A hívóképen mángorló felső lapján farkasfogmintával (dupla mintasor) keretezett mezőben szimmetrikusan komponált vésett díszítéssel. A sarkokban két-két szív alak, melynek rozmaringleveles indái egy-egy rozettát keretezve folynak/fonódnak egymásba. Középütt kereszt alakú négyes szívminta. A tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének része. // A mángorló (mángorlófa, mángorló lapicka) kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles (a felső vége felé néha szélesedő), téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, spanyolozással díszített. A vászonneműk mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására a paraszt- és pásztorcsaládokon kívül a városi polgárság is használta. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. A gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok és falusi faragók, pásztorok egyformán foglalkoztak. Faragtak megrendelésre, eladásra vagy ajándékul. A legény szeretőjének, a férj feleségének készíttetett mángorlót. A legrégibb magyarországi mángorló a 18. sz. első feléből maradt fenn: 1730, Sopron m. (Néprajzi Múzeum) / A régebbi darabok díszítésére az ékrovásos vagy kevésbé mély vésés, továbbá a mértanias elemek uralkodása a jellemző. A 19. sz. elején ezek az ékrovásos, vésett mértanias díszek még tovább éltek ugyan, azonban mind a mesteremberek, a falusi faragók, mind a pásztorok által készített és díszített mángorlón a virágornamentika, a mindennapi életből, a pásztor- és betyáréletből vett jelenetek kerültek előtérbe karcolt és spanyolozott díszítőtechnikával. Gyakran évszámot, feliratot találunk díszítményeik között, illetve a készítő vagy a használó nevét. // A szerelmi ajándék legény leánynak, ill. leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen ívesre faragott (végű) mángorló karcolt, stilizált növényi díszítéssel. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. // A mángorló (mángorlófa, mángorló lapicka) kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles (a felső vége felé néha szélesedő), téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, spanyolozással díszített. A vászonneműk mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására a paraszt- és pásztorcsaládokon kívül a városi polgárság is használta. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. A gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok és falusi faragók, pásztorok egyformán foglalkoztak. Faragtak megrendelésre, eladásra vagy ajándékul. A legény szeretőjének, a férj feleségének készíttetett mángorlót. A legrégibb magyarországi mángorló a 18. sz. első feléből maradt fenn: 1730, Sopron m. (Néprajzi Múzeum) / A régebbi darabok díszítésére az ékrovásos vagy kevésbé mély vésés, továbbá a mértanias elemek uralkodása a jellemző. A 19. sz. elején ezek az ékrovásos, vésett mértanias díszek még tovább éltek ugyan, azonban mind a mesteremberek, a falusi faragók, mind a pásztorok által készített és díszített mángorlón a virágornamentika, a mindennapi életből, a pásztor- és betyáréletből vett jelenetek kerültek előtérbe karcolt és spanyolozott díszítőtechnikával. Gyakran évszámot, feliratot találunk díszítményeik között, illetve a készítő vagy a használó nevét. // A szerelmi ajándék legény leánynak, ill. leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen (első két felvétel) mángorló (zöld-sárga-piros) spanyolozott díszítéssel. Felső lapján figurális ábrázolás (tehenet hajtó pásztor), illetve szívből hajtó rozettás-tulipános virágok. A tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A mángorló (mángorlófa, mángorló lapicka) kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles (a felső vége felé néha szélesedő), téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, spanyolozással díszített. A vászonneműk mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására a paraszt- és pásztorcsaládokon kívül a városi polgárság is használta. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. A gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok és falusi faragók, pásztorok egyformán foglalkoztak. Faragtak megrendelésre, eladásra vagy ajándékul. A legény szeretőjének, a férj feleségének készíttetett mángorlót. A legrégibb magyarországi mángorló a 18. sz. első feléből maradt fenn: 1730, Sopron m. (Néprajzi Múzeum) / A régebbi darabok díszítésére az ékrovásos vagy kevésbé mély vésés, továbbá a mértanias elemek uralkodása a jellemző. A 19. sz. elején ezek az ékrovásos, vésett mértanias díszek még tovább éltek ugyan, azonban mind a mesteremberek, a falusi faragók, mind a pásztorok által készített és díszített mángorlón a virágornamentika, a mindennapi életből, a pásztor- és betyáréletből vett jelenetek kerültek előtérbe karcolt és spanyolozott díszítőtechnikával. Gyakran évszámot, feliratot találunk díszítményeik között, illetve a készítő vagy a használó nevét. // A szerelmi ajándék legény leánynak, ill. leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen (első két felvétel) bükkfából készült mángorló, gömbölyített végű fogóval, hátán beszurkált szív- és keresztdíszítéssel. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének része. // A mángorló (mángorlófa, mángorló lapicka) kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles (a felső vége felé néha szélesedő), téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, spanyolozással díszített. A vászonneműk mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására a paraszt- és pásztorcsaládokon kívül a városi polgárság is használta. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. A gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok és falusi faragók, pásztorok egyformán foglalkoztak. Faragtak megrendelésre, eladásra vagy ajándékul. A legény szeretőjének, a férj feleségének készíttetett mángorlót. A legrégibb magyarországi mángorló a 18. sz. első feléből maradt fenn: 1730, Sopron m. (Néprajzi Múzeum) / A régebbi darabok díszítésére az ékrovásos vagy kevésbé mély vésés, továbbá a mértanias elemek uralkodása a jellemző. A 19. sz. elején ezek az ékrovásos, vésett mértanias díszek még tovább éltek ugyan, azonban mind a mesteremberek, a falusi faragók, mind a pásztorok által készített és díszített mángorlón a virágornamentika, a mindennapi életből, a pásztor- és betyáréletből vett jelenetek kerültek előtérbe karcolt és spanyolozott díszítőtechnikával. Gyakran évszámot, feliratot találunk díszítményeik között, illetve a készítő vagy a használó nevét. // A szerelmi ajándék legény leánynak, ill. leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A hívóképen (első három felvétel) mángorló (zöld-sárga-piros) spanyolozott díszítéssel. Felső lapján geometrikus mintasorokkal keretezett mezőben rozetta, tulipános virágok és címer, fölötte „Éljen Ferencz József” felirattal. A nyélen 1913-as évszám, fogógombján rozettás díszítés. A tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A mángorló (mángorlófa, mángorló lapicka) kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles (a felső vége felé néha szélesedő), téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, spanyolozással díszített. A vászonneműk mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására a paraszt- és pásztorcsaládokon kívül a városi polgárság is használta. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. A gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok és falusi faragók, pásztorok egyformán foglalkoztak. Faragtak megrendelésre, eladásra vagy ajándékul. A legény szeretőjének, a férj feleségének készíttetett mángorlót. A legrégibb magyarországi mángorló a 18. sz. első feléből maradt fenn: 1730, Sopron m. (Néprajzi Múzeum) / A régebbi darabok díszítésére az ékrovásos vagy kevésbé mély vésés, továbbá a mértanias elemek uralkodása a jellemző. A 19. sz. elején ezek az ékrovásos, vésett mértanias díszek még tovább éltek ugyan, azonban mind a mesteremberek, a falusi faragók, mind a pásztorok által készített és díszített mángorlón a virágornamentika, a mindennapi életből, a pásztor- és betyáréletből vett jelenetek kerültek előtérbe karcolt és spanyolozott díszítőtechnikával. Gyakran évszámot, feliratot találunk díszítményeik között, illetve a készítő vagy a használó nevét. // A szerelmi ajándék legény leánynak, ill. leány legénynek adott ajándéka, amely az udvarlás idején a kapcsolat erősítését szolgálja, egyben dokumentuma a falu társadalma előtt a kapcsolat fennállásának. A legények ajándékai korábban elsősorban fontos használati tárgyak: mosósulyok és guzsaly, ezekből datált, szerelmi ajándéknak minősülő példány már a 19. sz. első feléből fennmaradt. Az adatok azt mutatják, hogy a 18–19. sz. folyamán egyre nőtt a szerelmi ajándékok száma és területenként különböző tárgyak társultak az eredetiek mellé, így a vetélő, csigacsináló, fonószék stb. túlnyomórészt díszített, gyakran feliratos, monogramos, nem egyszer datált darabok. Ezeknek a tárgyaknak kialakult rangsora volt, ami meghatározta az ajándékozás sorrendjét, ill. azt, hogy melyik az a tárgy, amelynek az elfogadása már elkötelezést jelent. / A díszítmények korábban valószínűleg nem hordoztak szimbolikus értelmet, ilyen legalábbis a korai, geometrikus jellegű díszítésben nem mutatható hitelesen ki, feltehetőleg ekkor a jelentést az adományozáshoz kapcsolódó cselekvés hordozta, és a tárgy díszített volta utalt a különleges szerelmi ajándék rendeltetésére. A paraszti adatközlők által is szerelmi szimbólumként értékelt díszítőelemek a növényi ornamentika körébe tartoznak, mint a szív, virágtő, páros madár. A feliratok rendszerint ajánlások, nevek, jókívánságok. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
