /1904–1990/). Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó kötet a MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható. Ámos Imre (Nagykálló, 1907. dec. 7. – Ohrruf, Németo., 1944 v. 1945): festő. Felesége Anna Margit festőművész. 1927-től 1929-ig a bp.-i műegy.-en, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főisk.-n tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társ. Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múz.-ban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a K-i harctéren, 1944 nyarán Németo.-ban, feltehetően szászo.-i táborban pusztult el. Emlékkiállítása volt 1958-ban az MNG-ben, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol; Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). – Irod. M. Abonyi Arany: Mártír művészek emlékezete (Szabad Műv., 1947); B. Haulisch Lenke: Á. I. (MNG emlékkiáll. katalógusa, Bp., 1958); Á. I. naplója (Magvető Almanach I. Bp., 1964); Haulisch Lenke: Á. I. (Bp., 1966.)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Ámos Imre: Önarckép Ady-maszkkal (olajfestmény, 1930)

Leírás

Ámos Imre festő- és grafikusművész Önarckép Ady-maszkkal (1930) című olajfestménye Haulisch Lenke /1930–/ kiváló művészettörténész Ámos Imréről népszerűsítő céllal írott korai tanulmánykötetében, kismonográfiájában került publikálásra (Haulisch Lenke: Ámos – A művészet kiskönyvtára sorozat LXXIII. kötete, Corvina Kiadó, Budapest, 1966; reprodukciók: Petrás István fotóművész /1904–1990/). Az oktatási célból bemutatott műalkotást tartalmazó kötet a MaNDA adatbázisában megtalálható és tanulmányozható. Ámos Imre (Nagykálló, 1907. dec. 7. – Ohrruf, Németo., 1944 v. 1945): festő. Felesége Anna Margit festőművész. 1927-től 1929-ig a bp.-i műegy.-en, 1929–35-ben a Képzőművészeti Főisk.-n tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társ. Tavaszi Szalonjában, itt 1933-ban dicsérő elismerést, 1934-ben Álmodó asszonyok c. képével első díjat nyert. 1935-ben feleségével együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múz.-ban. Ebben az évben a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját kapta és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KUT) választotta tagjává. Ez időtől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányúton volt Párizsban, ahol kapcsolatba került Chagall-lal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a K-i harctéren, 1944 nyarán Németo.-ban, feltehetően szászo.-i táborban pusztult el. Emlékkiállítása volt 1958-ban az MNG-ben, majd Szegeden, Pécsett és Győrben. Kezdetben a posztimpresszionizmus képviselője. Rippl-Rónai József és Berény Róbert hatott rá, a 30-as évek közepétől Chagall hatására az álomszerű, asszociatív jelenítés jellemzi (Öreg templomszolga a mennyországra gondol; Álom a medvetáncoltatóról stb.). A II. világháború alatt megrázó látomásokban számolt be tragikus élményeiről (Sötét idők sorozat; Menekülő, Háború stb.). – Irod. M. Abonyi Arany: Mártír művészek emlékezete (Szabad Műv., 1947); B. Haulisch Lenke: Á. I. (MNG emlékkiáll. katalógusa, Bp., 1958); Á. I. naplója (Magvető Almanach I. Bp., 1964); Haulisch Lenke: Á. I. (Bp., 1966.)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Ex libris Dr. Gáspár Andor

Leírás

A Dr. Gáspár Andor pécsi fogorvos részére készült könyvjegyen három jelenet látható: a mondással ellentétben holló hollónak vájja (ki a) szemét, a középsőn két ember egy nyitott könyvön (lapjain ars medici: orvosi mesterség) egymás fogát húzza, míg az utolsónál „korszellemünk” (l'esprit de notre époque) felirat egymás torkának eső vadállatokkal (farkasokkal). Anyag és technika: fametszet. Menyhárt József munkája a keszthelyi Balatoni Múzeum Kisgrafikai Gyűjteményének részét képezi. // Az ex libris, magyarul könyvjegy (de írták már könyvcímernek is), a könyv tulajdonosát megjelölő, gyakran művészi kivitelű kisméretű grafika, melyet rendszerint a könyv táblájának belső oldalára ragasztanak. Elődjeinek tekinthetők a könyvek tulajdonosát bármilyen formában megjelölő eljárások (pl. kéziratos kódexekbe festett címerek), de mai értelemben vett ex librisről csak a könyvnyomtatás feltalálása utáni időkben beszélhetünk. A technikai kivitelt tekintve az ex libris többnyire grafikai sokszorosító eljárásokkal létrehozott eredeti műalkotás, lehet fa- vagy linómetszet, rézkarc, rézmetszet, kőrajz, és készülhet vegyes eljárással is. Napjainkban terjed a számítógépes grafika. A könyvjegy eredeti funkciójában a könyvhöz kötődött, a könyvet díszítette, a könyvművészettel és a bibliofíliával együtt virágzott és újult meg. Az ex libris kifejezés jelentése is erre utal: könyvei közül való, könyveiből. Időnként a felirat tájékoztatást nyújt a tulajdonos foglalkozásáról is. A könyvjegyek első metszői közt kiemelkedik Albrecht Dürer (1471–1528) német fa- és rézmetsző neve. A könyvnyomtatás feltalálásával, a nyomtatott könyv, a könyvgyűjtés széles körű elterjedésével a 15–16. századtól a műfaj egyre demokratizálódott. A 16. századból való két első, Nürnbergben metszett ex librisünk, Werbőczy István országbíró, ill. Hans Teilnkes pozsonyi polgár számára. A 17. századi neves magyar exlibris-megrendelők közt említhetjük Zrínyi Miklós költő, hadvezér, Nádasdy Ferenc országbíró nevét. A kiteljesedést hazánkban a 18. század hozta, amikor bibliofil főurak és főpapok (Batthyányak, Grassalkovichok, Széchenyi család) mellett polgári foglalkozású könyvgyűjtők, orvosok, könyvtárosok, tanárok rendeltek maguknak ex librist. A 19. században a polgárosodás folyamata az egyént előtérbe helyezve magával hozta a címeres mellett a szimbolikus, témás, a megrendelő személyét jellemző ex librisek széles körű elterjedését, megjelent a magyar nyelvű szöveg használata a latin mellett vagy helyett. A millennium körüli események, a századforduló a magyar képzőművészet, ezen belül a grafika megújulását, virágzását hozta. A hivatalos irány, az akadémikus, historizáló stílus mellett a modern művészeti törekvéseket hirdető művészcsoportok, művészkörök alakultak. Ezzel egyidejűleg indult útjára a modern ex libris. A 19–20. század fordulóján jelentkező szecesszió a Gesamtkunstwerk jegyében a könyvművészet, a magyarországi könyvkiadás, s ezzel összefüggésben az iparművészet, az alkalmazott grafika, s ezáltal az ex libris funkciója megújult, részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává, artisztikus jeggyé, „quasi ex librisszé”, „cédulagrafikává” lett. Az exlibris-műfaj e virágzását kiállítások, pályázatok, kiadványok megjelenése kísérte. Megalakultak a gyűjtők első szervezetei, nemzetközi és hazai szinten is. 1903-ban megrendezésre került az első magyar exlibris-kiállítás. Bár a fejlődés lendületét megtörte az első világháború, a két világháború közti időszak, a húszas évek Magyarországon a grafika fellendülését hozta. Elek Artúr e korszakot grafikai művészetünk hőskorának nevezte. Az 1920-as években főleg a rézkarc terjedt el. Az 1920-as évek elejének magyar művészetében az avantgárd törekvések mellett felerősödtek az újklasszicista tendenciák, számos életkép, portré született, a biblikus témák mellett a magyar vidék bemutatása volt jellemző. A grafikai ágak fejlesztését szolgálta a Magyar Grafika című folyóirat megjelenése. A második világháború után átmeneti megtorpanás következett be. Számos művész emigrált, több egyesületet felülvizsgáltak, ill. felszámoltak. Az 1948-tól kialakult egypártrendszerben a művészeti pluralizmus megszüntetésére törekedtek: azonban a teljesen a rendszer szolgálatába állított festészethez és szobrászathoz képest a grafikát a hatalom nem tartotta annyira veszélyesnek, kevésbé ellenőrizte. A kisgrafikára mindvégig jellemző maradt, hogy megkésve, és csak nagyon kis részben tett eleget a szocialista realizmus formanyelvi és tartalmi kívánalmainak. 1959-ben megalakult a Kisgrafika Barátok Köre grafikusokból és exlibris-gyűjtőkből. Napjainkban, a posztmodern korában az egyes művészeti ágak között egyre nagyobb az összefonódás, jellemző az interdiszciplinaritás, kialakultak az intermediális műfajok. A számítógép megjelenése a művészetben, s így a grafikában is új irányokat mutatott, életre keltve az ún. számítógépes grafikát. Kevesek előtt ismert, mennyire széles társadalmi réteg hódolt, hódol az exlibris-gyűjtésnek. Neves íróink, költőink, történelmi személyek közül is számosan rendeltek maguknak ex librist – még többük számára pedig az utókor által emléket állító ex libris készült. Ezek ikonográfiájában a neves személyek attribútumai, a foglalkozásjelölő, hivatásukra utaló motívumok mellett gyakori a portréábrázolás, vagy egy-egy művük, tevékenységük felidézése. Az ex libris műfaja nem egynemű, nemegyszer érintkezik a különböző alkalmakra, ünnepekre, évfordulókra készített alkalmi grafikákkal (a gyűjteményekben is gyakran együtt kezelik őket), némely kisgrafika egyszerre tölti be mindkét funkciót. A nagy számarányú foglalkozás-hobbira utaló ex librisek közül legjellemzőbbek a jogász, az orvos, mérnök, nyomdász stb. szakmákra utalások (pl. mérleg, orvosságos kehely köré tekeredő kígyó, mérőműszerek, nyomdai prés stb.), ill. népszerűek a gyűjtőhobbikra (bélyeg-, exlibris-, érme-, fegyvergyűjtésre) vonatkozó ábrázolások. (Vasné Tóth Kornélia: Ex libris és képkultúra – Modern magyar ex librisek)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Martyn Ferenc: Ír király (eredeti mű: olajfestmény /1943/ – perzentált mű: Hárs Éva: Martyn /Helikon Kiadó Kft., Bp., 1999/, könyvborító)

Leírás

Martyn Ferenc festő- és grafikusművész Ír király (1943) című absztrakt (nonfiguratív - konstruktivista - szürrealista) olajfestményét Hárs Éva művészettörténész Martyn Ferencről írott tanulmánykötetének (Helikon Kiadó Kft., Bp., 1999) külső borítóképével prezentáljuk. Martyn Ferenc (Kaposvár, 1899. június 10. – Pécs, 1986. április 10.): festő, grafikus, kerámikus, Munkácsy-díjas (1962), érdemes (1970) és kiváló művész (1978), Kossuth-díjas (1973). Rokona, Rippl-Rónai József házában eltöltött ifjú- és gyermekkora során ismerkedett meg először a francia szürrealizmussal, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János és Réti István mellett folytatott tanulmányokat. 1926-40 között Párizsban élt, kapcsolatba került a legújabb festészeti irányzatokkal, Chirico metafizikus szürrealizmusával, s 1933-ban csatlakozott az Abstraction-Création művészcsoporthoz. Részt vett kiállításaikon, szinte valamennyi európai országban megfordult. Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) csoport tagjává választotta, s 1929-ben az ő meghívásukra mutatkozott be a Tamás Galériában. 1939-re kialakult festői világa, amelynek alapja a síkban megoldott tér és mozgás, s a valóság elemeinek elvont, szublimált megjelenítése. Mindehhez a színek tisztasága, rendje és egymással kölcsönhatásban érvényesülő harmóniája járult. 1940-ben hazatért, s 1945-ben véglegesen Pécsett telepedett le. 1945 után egyik megalapítója volt a Galéria a Négy Világtájhoz nevű kiállítóhelyiség köré csoportosuló Elvont Művészek Csoportjának. Az 1940-es években európai iskolázottságú festményei mellett a modern magyar szobrászat első kísérleteit hozta létre, s átütő erejű grafikai sorozatát, A fasizmus szörnyetegeit. A háborút követően a nonfiguratív irányzatok egyik legfontosabb hazai képviselője és kiteljesítője volt. Művészetét a látvány és az emlék geometrikus, absztrakt formákban való megragadása jellemzi az élmény, a látottak erejének visszaadásával. Dinamizmus és a tiszta színek harsány harmóniája uralja képeit. Több irodalmi műhöz készített illusztrációt, illetve az írói gondolatot kísérő rajzot. Ezeken nem csupán egy-egy epizódot jelenít meg, hanem hiteles érzékletességgel láttatja a szereplőket is. Életművében az absztrakció és a valóságlátás nem szakad el egymástól. Természeti, tárgyi, emberi hivatkozások vannak jelen a képek rejtett világában. Egyrészről a szabadságvágy különböző szimbólumai, másrészről a magyar folklór és az antik mitológia elemei figyelhetők meg a rajzokon és festményeken. A pontos megfigyelésen alapuló ábrázolástól a konstruktív koncepciókon át a geometrikus és spontán absztrakciókig, a látvány, emlék, belső lényeg megragadásának minden rétegében otthonos - mind a festészet mind a rajzművészetet tekintve. Színvilága, formanyelve sokban merít a zenéből és napi kultúra rekvizitumaiból. A zene hangjait vonalakban és színekben élte át, számára a zene ritmust és harmóniát jelentett. Számos irodalmi remekmű kiváló illusztrátora. Plasztikával, kerámiával is foglalkozott. Martyn Ferenc polihisztor művész: korának teljességét igyekszik felfogni és kifejezni, a magyar avantgárd és absztrakt művészet emblematikus alakja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Somogyi Győző: I. Géza (1074-1077); (olajfestmény, Magyar királyok arcképcsarnoka - ötvenkét királyportréból álló sorozat eleme, /2000-2004/)

Leírás

„Szent István koronázásának 1000. évfordulóján kezdtem festeni a magyar királyok arcképcsarnokát Kaposvár városa számára. Célom egységes stílusú, lehetőleg történelmileg hiteles képsorozat volt. 918 esztendő minden ismert írott és képes forrását igyekeztem felhasználni, a királyi pecsétektől a fényképekig. Az 1500-as évektől vannak hiteles ábrázolások. Azelőtt a hagyományra és a kor ismeretével támogatott képzeletre kellett hagyatkoznom. Abban, hogy kit tekintek törvényes királynak és hogyan értékelem az egyes uralkodókat, a magyar történelmi közmegegyezésre bíztam magam. A rövid életrajzokat úgy állítottam össze, hogy az arcok mögül a magyar állam és nemzet sorsa is kibontakozzék. A képek nem élethű portrék, hanem stilizált uralkodó-ábrázolások, a műfaj sok ezer éves hagyománya szerint. Tárgyuk nem a rövid életű egy ember, hanem az ezeréves magyar királyság.” Somogyi Győző (in: Somogyi Győző: Magyar királyok arcképcsarnoka – Ajánlás, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006) „A megalkotásban arra törekedtem, hogy egy szemlélettel, lehetőleg hasonló megvilágításban és beállításban álljanak előttünk csaknem ezer év uralkodói. Királyábrázolásaink ugyanis magukon viselik ezer év stílusváltozásait. Az első királyokról például csak erősen stilizált pecsét- vagy pénzábrázolások vannak, vagy vonalas rajzok, később egy-egy metszet. Ezekben az időkben nem volt igény a portrészerű ábrázolásra. A királyban nem a mulandó egyéniséget, hanem a királyeszményt tisztelték, ezért a király mozdulata, kéz- és fejtartása merev, ünnepélyes, ikonszerű. S ahogy ezekkel az ábrázolásokkal foglalkoztam, megismertem a hátterét; hogy ez nem véletlen, nem ügyetlenség. Mint ahogy az ikonok 'merevsége' mögött is nagyon tudatos szerkesztés és főleg eszmei háttér van. Vagyis a királyt másként, mint felszentelt személyt és fenséget ábrázolni nem lehet... Forrásaim az előbb említett, egykorú ábrázolásokon kívül a régészek által feltárt eredeti darabok, amiket múzeumokból, könyvekből, múzeumi katalógusokból tudtam összeszedni. Sokat foglalkoztam viselettörténettel, hadviselet-történettel, és ezt az ismeretemet is belevittem, amikor viselettörténeti hitelességre is törekedtem.” Somogyi Győző (in: Kortárs, 2004/6.)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia