A felvételen a Vigadó épülete, jobbra az Angol Királynő Szálloda. Az archív fotó a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének része. // A Pesti Vigadó épületének története: A mai Vigadó környékén az 1700-as évek végén a Pestet védő városfal északi nagyrondellája állt. Az erődítményt 1789-ben elbontották, de a helyére tervezett színház forrás hiányában nem épült meg. 1829-ben Pollack Mihályt, a Nemzeti Múzeum tervezőjét bízták meg egy koncert- és táncterem építésével. 1833-ra készült el a Vigadó elődje, a pesti klasszicista építészet remekének tartott Redoute (Táncpalota). Pest egyetlen koncerttermeként hamar a kultúra fellegvárává vált: olyan neves zeneszerzők léptek fel falai között mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc, aki 1839-ben jótékonysági koncertet adott az előző évi nagy pesti árvíz károsultjai javára. 1842-ben itt nyílt meg a Kossuth Lajos kezdeményezésére szervezett első magyar iparműkiállítás, majd Redoute koncerttermében ülésezett 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés, melynek július 11-ei ülésén Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és ehhez szükséges pénzerőt a szabadságharc folytatásához egyhangúlag megadták. Feltehetően ezzel indokolható, hogy Buda 1849 májusi ostroma idején a várat védő Heinrich Hentzi osztrák császári vezérőrnagy minden harcászati ok nélkül (bosszúból) rommá lövette / Az új épület megtervezésével először Hild Józsefet bízták meg 1853-ban, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött. Majd 1859-ben – mivel akkor Hild más munkákkal volt elfoglalva – Feszl Frigyest kérték fel a már elkészült alapterv módosítására, illetve később a tervrajzok részletes kidolgozására. Feszl tervei alapján 5 év alatt épült meg a jó ideig még az új pesti Redoute-ként emlegetett Vigadó melyet 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitottak meg. A keleti elemekkel és népies magyaros motívumokkal elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, ám akkor (még) sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek – a különféle stílusok ötvözését az utókorral ellentétben nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték – nem tetszett igazán, utóbb mégis a magyar romantikus építészet jelképévé vált. (Dunára néző) monumentális főhomlokzatán az öttengelyes középrészt egytengelyes szélsőrizalitok fogják közre. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. (A magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőkben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten.) Az épület belső tereit Than Mór és Lotz Károly falképei díszítik. / A Vigadó csakhamar a kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett. Koncertterme a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet: ünnepi (jogász, atléta, vendéglős, építő-iparos) és jótékonysági bálok, jelmezes (farsangi) bálok, fogadások, köszöntők, kiállítások, atlétikai versenyek és számos hangverseny, koncert helyszíne volt. 1867-ben az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, és itt tartotta alakuló ülését az új főváros képviselő-testülete. A hangversenyteremben fellépett mind a hazai, mind a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő alakja, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc (aki visszatérő vendége volt a Vigadónak), Bartók Béla, csakúgy, mint Johannes Brahms, Claude Debussy vagy Antonín Dvořak. (Forrás: Millisits Máté: A Vigadó, a magyar kultúra főnixként feltámadt épülete, https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/150_eves_feszl_tancpalotaja.html)
A levelezőlap képes oldalán a Fővárosi Vigadó épülete látható az előtte lévő kioszkkal. Homlokzatán jól olvasható a bérlő neve, ifj. Rémi Róbert. Az 1870-ben épült nyári „vendéglőt”, vagy ismertebb nevén a Hanglit, 1887-ben vette át a Rémi család ifjabb tagja. A levelezőlap a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének része. // A Pesti Vigadó épületének története: A mai Vigadó környékén az 1700-as évek végén a Pestet védő városfal északi nagyrondellája állt. Az erődítményt 1789-ben elbontották, de a helyére tervezett színház forrás hiányában nem épült meg. 1829-ben Pollack Mihályt, a Nemzeti Múzeum tervezőjét bízták meg egy koncert- és táncterem építésével. 1833-ra készült el a Vigadó elődje, a pesti klasszicista építészet remekének tartott Redoute (Táncpalota). Pest egyetlen koncerttermeként hamar a kultúra fellegvárává vált: olyan neves zeneszerzők léptek fel falai között mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc, aki 1839-ben jótékonysági koncertet adott az előző évi nagy pesti árvíz károsultjai javára. 1842-ben itt nyílt meg a Kossuth Lajos kezdeményezésére szervezett első magyar iparműkiállítás, majd Redoute koncerttermében ülésezett 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés, melynek július 11-ei ülésén Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és ehhez szükséges pénzerőt a szabadságharc folytatásához egyhangúlag megadták. Feltehetően ezzel indokolható, hogy Buda 1849 májusi ostroma idején a várat védő Heinrich Hentzi osztrák császári vezérőrnagy minden harcászati ok nélkül (bosszúból) rommá lövette / Az új épület megtervezésével először Hild Józsefet bízták meg 1853-ban, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött. Majd 1859-ben – mivel akkor Hild más munkákkal volt elfoglalva – Feszl Frigyest kérték fel a már elkészült alapterv módosítására, illetve később a tervrajzok részletes kidolgozására. Feszl tervei alapján 5 év alatt épült meg a jó ideig még az új pesti Redoute-ként emlegetett Vigadó melyet 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitottak meg. A keleti elemekkel és népies magyaros motívumokkal elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, ám akkor (még) sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek – a különféle stílusok ötvözését az utókorral ellentétben nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték – nem tetszett igazán, utóbb mégis a magyar romantikus építészet jelképévé vált. (Dunára néző) monumentális főhomlokzatán az öttengelyes középrészt egytengelyes szélsőrizalitok fogják közre. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. (A magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőkben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten.) Az épület belső tereit Than Mór és Lotz Károly falképei díszítik. / A Vigadó csakhamar a kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett. Koncertterme a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet: ünnepi (jogász, atléta, vendéglős, építő-iparos) és jótékonysági bálok, jelmezes (farsangi) bálok, fogadások, köszöntők, kiállítások, atlétikai versenyek és számos hangverseny, koncert helyszíne volt. 1867-ben az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, és itt tartotta alakuló ülését az új főváros képviselő-testülete. A hangversenyteremben fellépett mind a hazai, mind a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő alakja, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc (aki visszatérő vendége volt a Vigadónak), Bartók Béla, csakúgy, mint Johannes Brahms, Claude Debussy vagy Antonín Dvořak. (Forrás: Millisits Máté: A Vigadó, a magyar kultúra főnixként feltámadt épülete, https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/150_eves_feszl_tancpalotaja.html)
A felvételen a Vigadó épülete. Az archív fotó a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének része. // A Pesti Vigadó épületének története: A mai Vigadó környékén az 1700-as évek végén a Pestet védő városfal északi nagyrondellája állt. Az erődítményt 1789-ben elbontották, de a helyére tervezett színház forrás hiányában nem épült meg. 1829-ben Pollack Mihályt, a Nemzeti Múzeum tervezőjét bízták meg egy koncert- és táncterem építésével. 1833-ra készült el a Vigadó elődje, a pesti klasszicista építészet remekének tartott Redoute (Táncpalota). Pest egyetlen koncerttermeként hamar a kultúra fellegvárává vált: olyan neves zeneszerzők léptek fel falai között mint az idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc vagy Liszt Ferenc, aki 1839-ben jótékonysági koncertet adott az előző évi nagy pesti árvíz károsultjai javára. 1842-ben itt nyílt meg a Kossuth Lajos kezdeményezésére szervezett első magyar iparműkiállítás, majd Redoute koncerttermében ülésezett 1848-ban az első népképviseleti országgyűlés, melynek július 11-ei ülésén Kossuth nevezetes beszédére a 200 ezer újoncot és ehhez szükséges pénzerőt a szabadságharc folytatásához egyhangúlag megadták. Feltehetően ezzel indokolható, hogy Buda 1849 májusi ostroma idején a várat védő Heinrich Hentzi osztrák császári vezérőrnagy minden harcászati ok nélkül (bosszúból) rommá lövette / Az új épület megtervezésével először Hild Józsefet bízták meg 1853-ban, de anyagiak híján a munka el sem kezdődött. Majd 1859-ben – mivel akkor Hild más munkákkal volt elfoglalva – Feszl Frigyest kérték fel a már elkészült alapterv módosítására, illetve később a tervrajzok részletes kidolgozására. Feszl tervei alapján 5 év alatt épült meg a jó ideig még az új pesti Redoute-ként emlegetett Vigadó melyet 1865. január 15-én nagyszabású bállal nyitottak meg. A keleti elemekkel és népies magyaros motívumokkal elegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, ám akkor (még) sem a közönségnek, sem a szakmabelieknek – a különféle stílusok ötvözését az utókorral ellentétben nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték – nem tetszett igazán, utóbb mégis a magyar romantikus építészet jelképévé vált. (Dunára néző) monumentális főhomlokzatán az öttengelyes középrészt egytengelyes szélsőrizalitok fogják közre. A könnyed középrész és az erőteljes sarokkiképzések ellentéte kiemeli az épület újszerű szerkezetét. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek és részben magyaros szalagdíszítésűek. (A magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőkben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten.) Az épület belső tereit Than Mór és Lotz Károly falképei díszítik. / A Vigadó csakhamar a kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett. Koncertterme a legkülönfélébb rendezvényeknek adott helyet: ünnepi (jogász, atléta, vendéglős, építő-iparos) és jótékonysági bálok, jelmezes (farsangi) bálok, fogadások, köszöntők, kiállítások, atlétikai versenyek és számos hangverseny, koncert helyszíne volt. 1867-ben az I. Ferenc József megkoronázása alkalmából rendezett bálon az uralkodó is részt vett. Itt ünnepelték 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítését, azaz Budapest megszületését is, és itt tartotta alakuló ülését az új főváros képviselő-testülete. A hangversenyteremben fellépett mind a hazai, mind a nemzetközi zenei élet számos kiemelkedő alakja, többek között Erkel Ferenc, Liszt Ferenc (aki visszatérő vendége volt a Vigadónak), Bartók Béla, csakúgy, mint Johannes Brahms, Claude Debussy vagy Antonín Dvořak. (Forrás: Millisits Máté: A Vigadó, a magyar kultúra főnixként feltámadt épülete, https://mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/150_eves_feszl_tancpalotaja.html)
Az 1970-ben postázott képeslapon a Nemzeti Múzeum épülete látható éjjeli megvilágításban. A képeslap a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A Nemzeti Múzeum alapítása Széchenyi Ferenc nevéhez fűződik. A hungarikákat gyűjtő gróf Széchenyi Ferenc 1802-ben úgy döntött, hogy gazdag könyv-, címer- és érmegyűjteményeit megosztja honfitársaival, hazája javára fordítva kincseit. Felajánlása alapozta meg a magyar szellemi élet centrumának, a Nemzeti Múzeumnak megszületését. A múzeum klasszicista stílusú épülete 1837–47 között épült, tervezője Pollack Mihály építész volt. „A XIX. század neoklasszicizmusa ezt a nagyszabású római architektúrát a túlfinomult görög ízlés zománcával vonja át és mégis sem nem római, sem nem görög művészet, amit produkál. […] Pollack Mihály ennek a kornak a szülötte. Az ő kezén ez a friss és modern szellem és önállóság fokozottabb mértékben érvényesül, mint bármely hírneves külföldi kortársánál.” (Lechner Jenő) / A múzeum monumentális épülete 109x70 méteres téglalap alakú teret foglal el, két belső udvarral. A párkány magassága 24 m. A nyolcoszlopos, római stílusú porticus 34,7 m széles és 27,3 méterrel lép ki a homlokfal elé. A timpanon szobordíszei Raffael Monti milánói szobrász alkotásai: középen Pannónia nőalakja trónol, kezében egy-egy babérkoszorúval, melyet jobbról a tudomány és művészet, balról a történelem és a hírnév megszemélyesítőjének nyújt át. A jobb sarokban lévő alak a Dunát, a bal sarokban lévő a Drávát szimbolizálja. Az épület belső kiképzése a klasszicista stílusnak megfelelő. A főlépcső falait és mennyezetét 1875 óta Lotz Károly és Than Mór allegorikus freskói díszítik. / A múzeum jelentős szerepet játszott az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc történetében. 1848. március 15-én a homlokzat előtti tér a forradalom egyik fontos színhelye volt, ahol a hagyománnyal ellentétben Petőfi Sándor nem szavalta el a Nemzeti Dalt (de beszédet mondott). A Múzeum előtti tér 1848–49-ben számos népgyűlés helyszíne volt. A múzeumi díszteremben ülésezett a 48-as népképviseleti országgyűlés felsőháza. (Később, 1861-ben és 1865–66-ban a képviselőház, 1867-től 1902-ig, a mai Parlament megépüléséig, pedig a felsőház működött itt.) Ettől kezdve a Nemzeti Múzeum épülete nem csupán a legfontosabb nemzeti gyűjtemény őrző- és bemutatóhelye, hanem a nemzeti szabadság jelképe is. (Forrás: https://mnm.hu/hu/muzeumtortenet, http://lechnerkozpont.hu/cikk/muveszi-tokeletesseg-es-elszabadult-baromfiak)
Az 1909-ből származó képes levelezőlapon Nemzeti Múzeum épülete. A levelezőlap a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A Nemzeti Múzeum alapítása Széchenyi Ferenc nevéhez fűződik. A hungarikákat gyűjtő gróf Széchenyi Ferenc 1802-ben úgy döntött, hogy gazdag könyv-, címer- és érmegyűjteményeit megosztja honfitársaival, hazája javára fordítva kincseit. Felajánlása alapozta meg a magyar szellemi élet centrumának, a Nemzeti Múzeumnak megszületését. A múzeum klasszicista stílusú épülete 1837–47 között épült, tervezője Pollack Mihály építész volt. „A XIX. század neoklasszicizmusa ezt a nagyszabású római architektúrát a túlfinomult görög ízlés zománcával vonja át és mégis sem nem római, sem nem görög művészet, amit produkál. […] Pollack Mihály ennek a kornak a szülötte. Az ő kezén ez a friss és modern szellem és önállóság fokozottabb mértékben érvényesül, mint bármely hírneves külföldi kortársánál.” (Lechner Jenő) / A múzeum monumentális épülete 109x70 méteres téglalap alakú teret foglal el, két belső udvarral. A párkány magassága 24 m. A nyolcoszlopos, római stílusú porticus 34,7 m széles és 27,3 méterrel lép ki a homlokfal elé. A timpanon szobordíszei Raffael Monti milánói szobrász alkotásai: középen Pannónia nőalakja trónol, kezében egy-egy babérkoszorúval, melyet jobbról a tudomány és művészet, balról a történelem és a hírnév megszemélyesítőjének nyújt át. A jobb sarokban lévő alak a Dunát, a bal sarokban lévő a Drávát szimbolizálja. Az épület belső kiképzése a klasszicista stílusnak megfelelő. A főlépcső falait és mennyezetét 1875 óta Lotz Károly és Than Mór allegorikus freskói díszítik. / A múzeum jelentős szerepet játszott az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc történetében. 1848. március 15-én a homlokzat előtti tér a forradalom egyik fontos színhelye volt, ahol a hagyománnyal ellentétben Petőfi Sándor nem szavalta el a Nemzeti Dalt (de beszédet mondott). A Múzeum előtti tér 1848–49-ben számos népgyűlés helyszíne volt. A múzeumi díszteremben ülésezett a 48-as népképviseleti országgyűlés felsőháza. (Később, 1861-ben és 1865–66-ban a képviselőház, 1867-től 1902-ig, a mai Parlament megépüléséig, pedig a felsőház működött itt.) Ettől kezdve a Nemzeti Múzeum épülete nem csupán a legfontosabb nemzeti gyűjtemény őrző- és bemutatóhelye, hanem a nemzeti szabadság jelképe is. (Forrás: https://mnm.hu/hu/muzeumtortenet, http://lechnerkozpont.hu/cikk/muveszi-tokeletesseg-es-elszabadult-baromfiak)
