Általános

Cím

Takács Ferdinánd: Baradla-barlang, Siralomház (Barlangfestmények sorozat, olajfestmény, 1999)

Leírás

Takács Ferdinánd festőművész Baradla-barlang, Siralomház (1999) című olajfestménye az alkotó tulajdona, amely jelenleg a jósvafői Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságán található. "Takács Ferdinánd Rezi községben született 1953-ban, gyerekkori eszmélése, majd későbbi élete is e tájhoz kötötte. 1981-óta él Cserszegtomajon. Itt községünkben alkotja realista, szürrealista, olykor absztrakt képeit. Takács Ferdinánd folyamatosan megújuló, változó festészeti világának egyik legizgalmasabb fejezetét a barlangász szenvedélyéhez kapcsolódó barlangfestményei képezik. Alkotó fantáziája és szürrealista látásmódja a csodálatos cseppkövekben és sziklatömbökben ember- és állatalakokat vél felfedezni. Agya folyamatosan dolgozik, tájképein, szimbolikus vagy realitáson túli alkotásain folyamatosan a megszokottól eltérőt keresi. Festői pályája mellett kiemelkedő a művészetszervező tevékenysége is. Takács Ferdinánd az örökké új utakat, megfogalmazásokat kereső, önmaga gondolataival viaskodó művész. Olyan alkotó, aki nagyon messze került Rezi, Cserszegtomaj ’szülöttem földjétől’, de aki mindig megmarad ennek a tájnak soha el nem eresztő gyönyörű rabságában. 1972 óta számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képei magán- és közgyűjteményekben találhatók meg: Keszthelytől Budapestig, Zalaegerszegtől Hódmezővásárhelyig, Ausztriától Ausztráliáig, Hollandiától az USA-ig, Kárpátaljától Franciaországig számos helyen.” (Dr. Cséby Géza költő, műfordító, irodalomtörténész) "Takács örök kísérletező művész. Mindig új utat kezd, s nem nyugszik, amíg a maga elé tűzött feladatot megfelelő szinten meg nem oldja. Amikor egyes kérdéskörök adekvát vizuális felvázolásának módját kikísérletezte, tovább lép, új problémákra koncentrál.” (Dr. Kostyál László művészettörténész) "Stílusa a mai, rendkívül bonyolult világhoz hasonlatos: realizmus, szürrealizmus és szimbolizmus eszméi és megfogalmazásai szűrődnek át a művész tapasztalatain és kritikáján; ezekből vágyai és reményei beolvasztásával – egy ’tüntetően vidéki’ ember attitűdjével – építi fel azt a képi világot." (Dr. Korpás László barlangkutató, akadémikus)

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai

Általános

Cím

Kőzetek

Leírás

A hívóképen homokkő. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Mészkőből készített óhidai kaszafenő kő (kaszakő, kaszapengető, fén, fenkő, csiszakő, paticskő) I.

Leírás

„No jó, a most 3D-ben nézegethető eszközzel nem pengették, hanem fenték a kaszákat, az ismert népdalban is megjelenő pengetés az a kaszák kalapálásánál keletkező hangra utal. Az igaz, hogy a fenés és a kalapálás is a kasza élesítésére szolgáló évszázados tevékenység, ez az óhidi kaszakő sem „mai gyerek”, ha a formáját és múzeumi pályafutását nézzük. Most a Balatoni Múzeum gyűjteményébe tartozik, ott is digitalizálták 2015-ben. Keszthelyre a Darnay-gyűjteményből került, ide pedig a Sümegtől 10 kilométerre nyugatra fekvő zalai falucskából, Óhidról. Óhid a Fenyős patak két partján fekvő tipikus nemesi falu volt (legalább százra rúgott Zalában a számuk), először 1406-ban történik említés róla az oklevelekben. A Dunántúlt is hatalma alá hajtani igyekvő török ellen kisebb várat is építettek szilvafás nemesei, ami nem volt ritka Zalában, ahol vagy harminc ilyen kisebb-nagyobb építmény szolgálta a védelmet, hozzávetőlegesen kétezer lovast és 1800 gyalogost kitevő állandó helyőrséggel. (A létszám konkrét támadás esetén a megerődített helyekre menekülőkkel a többszörösére nőhetett.) A török idők után aztán ahogy máshol is, részben jobbágyi sorba került lakossága, 1733-ban épült fel temploma és ahogy a világhálón is olvasható, 1785-ben már 690-en lakták legnagyobb részt földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozva. (Jelenleg 595 fő a lakossága.) Ez utóbbi foglalatosságokhoz pedig elengedhetetlenül szükséges volt mint szerszám, a kasza is, ami a téli takarmány, a széna levágása mellett a 15. századra a sarló helyett az aratás legfontosabb eszköze is lett. Az edzett acélból kalapált, fanyelű szerszámok élezése két részletben történt. Először „megverték” avagy „megkalapálták” a kaszát: a szerszám élét egy kaszaüllőre helyezték és a kalapács vékony végével, a „smórjával” egyenletesen végigverték. Ez történhetett a kaszálásra, aratásra való felkészüléskor otthon, de egy hordozható, fatuskóba vert üllő segítségével a munkavégzés helyén is. A kasza fenése, vagy köszörülése nem volt helyhez kötve, fenőkő kellett hozzá és víz, ami a kaszakő derékra kötött tartójába, a fából vagy állatszarvból készült tokmányba volt töltve. A kaszakő alapanyaga sokáig a terméskő volt, csak a múlt században terjedtek el az őrölt, préselt és ragasztott fenőkövek. A most 3D-ben megnézhető 14 centiméteres darabot nagyra tarthatta tulajdonosa vagy készítője, mert még át is fúrta, és egy madzaggal vagy szíjjal így biztosítani tudta, hogy az értékes holmi el ne vesszen.” (Pálffy Lajos: Óhidi kaszapengető) http://mandarchiv.hu/cikk/5212/Ohidi_kaszapengeto

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Kőzetek

Leírás

A hívóképen agyag látható. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Kőzetek

Leírás

A hívóképen folyami kavics. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének darabja.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia