A budapesti Városligetben megrendezett, 1885-ös Országos Általános Kiállítás alkalmával készített felvételen a Fővárosi Vigadó épülete, az előtte kialakított kisebb parkban a Hangli kioszk. (A képen is látható Hangli kioszk nevét, mely a későbbi bérlők ellenére hosszú évtizedekig fennmaradt, Hangl Márkról (1843-1909) kapta, aki 1870-től tizenhét éven keresztül vezette a „nyári vendéglőt” a közeli Vigadó kávéházzal együtt. A kioszk épülete ma már nem áll, 1932-ben részben elbontották, részben átépítették. A Rónai testvérek által épített „utódépület” a főváros 1945-ös ostroma alatt pusztult el.) A felvétel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének része. // A Pesti Vigadó épületének története: A mai Vigadó környékén az 1700-as évek végén a Pestet védő városfal északi nagyrondellája állt. Az erődítményt 1789-ben elbontották, de a helyére tervezett színház forrás hiányában nem épült meg. 1829-ben Pollack Mihályt, a Nemzeti Múzeum tervezőjét bízták meg egy koncert- és táncterem építésével. 1833-ra készült el a Vigadó elődje, a pesti klasszicista építészet remekének tartott Redoute (Táncpalota). Pest egyetlen koncerttermeként hamar a kultúra fellegvárává vált: olyan neves zeneszerzők léptek fel falai között mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc, aki 1839-ben jótékonysági koncertet adott az előző évi nagy pesti árvíz károsultjai javára. 1842-ben itt nyílt meg a Kossuth Lajos kezdeményezésére szervezett első magyar iparműkiállítás, majd Redoute koncerttermében ülésezett 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés, melynek július 11-ei ülésén Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és ehhez szükséges pénzerőt a szabadságharc folytatásához egyhangúlag megadták. Feltehetően ezzel indokolható, hogy Buda 1849 májusi ostroma idején a várat védő Heinrich Hentzi osztrák császári vezérőrnagy minden harcászati ok nélkül (bosszúból) rommá lövette / Az új épület megtervezésével először Hild Józsefet bízták meg 1853-ban, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött. Majd 1859-ben – mivel akkor Hild más munkákkal volt elfoglalva – Feszl Frigyest kérték fel a már elkészült alapterv módosítására, illetve később a tervrajzok részletes kidolgozására. Feszl tervei alapján 5 év alatt épült meg a jó ideig még az új pesti Redoute-ként emlegetett Vigadó melyet 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitottak meg. A keleti elemekkel és népies magyaros motívumokkal elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, ám akkor (még) sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek – a különféle stílusok ötvözését az utókorral ellentétben nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték – nem tetszett igazán, utóbb mégis a magyar romantikus építészet jelképévé vált. (Dunára néző) monumentális főhomlokzatán az öttengelyes középrészt egytengelyes szélsőrizalitok fogják közre. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. (A magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőkben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten.) Az épület belső tereit Than Mór és Lotz Károly falképei díszítik. / A Vigadó csakhamar a kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett. Koncertterme a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet: ünnepi (jogász, atléta, vendéglős, építő-iparos) és jótékonysági bálok, jelmezes (farsangi) bálok, fogadások, köszöntők, kiállítások, atlétikai versenyek és számos hangverseny, koncert helyszíne volt. 1867-ben az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, és itt tartotta alakuló ülését az új főváros képviselő-testülete. A hangversenyteremben fellépett mind a hazai, mind a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő alakja, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc (aki visszatérő vendége volt a Vigadónak), Bartók Béla, csakúgy, mint Johannes Brahms, Claude Debussy vagy Antonín Dvořak. (Forrás: Millisits Máté: A Vigadó, a magyar kultúra főnixként feltámadt épülete, https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/150_eves_feszl_tancpalotaja.html)
A Pesti Vigadó homlokzata a 19. század végén. A felvétel a Vigadó történte című kiadvány (Zeneműkiadó, 1978) ilusztrációja. A kötete jelen példánya a Szendrői Könyvtárban található / Az épület története: A mai Vigadó környékén az 1700-as évek végén a Pestet védő városfal északi nagyrondellája állt. Az erődítményt 1789-ben elbontották, de a helyére tervezett színház forrás hiányában nem épült meg. 1829-ben Pollack Mihályt, a Nemzeti Múzeum tervezőjét bízták meg egy koncert- és táncterem építésével. 1833-ra készült el a Vigadó elődje, a pesti klasszicista építészet remekének tartott Redoute (Táncpalota). Pest egyetlen koncerttermeként hamar a kultúra fellegvárává vált: olyan neves zeneszerzők léptek fel falai között mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc, aki 1839-ben jótékonysági koncertet adott az előző évi nagy pesti árvíz károsultjai javára. 1842-ben itt nyílt meg a Kossuth Lajos kezdeményezésére szervezett első magyar iparműkiállítás, majd Redoute koncerttermében ülésezett 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés, melynek július 11-ei ülésén Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és ehhez szükséges pénzerőt a szabadságharc folytatásához egyhangúlag megadták. Feltehetően ezzel indokolható, hogy Buda 1849 májusi ostroma idején a várat védő Heinrich Hentzi osztrák császári vezérőrnagy minden harcászati ok nélkül (bosszúból) rommá lövette / Az új épület megtervezésével először Hild Józsefet bízták meg 1853-ban, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött. Majd 1859-ben – mivel akkor Hild más munkákkal volt elfoglalva – Feszl Frigyest kérték fel a már elkészült alapterv módosítására, illetve később a tervrajzok részletes kidolgozására. Feszl tervei alapján 5 év alatt épült meg a jó ideig még az új pesti Redoute-ként emlegetett Vigadó melyet 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitottak meg. A keleti elemekkel és népies magyaros motívumokkal elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, ám akkor (még) sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek – a különféle stílusok ötvözését az utókorral ellentétben nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték – nem tetszett igazán, utóbb mégis a magyar romantikus építészet jelképévé vált. (Dunára néző) monumentális főhomlokzatán az öttengelyes középrészt egytengelyes szélsőrizalitok fogják közre. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. (A magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőkben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten.) Az épület belső tereit Than Mór és Lotz Károly falképei díszítik. / A Vigadó csakhamar a kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett. Koncertterme a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet: ünnepi (jogász, atléta, vendéglős, építő-iparos) és jótékonysági bálok, jelmezes (farsangi) bálok, fogadások, köszöntők, kiállítások, atlétikai versenyek és számos hangverseny, koncert helyszíne volt. 1867-ben az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, és itt tartotta alakuló ülését az új főváros képviselő-testülete. A hangversenyteremben fellépett mind a hazai, mind a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő alakja, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc (aki visszatérő vendége volt a Vigadónak), Bartók Béla, csakúgy, mint Johannes Brahms, Claude Debussy vagy Antonín Dvořak. (Forrás: Millisits Máté: A Vigadó, a magyar kultúra főnixként feltámadt épülete, https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/150_eves_feszl_tancpalotaja.html)
A felvételen a Pesti Vigadó épülete a Rémi kioszkkal. (A kioszkoknak, a pavilonszerű, igényes kerti vendéglátóhelyeknek a XIX. század végén nagy divatja volt Budapesten. A képen is látható korábbi Hangli kioszkot 1887-ben vette át ifjabb Rémi Róbert, a „nyári vendéglő” előző bérlőjétől, Hangl Márktól /1843–1909/. A vendégek nem a fedett részen, hanem a nyolcszögletű pavilon körül, a kerti asztaloknál, lombos fácskák árnyékában foglaltak helyet. Középen Senyei Károly /1854–1919/ szobrászművész alkotása, az 1896-ban felállított Rákászó fiúk vagy más néven a Vízcsorgató fiúk kútszobor-kompozíciója. A kioszk ma már nem áll, 1932-ben részben elbontották, részben átépítették. A Rónai testvérek által épített „utódépület” a főváros 1945-ös ostroma alatt pusztult el. A szobor azonban megmaradt, napjainkban is eredeti helyén látható.) A felvétel a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének része. // A Pesti Vigadó épületének története: A mai Vigadó környékén az 1700-as évek végén a Pestet védő városfal északi nagyrondellája állt. Az erődítményt 1789-ben elbontották, de a helyére tervezett színház forrás hiányában nem épült meg. 1829-ben Pollack Mihályt, a Nemzeti Múzeum tervezőjét bízták meg egy koncert- és táncterem építésével. 1833-ra készült el a Vigadó elődje, a pesti klasszicista építészet remekének tartott Redoute (Táncpalota). Pest egyetlen koncerttermeként hamar a kultúra fellegvárává vált: olyan neves zeneszerzők léptek fel falai között mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc, aki 1839-ben jótékonysági koncertet adott az előző évi nagy pesti árvíz károsultjai javára. 1842-ben itt nyílt meg a Kossuth Lajos kezdeményezésére szervezett első magyar iparműkiállítás, majd Redoute koncerttermében ülésezett 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés, melynek július 11-ei ülésén Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és ehhez szükséges pénzerőt a szabadságharc folytatásához egyhangúlag megadták. Feltehetően ezzel indokolható, hogy Buda 1849 májusi ostroma idején a várat védő Heinrich Hentzi osztrák császári vezérőrnagy minden harcászati ok nélkül (bosszúból) rommá lövette / Az új épület megtervezésével először Hild Józsefet bízták meg 1853-ban, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött. Majd 1859-ben – mivel akkor Hild más munkákkal volt elfoglalva – Feszl Frigyest kérték fel a már elkészült alapterv módosítására, illetve később a tervrajzok részletes kidolgozására. Feszl tervei alapján 5 év alatt épült meg a jó ideig még az új pesti Redoute-ként emlegetett Vigadó melyet 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitottak meg. A keleti elemekkel és népies magyaros motívumokkal elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, ám akkor (még) sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek – a különféle stílusok ötvözését az utókorral ellentétben nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték – nem tetszett igazán, utóbb mégis a magyar romantikus építészet jelképévé vált. (Dunára néző) monumentális főhomlokzatán az öttengelyes középrészt egytengelyes szélsőrizalitok fogják közre. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. (A magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőkben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten.) Az épület belső tereit Than Mór és Lotz Károly falképei díszítik. / A Vigadó csakhamar a kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett. Koncertterme a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet: ünnepi (jogász, atléta, vendéglős, építő-iparos) és jótékonysági bálok, jelmezes (farsangi) bálok, fogadások, köszöntők, kiállítások, atlétikai versenyek és számos hangverseny, koncert helyszíne volt. 1867-ben az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, és itt tartotta alakuló ülését az új főváros képviselő-testülete. A hangversenyteremben fellépett mind a hazai, mind a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő alakja, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc (aki visszatérő vendége volt a Vigadónak), Bartók Béla, csakúgy, mint Johannes Brahms, Claude Debussy vagy Antonín Dvořak. (Forrás: Millisits Máté: A Vigadó, a magyar kultúra főnixként feltámadt épülete, https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/150_eves_feszl_tancpalotaja.html)
A Mezőcsáton, 1862-ben készült feliratos miskakancsó (első két felvétel) a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének darabja. A miskakancsó (miska, mihók, pintes) emberfejű, süveges borosedény. A süveg alkotja az edény száját és a kiöntőjét (amely összenyomott és lappal fedett úgy, hogy csak kerek nyílás marad rajta). Jellegzetes dísze a hasán levő domborműves kígyó és a szintén domborműves sujtássor. Karcolt és festett minta is előfordul ugyanazon a darabon. Felirata rendszerint a füle alatt van. – Ez az edényforma a közép-tiszai és az alföldi műhelyek specialitása volt. A legkorábbi ismert miskakancsó 1828-ból datált, de a készítés helye még nincs feltüntetve rajta. 1833-ból azonban már olyan tárgyunk van, amelyen a dátum mellett a készítési hely is feltüntetett: készült „Mező Csáth városában”. A legtöbb miskakancsó a 19. század 40-es, 50-es éveiben készült. A formát és a díszítményt illetően megállapítható, hogy a legdíszesebbek és egyben a legmagasabb művészi nívójúak esnek a legkorábbi időszakra. Ezek majdnem kivétel nélkül 19. sz. eleji katonát (huszárt) mintáznak csákóval a fején, öltözetén pedig gazdag sujtással és gombokkal. A két sujtássor között, középen látható a plasztikusan kialakított, tekeredő kígyó. A testen előfordul még karcolt, geometrikus díszítmény és írókás vagy karcolt felirat: évszám és szöveg. – A magyar fazekasközpontok közül Mezőcsáton, Tiszafüreden és Mezőtúron készítettek miskakancsót, illetve elvétve Debrecenben és Hódmezővásárhelyen. A legtöbbet és legnevezetesebbeket azonban Mezőcsáton, ugyanis a többi központban együttvéve nem készült annyi, mint itt. Legművészibbek a neves csáti mesternek, Rajczy Mihálynak a munkái. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)
A Mezőcsáton, 1888-ban készült miskakancsó (első négy felvétel) a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. A miskakancsó (miska, mihók, pintes) emberfejű, süveges borosedény. A süveg alkotja az edény száját és a kiöntőjét (amely összenyomott és lappal fedett úgy, hogy csak kerek nyílás marad rajta). Jellegzetes dísze a hasán levő domborműves kígyó és a szintén domborműves sujtássor. Karcolt és festett minta is előfordul ugyanazon a darabon. Felirata rendszerint a füle alatt van. – Ez az edényforma a közép-tiszai és az alföldi műhelyek specialitása volt. A legkorábbi ismert miskakancsó 1828-ból datált, de a készítés helye még nincs feltüntetve rajta. 1833-ból azonban már olyan tárgyunk van, amelyen a dátum mellett a készítési hely is feltüntetett: készült „Mező Csáth városában”. A legtöbb miskakancsó a 19. század 40-es, 50-es éveiben készült. A formát és a díszítményt illetően megállapítható, hogy a legdíszesebbek és egyben a legmagasabb művészi nívójúak esnek a legkorábbi időszakra. Ezek majdnem kivétel nélkül 19. sz. eleji katonát (huszárt) mintáznak csákóval a fején, öltözetén pedig gazdag sujtással és gombokkal. A két sujtássor között, középen látható a plasztikusan kialakított, tekeredő kígyó. A testen előfordul még karcolt, geometrikus díszítmény és írókás vagy karcolt felirat: évszám és szöveg. – A magyar fazekasközpontok közül Mezőcsáton, Tiszafüreden és Mezőtúron készítettek miskakancsót, illetve elvétve Debrecenben és Hódmezővásárhelyen. A legtöbbet és legnevezetesebbeket azonban Mezőcsáton, ugyanis a többi központban együttvéve nem készült annyi, mint itt. Legművészibbek a neves csáti mesternek, Rajczy Mihálynak a munkái. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)