Általános

Cím

Őskori lengyeli kultúrabeli oltár (Balatonmagyaród, Kápolnapuszta; Az újkőkor és a rézkor határa: Kr. e. 4900-4200) - I.

Leírás

„A majd ezer éven át létező lengyeli kultúra termékének tartják a kutatók ezt a kis oltárt, amit Balatonmagyaród Kápolnapusztán fordított ki a földből a régész ásója. És mi most a keszthelyi Balaton Múzeum munkatársainak jóvoltából 3d-ben is tanulmányozhatunk. A bevezetőben két olyan dologról is olvashatunk, ami némi magyarázatra szorulhat. Először is itt van ez a lengyeli kultúra, amiről már olvashattak egy rövid összefoglalót ezeken az oldalakon. A Tolna megyei Lengyel községről (itt találták meg és azonosították az első leleteket) elnevezett régészeti időszak a csiszolt kőkorszakból a rézkorba való ezer éves átmenetet fedte le a Kárpát-medencében. A Krisztus előtti V. évezred medencei történetéről nyilvánvalóan csak a régészeti leletekből következtethetünk. Az írásbeliség ekkoriban még Mezopotámiában sem igazán létezett, bár az már elképzelhető, hogy egy akkurátus kereskedő a Tigris, vagy az Eufrátesz mellett talált agyagdarabba nyomogatott egy pálcikával annyi jelet, amennyi cserépkorsó sört vásárolt továbbadásra a készítőtől. Szóval nincs sok támpontunk ahhoz sem, hogy felelősen merjünk nyilatkozni ennek a földművelést folytató, textíliák és agyagedények készítésére már képes népességnek a hitvilágáról. Amiben a leletek alapján fontos szerepe volt a termékenységnek, ezt mutatják a föld alól előkerült széles csípejű, nagy hasú és mellű idolok is. Olyanok, mint a közismert Willendorfi Vénusz. Ezek méreteikben valahol passzolnak ehhez a 6,5 x 6,5 centiméteres oltárocskához. Még az is lehet, hogy a kis bütykös tégla tetején lévő 2 cm mély és 3 cm átmérőjű lyukba egy ilyen termékenységet biztosító, óvó és védő szobrocskát állított bele a tulajdonosa. Aztán végül a bevezetőben említett Balatonmagyaród Kápolnapusztáról kellene ejteni néhány szót, ami Zala és Somogy határán, a szúnyogos Kis-Balaton déli végén található. Itt, egy 115 méter magas É-D irányú dombháton már a középső neolitikumban éltek emberek, de a település virágkora a Krisztus előtti V. évezredre jött el. A területet egy víztározó építése miatt 1993-ra tárták fel, jórészt kerámiákat összegyűjtve. Ezek többségében a durvább, ezzel-azzal soványított fajtájúak. Olyanok, mint ez az oltár, aminek anyagába kavicsokat és törött kerámiadarabokat is belekevert az egykori mester.” (Pálffy Lajos: Oltárocska) http://mandarchiv.hu/cikk/7287/Oltarocska

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Karcagi virágos-életfás-madaras díszítésű, feliratos ólommázas cserépkulacs (készítő: Kántor Sándor, 1954. január 1.) - I.

Leírás

Mázas cserép. Élére állított korong, mely 4 kis lábon áll. Felül kicsúcsosodó hengeres, kidomborodó, majd újra összeszűkülő kerek szájjal, melynek összekeskenyedő peremére pontosan ráillik a kupola alakú kupak. Két vállán egy-egy pántból hajlított, keresztben elhelyezkedő fül, a két fül és a száj között 1-1 gömbölyű kidudorodás, mely keresztben lyukkal van átfúrva. A kupak az ide befűzött zsinórhoz van erősítve. Sárgás-fehér mázzal bevonva. Két oldalán és két fülén díszítés: Karcolt díszítés, melyet a máz nem fogott be, ezenkívül zöld, sötétbarna és világosbarna folt és vonaldíszek. A két fülön vonaldísz. A két oldalon a széleken körbefutó szegélydísz, ezen belül az egyik oldalon csókolódzó galambpár, és ezt övező két sorban elhelyezkedő virágmotívumok, a másik oldalon a bekarcolt szöveg fölött és alatt két sorban elhelyezkedő virágmotívum. A fedőkupak alján egy sor virág és vonalminta. A felirat szövege: Aki sokat iszik neki megy a falnak igyál hát mértékkel jót tesz a gyomrodnak Vedd ki jól részedet mindég a munkából, az után igyál jó bort ebből a kulacsból. Készült Karcagon 1954 dik évben Aki iszik belőle Váljon egészségére. A kulacs fenekén bekarcolt Kántor és Szabó Karcag felirat.

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Goszthony Mária: Olasz városrészlet I. (Olaszország, tájkép, rézkarc festmény, 1922)

Leírás

Goszthony Mária festőművész Olasz városrészlet I. (tájkép, 1922) című rézkarc festménye 1989-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. A rendhagyóan gazdag, sokrétű alkotásokat teremtő és évszázadnyi hosszú, kivételes életutat megélt jeles festő-, grafikus- és kerámiaművész „1893. augusztus 22-én született Bárdibükkön. A család az év nagyobbik részét Budapesten töltötte. Apja, a Vas megyei Goszthony család sarja, aki Somogyban több mint 1000 holdas birtokot műveltetett, a fővárosban jó nevű ügyvédi irodát vezetett. Iskoláit magánúton végezte, vizsgáit Budapesten tette le. A festőnek induló Goszthony Mária művészeti tanulmányait 1912-ben, Münchenben kezdte, ahol a Weisberger Képzőművészeti Akadémiát látogatta. Majd 1917–18-ig Budapesten a Haris közben megalakult, Kernstok Károly, Rippl-Rónai, Vedres Márk által vezetett Képzőművészeti Szabadiskolában folytatott stúdiumot. Kernstok legkedvesebb tanítványa és lelkes segítőtársa volt az iskola életének megszervezésében. Itt ismerkedett meg az új magyar művészeti élet képviselőivel. Szellemi érdeklődésére hatással volt a Vasárnapi Kör nevű progresszív idealista társaság, melynek gyakori látogatója volt. 1918-tól közvetítő szerepet töltött be a KMP Központi Bizottsága és a Katonai Tanács tagjai között, majd a letartóztatott és illegalitásban levő baloldali vezetők összekötője volt. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején, Kernstok vezetésével Nyergesújfalun művésztelep létesült, melynek létrehozásában szintén nélkülözhetetlen partnere volt mesterének. Az 1917–19 között készült szén- és tusrajzai, olajképei szervesen illeszkednek a korszak képzőművészeti szemléletéhez. Munkáit formai lényeglátás, energikus, biztos vonal- és színkezelés jellemzik. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Bécsbe, majd Vedres János segítségével Firenzébe, onnan az osztrák határ közelében, az Alpok lábánál fekvő Villachba ment, ahol közel egy évet töltött. Expresszív, lírai hangvételű táj-akvarellek és tusrajzok őrzik az itt töltött idő emlékét. 1920-ban sikerült újból Olaszországba jutnia. Hosszabb időt töltött Firenzében, Assisiben. Perugiában és Rómában. Firenzében rézkarcot és freskófestészetet tanult. Tanulmányozta Cimabue, Pintorucchio, Giotto és Simone Martini festészetét. Assisiben kötött ismeretséget az ott élő dán katolikus íróval, Johannes Joergensennel, kinek hatására a szent ferenci ideákat követve a vallásos hitben talált támaszra. 1923-ban térhetett ismét haza Bárdibükkbe, ahol kápolnát építtetett és azt saját freskóival díszítette. Az assisi Szent Damján templom keresztjének hű másolata lett a kápolna alapja. A bárdibükki Porciunkola kápolnát XI. Pius pápa bullája 1925-ben búcsújáróhellyé nyilvánította. Olaszországba visszatérve, 1928–31 között Rómában elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát. A 30-as évek elejétől az év egyik felét Rómában töltötte, ahol 10 évig műtermet tartott fönn a Villa Borghese melletti Villa Ruffo művésztelepen. Kis szárnyasoltárokat festett és templomi freskókat készített az olasz primitívek modorában, Rómában, Assisiben, Vareseben és a csehszlovákiai Kocsorcban, valamint idehaza Veszprémben. Assisiben kiállítása is volt. A 30-as évek közepétől barátnőjével, Josipovich Idával Vietri Sul Maren, Firenzében és Derutában kerámia műhelyeket látogattak, Salernoban kerámia kurzust végeztek. Könyvtárakban búvárkodtak, motívumokat gyűjtögettek. Kezdetben az itáliai majolikákat másolták, és azokat árulták Budapesten. A 40-es évek végén Bárdibükkön a kiskastélyban műhelyt rendeztek be, ahol a később hozzájuk csatlakozó unokatestvérrel, Goszthony Sárival együtt hármasban dolgoztak. A klasszikus habán stílust a magyar fazekas művészet hagyományos motívumaival és modern elemekkel ötvözve, de alapjában az itáliai reneszánsz hagyományokra támaszkodva kialakítottak egy sajátos kerámia stílust, mely a bárdibükki műhely jellemzőjévé vált. A műhely szellemi irányítója Goszthony Mária volt. Az ő neve alatt kerültek forgalomba a kerámiák főként az Iparművészeti Vállalaton és a Képcsarnokon keresztül. A bárdibükki műhely napsugaras derűje messzire világított. Az ország határain innen és túl számtalan bensőséges hangulatú kerámiával ajándékozta meg a hagyományosabb ízlésű kézműves tárgyak kedvelőit. E ’benső húrokat megpendítő’ hétköznapi tárgyak mára műtárgyakká nemesedve őrzik a három művésznő emlékét. Goszthony Mária kerámiáival megbecsült nevet szerzett, de elsősorban festőnek vallotta magát. Az 1960-as évek végéig festett. Posztimpresszionista szellemű olajképei és akvarelljei egész addigi életét végigkísérték. Külföldi útjain és idehaza, főként Somogyban készült plein aire táj-akvarelljeivel érte el legnagyobb művészi sikereit. A képek nagy része a Londoni Királyi Akvarell Társaság útján Angliába került. A kortárs képzőművészeti eseményekbe nem kapcsolódott bele. Magányos művészként, de számtalan barát szeretetét élvezve dolgozott haláláig. Budapesten és Kaposvárott voltak kiállításai. 1982-ben megkapta a Somogy Megyei Tanács Művészeti díját. 1989. március 28-án halt meg Mezőcsokonyán. Hamvait bárdibükki kápolnája őrzi.” (H. Bognár Zsuzsa művészettörténész – in: https://bkh2011.blog.hu/2011/07/12/goszthony_maria és http://bardudvarnok.hupont.hu/45/goszthony-maria)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Idős kanász férfi portréja a XIX. század végéről I.

Leírás

„A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat. Egyre gyarapodó archívumunkban számos régi fotót találunk erről a nem igazán előkelő foglakozásról, és a kanász által régen használt eszközökről. A mesterség mondhatni ősi, hiszen a disznók háziasítása egészen az ősemberig vezethető vissza. A jelenlegi házisertések ősét pedig logikusan a különféle vaddisznók környékén kell keresnünk. Európába állítólag a Közel-Keletről érkeztek az első példányok, érdekes, mostanság éppen arrafelé élnek olyan népek, akik nem hajlandók húsukból fogyasztani. A házisertés, no és az Európában honos vadonélő rokonai is állítólag egészen intelligens lények, kitűnő szaglásukat a szarvasgomba felderítése mellett újabban a kábítószerek felismerésére is használják. De a magyar középkorban, no és sok helyen egészen az 1950-es, 60-as évekig a húsukért, zsírjukért és a bőrükért tartották a disznókat. A nemesi birtokokon nagy kondákban, ridegtartással járták a hatalmas eredőségeket, és túrták ki az ehető dolgokat az avarból. Emellett persze a jobbágyporta tartozéka is volt a disznóól, vagy előbb inkább csak egy karám, elkerített udvarrész. A 19. század végére a modernizálódó állattartás fokozatosan elbúcsúztatta ezeket a hatalmas kondákat, a Bakonyból is elfogytak a földbirtokosoknak dolgozó makkoltató kanászok. Akik amúgy az állatokkal foglalatoskodók hierarchiájának a legalján voltak, a gulyások, csikósok és juhászok le is nézték a büdös disznókat terelgető, szürkemarha szarvából készült tülökkel, kanászbaltával és kanászostorral felszerelt napbarnította embereket. Akikből a 20. század első felében már csak egyet-egyet találunk falvanként azzal a bizalmi feladattal, hogy a legeltetős időszakban (Szent Györgytől Szent Mihály napjáig) vigyázzon a gazdák disznaira, azon legyen, hogy azok estére épségben és jóllakottan csörtessenek be az általában hosszúra nyúló porta végén álló ólakba. A kanász szót a kondát vezető kan(disznó)ból eredeztetik, a falu hierarchiájában a Megismerni a kanászt című népdal ellenére nem éppen magas pozícióját olyan kifejezések is jelzik, mint az „elkanászodás”, vagy a „csürhe”, ahogy a Tiszántúlon a disznócsordát, vagy kondát nevezik.” (Pálffy Lajos: Akkor ismerjük meg a kanászt is!) http://mandarchiv.hu/cikk/7246/Akkor_ismerjuk_meg_a_kanaszt_is

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai

Általános

Cím

Önarckép

Leírás

A kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében őrzik Csiszár Elek (1932-2020) Rippl-Rónai-díjas (1963) autodidakta festőművész Önarckép (1987) című farostlemezre alkotott (100 cm x 107 cm) olajfestményét. Az 1959-től egészen haláláig Siófokon élő és alkotó művész munkái megtalálhatók a szolnoki, a kaposvári, a debreceni múzeum gyűjteményében. Realista szemlélettel induló festészete csak nehezen szabadult a közvetlen látvány fogságából. Az 1960-as és 1970-es esztendők a Balaton vizuális élményének a bűvöletében teltek: expresszivitástól túlfűtött töredezett kompozícióiban fölbomlik/szublimálódik a balatoni táj. A szimbolikus portrékban festett emberarcok is egyre szűkebbre vont barna-fehér koloritba burkoltak. Az 1980-as esztendők műalkotásaiban a töredezettséget a lazúros átmenetek ellensúlyozzák, majd az 1990-es években a művész visszatérve a realisztikusabb képi megfogalmazásokhoz: kék dominanciájú színes koloritra vált, amely olykor nagy ívű szivárványos effektusokat is tartalmaz. Az 1987-ben született Önarckép egyszerre abszurd, szürrealisztikus és szimbolikus: a kényszerű és öndestruktív elszigetelődés és elmagányosodás dichotomikus sorsszerűségének vizuális objektivációja. A minimál art felé konvergáló képi ökonomizmus, a visszafojtott lazúros átmenetű kolorit összhatásaként egy camera obscura (sötét doboz) falain belül társadalmi térből és időből kiszakadva egyszeri és megismételhetetlen létfilozófiai kérdéseket feszegető dráma születik. (kobzosBBL)

Kompetencia

Évfolyam

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció