Általános

Cím

Spanyolozott, virágdíszes víztartó kobak

Leírás

„Langenaria Siceraria. Ez a latin rendszertani elnevezés az ember egyik leghűségesebb társát, a lopótököt takarja, ami már tízezer éve tartja hűvösen a vizet, segíti ki a hordóból a bort és több hangszer és pipa alapja is egyben. Mindezek mellett a pápuák földjén a férfiak ékességét is befogadja, de Magyarországon évszázadokon keresztül leginkább a különféle folyadékok tárolására, mozgatására használták – ezért is kerülhetett be néhány szépen díszített darab a keszthelyi Balaton Múzeum gyűjteményébe. Ezek közül most egyet 3D-ben is tanulmányozhatunk a MaNDA adatbázisában. A sokáig a növény őshazájának tartott Afrikában 5000 éves, lopótökből készített edényeket is találtak. A növény szinte az egész világon elterjedt, de arról megoszlanak a vélemények, hogy hogyan került az amerikai kontinensre. Egyes kukurbitológusok (na jó, tökszakértők) szerint a Bering szoroson nagy vacogások közepette átkelő emberek vitték magukkal, mások éppen a hideg miatt elvetik ezt a lehetőséget és más megoldásokat keresnek. Felmerült a tengeráramlásokon való utazás is, kiokoskodták, óránként két kilométerrel számolva 145 napos volt a lopótök óceáni útja. Az viszont biztos, hogy a lopótökből készített edények használata Mexikóban mind a mai napig általánosan elterjedt, de ugyanígy Kínában sem ment ki a divatból. Ott többek között a nagy tiszteletben tartott tücsköknek készítenek „kalitkát” belőle. A lopótök szinte minden kontinensen különféle zeneszerszámok alapja, de előszeretettel felhasználják a pipák szárához is. A legbizarrabb szerepet a pápuáknál kapta, ahol a növekedés folyamán súlyokkal nyújtják a szárát, mert csak így lehet megfelelő méretű péniszöltözék, pápuául koteka belőle. A melegebb éghajlatot kedvelő lopótököt ehhez képest Magyarországon leginkább folyadékok tárolására használták. Hogy mikor érkezett a növény a Kárpát-medencébe, arról csak találgatni lehet. Az biztos, hogy Szent László vitézei már 1086-ban lopótökből itták a bort Krasznabételek mellett, a besenyők ellen vonulva. Funkcióinál fogva hívják itt butykos töknek, flaskatöknek, nyakas töknek és szívótöknek is, ez utóbbi közismertebb neve a hébér, avagy a borlopó, amellyel a büszke szőlősgazda szokta mifelénk sorra kóstoltatni a különféle hordókba tett jó és még jobb borait. A hébérnek használt lopótök hosszú nyakát a kiszáradás után kifúrják, majd ezután szedik ki belőle a magvakat és belének összeszáradt maradékát. Ez meglehetősen babra munka lehet, de a Balaton Múzeum gyűjteményében található 17,8 centiméter magas és 12,5 centi átmérőjű példány díszítése sem készült el egyik napról a másikra. A víztartó kobak hasán gyönyörű rajzolatú virágos, leveles növény fut körbe, az edény talpát és nyakát szép szabályos geometrikus minta díszíti. A bicskával bekarcolt motívumokat vörös, fekete és kék viasszal „spanyolozták”, töltötték ki. Ami az elnevezést illeti, aki ismeri e szép múzeumi tárgy fellelési helyét, Keszthely környékét, az sejtheti azt is, hogy e kobak több bort, mint vizet látott, amíg a gazdáját szolgálta.” (Pálffy Lajos: Több bort, mint vizet látott, amíg a gazdáját szolgálta) http://mandarchiv.hu/cikk/2980/Tobb_bort_mint_vizet_latott_amig_a_gazdajat_szolgalta

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Matematikai kompetencia

Általános

Cím

Kertész Sándor: Az idő ablaka (akrilfestmény, 1990-es évek)

Leírás

Kertész Sándor festő- és grafikusművész (1990-es évek) című akrilfestménye 2000-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. „Kertész Sándor festőművész (Kaposvár, 1940. október 29.) 1980-tól a Művészeti Alap, 1988-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A szegedi Tanárképző Főiskola elvégzése után Mezőcsokonyára kerül. A 60-as évek végén kiindulópontként a dekoratív felületekre épülő szürreális nonfiguráció szolgált számára Martyn Ferenc közvetítésében. 1975-től szűkebb lakóhelye, a falu szellemi világa fogalmazódik meg képein. A mindennapi paraszti életet körülvevő tárgyakról, a falusi udvar tartozékait jelentő ócska használati eszközökről készült rajzaiban nem az értékmegőrzés gesztusával, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésével, a szétesés állapotával szembesít. 80-as évek elejétől keltezhető festményeinek is e szociológiai kiindulópontú, karikatúraszerű viszony a meghatározója. Szürreális jelenetei üresen hagyott felületek, szétszóródó tárgyak között játszódnak. Groteszk kiemelések, torzítások, miniatürizált méretek jellemzik e kompozíciókat. A groteszk iránti érzék legtömörebben kis méretű tusrajzokban jut érvényre. Kertész munkásságában a 80-as évek második felében az aktív szituációkat egy befelé fordultabb viszony váltja fel: a személyes vonatkozású lelkiélet foglalkoztatja a szerelem és különösen a nemiség életben betöltött szerepe kapcsán.” (in: Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990., Kaposvár, 1998, 100. p.) „Kertész Sándorra áttételesen hatott ugyan a Szabados János, Honthy Márta, Bors István és Weeber Klára műveiben programszerűen megfogalmazott folklorisztikus igény, alapvető inspirációként azonban korábbi szűkebb lakóhelye, Mezőcsokonya szolgált számára. A környezet apró hordalékvilága után a 80-as évekre egy sajátos, karikatúraszerű viszony lesz képeinek fő atmoszferikus meghatározója, amikor már nem az értékmegőrzés, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésének állapotával szembesít.” (Dr. Géger Melinda, Pannon Tükör, 1997/3) “Jelenetei – különösen az utóbbi években – egyre szélesebb pusztákon, egyre üresebben hagyott felületek között játszódnak, szétszóródó tárgyak között. E töredékes elemek és a köztük- körülöttük virtuskodó kis ’angyalkák’ különös ellentéte az irrealitás érzését fokozza a nézőben. A tárgyakat, akárcsak az emberi alakokat, gyakran elhasznált vaspántok, kapcsok, szétfeslő varrások tartják össze. Lazán tákolt és ugyanakkor széthulló szerkezetekből, pót-/végtagokból áll világunk, életünk és néha magunk is. – vallja a festő. Szárnyaink nyomorúságos toldalékok, kisszerű elrugaszkodásaink kilátástalanok, önmagunkra utaltságunk végzetes. Az ember ágaskodó kimozdulásai hiába biztatóak, összecsatolt tartozékai miatt csupán esendő, nehézkes figura. Az érvényesülés szárnyai csak varrottak, a kiröppenés, elszakadás nehéz.” (Dr. Géger Melinda, Új Művészet, 1990/1.) “Alkotásaiban az emberi alakok és az állatfigurák levetvén hétköznapi arcukat, lélektanilag provokatív és finoman ironikus viselkedésformákat öltenek. A mondanivalót éles és finoman ívelő nonfiguratív ecsetvonás teremti meg izzó fesztelenséggel, határozottan és lényegre törően. A megelevenített állatfigurák a polgári erkölcs tudatosan felmagasztalt kontrasztjait vöröslő fényben juttatják kifejezésre. Kertész Sándor disztributív tértechnikát alkalmaz, amely többnyire egy figurát feltételez, s ez egyben a kép támpillére is. Majd a háttérben mintegy támaszként, alig tapinthatóan felsejlik a mű lényege. A mondanivaló, kinyilatkoztatásként jelenik meg karakteres, pontos nonfiguratív vonásokkal, izzó tömörséggel, s a kép ezen igazi magja féken tartja az akadályokat és a konfliktusokat, amelyekbe az élő teremtmények ütköznek. A művész a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás között egyensúlyoz, miközben bizonyos érdeklődést mutat az informális költészettan iránt; a szardonikus, északi ihletésű figurák ábrázolásában mértéktartó, szürrealista biomorfizmusra törekszik. Gazdag kulturális örökséget hordozó művei olyan üzeneteket közvetítenek, amelyeket az élet labirintusában véget nem érő játék vezérfonala köt össze.” (Dr. Francesca Romana Rossi, Olaszország, Udine, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 1989) “Elnyomjuk, vagy hagyjuk felszínre törni: az élet zenitje körül, mint egy hirtelen támadt fuvallat hozta, ki tudja honnan idelebbenő illatfoszlány, egyre gyakrabban sejlenek fel azok az édes-bús fájdalmas érzések, amelyek megfogalmazásával már oly sokan megkínlódtak. Proust több, mint ezer oldalon kísérelte meg, hogy az Eltűnt idő nyomába eredjen, s Gulácsyt is fogva tartotta az Elhangzott dal régi fényről, szerelemről. Egy lebbenő függöny…egy elsuhanó madár…egy ablakosztás jelzése…egy nyári nap melege…kinek-kinek saját emléke. Igen, ez a ’több vonulatú gondolatiság’ a Kertész alkotások lényege. Csak az övé, egyedi, egyéni és utánozhatatlan.” (Horváth János Milán, METESZ Székház, Kaposvár, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 2011)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Áttört díszítésű bronz borotva

Leírás

A szentendrei Ferenczi Múzeumi Centrum a jogtulajdonosa a lapos, kettős bárd alakú, közepén bordákból kialakított, indamotívumot formázó, áttört díszítésű bronz borotvának, melynek tetején kerek függesztő található és két élén használati nyomok láthatók. Az Isaszeg határában 2013-ban végzett késő bronzkori telep (16. lelőhely) feltárása során került a felszínre a Pilinyi-kultúra (Kr. e. 1400/1300-900/800) leletei között a kifinomult fémművesség ismeretét bizonyító eszköz: „2013. tavaszán Isaszeg határában tártuk fel egy késő bronzkori telep részletét. A lelőhely a Rákos-patak egyik északnyugat-délkeleti irányú mellékvize melletti dombháton található. Az ásatás során 4000 m² -es területen összesen 210 objektumot — gödröket és árkokat —bontottunk ki. A gödrökből gazdag kerámiaanyag került elő, benne a pilinyi kultúra jellegzetes típusaival. Több gödörben tártunk fel edénydepókat nagy mennyiségű kerámiatöredékkel, épp vagy majdnem épp edényekkel. A kerámián kívül orsógombok, szövőszéknehezékek, őrlőkövek, valamint több bronztárgy és két öntőforma-töredék is előkerül.” (in: Patay Róbert: Késő bronzkori telep feltárása Isaszeg határában)

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Népvándorlás kori (V. század 2. fele) fenékpusztai bronz szegecselésű csont fésű

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum Régészeti Gyűjteménye őrzi a Keszthely - Fenékpuszta déli erődfalánál az 1976-1980 között végzett ásatások során felszínre került, a kutatók szakvéleménye alapján az V. század második feléből származó népvándorlás kori csont fésűt. A hétköznapi használatra készített tárgy alkotójának alapos és kifinomult mesterségbeli tudását tükrözi. A korabeli mesterek kiválóan ismerhették az állatok egyes csontjának fizikai tulajdonságait, s fejlett technikával, szerszámkészlettel kellett rendelkezniük ahhoz, hogy a használati funkciójuknak tökéletesen megfelelő, s a mai ember szemével nézve impozáns, esztétikus, műves csonteszközöket készítsenek. ”A csontszövet mind az állati, mind az emberi szervezet legkeményebb szövete, melynek igen nagy a nyomó és húzószilárdsága. A megváltozott statikai viszonyokhoz átépüléssel könnyen alkalmazkodik. (Húzási erővonalak vagy trajektumok). Színe sárgás-fehér. A jellemző fizikai szilárdság és biológiai plaszticitás közül első sajátsága a mészsók berakodásán, második pedig a sejtekben való gazdagságán és bőséges érellátásán alapszik. A csontképző sejtek foszfatáz enzimet termelnek, mely a vér foszforsavas észtereiből foszfát-ionokat hasít le, ezek a közben felszaporodó kalcium-ionokkal kalcium-foszfáttá alakulnak, mely végül táblás hiroxilapatit kristályokat alkot. Magasabb fejlettségű gerincesekben (az emberben is) a csontszövet lemezes szerkezetű. A csont az ólomnál ötszörte, a fánál kétszerte rugalmasabb. Tárgyak készítésére kizárólag a tömör, egységes kéregállomány (substantia compacta) használható. Szerszámnyelet, fésűt, nagyobb tárgyakat ló vagy szarvasmarha combcsontjából, gombokat, tűtartókat, gyöngyöket és más kisebb tárgyakat kecske, disznó és egyéb háziállatok csontjaiból, illetve szarvasagancsból és tülökből készítettek.” (in: Hervai Judit: Népvándorlás kori csont fésűk) Az indikátor képen megtekinthető és 3D-ben alaposan tanulmányozható csont fésű méretéből és anyagszerkezetéből ítélve szarvasmarha combcsontjából készülhetett. A csont fésű háromrétegű: a fésűlemezt két kisebb téglalap alakú összefogó csontpánt zárja közre, s a három elemet négy darab bronz szegeccsel rögzítették egymáshoz. A két összefogó pánt közül a díszítetlen kettétörött/szétrepedt, a másikat vélhetően még a szegecselés előtt a téglalap keresztmetszet hosszabbik oldalát felező szimmetriatengellyel párhuzamosan, s a centrális szimmetria középponton átlósan áthaladó ritmikusan ismétlődő rováscsíkokkal/vésetekkel díszítették. A fésű fogazását a három szerkezeti elem összekapcsolása után végezték fűrész segítségével, amely lényegében megegyezik a ma is használt szaru illetve csont fésűk formájával. E munkafázisra bizonyítékul szolgál, hogy a befűrészelések a díszített csontpánt felületébe is behatoltak. A szimmetrikusan kidolgozott két fogazat a végek felé funkcionálisan, finom ívben keskenyedik. A népvándorlás kori fésű anyaga közepesen kalcinálódott, a kitört fogazatok ellenére a csontszövet szerkezete megtartott, sárgás fényét megőrizte. (kobzosBBL) http://epa.oszk.hu/02000/02007/00029/pdf/EPA2007_bp_regisegei_26_1984_337-356.pdf

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Walt Whitman érem – Finta Sándor alkotása (Amerikai Egyesült Államok, 1925. január 1.) - I.

Leírás

"Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel. Az öt centiméter átmérőjű, bronzból 1925-ben készült plasztika előlapján az 1819 és 1892 között élt jeles amerikai költő jellegzetes, hosszú hajú és szakállú feje látható. A farmer apa gyermekeként születő, nyolc testvérével már Brooklynban felnövekvő költő volt nyomdász, újságíró, tanító és hivatalnok is, az 1861 és 1865 között zajló polgárháborúban pedig a sebesülteket ápolta. És mindeközben egészen az utolsó percekig írta optimizmustól, életörömtől sugárzó, gondolatritmusokkal összefogott szabadverseit. Talán ez az életöröm foghatta meg Finta Sándort is, aki hasonló kalandok után lett befutott szobrász távol hazájától. A csikósbojtárként induló Finta Sándor öccse, a Zádori Oszkár néven Párizsban karriert csináló Gergely hatására kezdett el a börtönben fát faragni. Ide egy családi tragédia miatt került, hogy aztán szabadulván már harcolhasson a Nagy Háborúban és képzett szobrászként sorra kapja a honvédemlékmű-megrendeléseket. 1920-ban pedig Brazílián át New Yorkba érkezvén az amerikai magyarság első számú szobrásza lett. Hogy eredetiben olvashatta-e az első világháború előtt újra felfedezett amerikai költőt, annak talán nagyobb a valószínűsége. Az érme hátoldalán minden valószínűség szerint a sziklához láncolt Prométheuszt láthatjuk az elmaradhatatlan társával, a májából falatozó keselyűvel." (Pálffy Lajos: Finta Sándor és Walt Whitman) http://mandarchiv.hu/cikk/7409/Finta_Sandor_es_Walt_Whitman

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai kompetencia