Általános

Cím

Balatoni halászat (a halászok hazatérése)

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található 1909-es képes levelezőlap a halászatból hazatérő balatoni halászokat ábrázolja: gőzhajó vontatja az egy sorban egymás után kötött bárkákat. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Balatoni halászok

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található leporelló részletén balatoni halászok láthatók, amint a kivetett hálót behúzzák. Körülöttük fürdőzők. A hátlapon „ősi balatoni foglalkozás" felirat. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Balatoni halászok

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található, 1960-as évekbeli archív felvételen bárkán dolgozó balatoni halászok láthatók a háló behúzása közben, a háttérben társuk ladikon. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Balatoni halászok

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található reprint képeslapon (eredetije 20. század eleji) balatoni halászok láthatók, amint éppen befejezték a munkát: kihúzták és összekerték a hálókat. A háttérben kikötött bárka és halászkunyhó. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Pihenő balatoni halászok (életkép)

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében található reprint képeslapon (eredetije 20. század eleji) a Balaton-parton pihenő halászokat látunk halsütés közben. „A halászat a magyarságnak már a honfoglalás előtt fontos foglalkozása. A vogulokkal és osztjákokkal való együttélés idején a magyarság ismerte a rekesztőhalászat, a hálók, a horgok kezdetleges formáit. A török, kaukázusi népek, az óoroszok s a Fekete-tenger melléki görög telepesek révén a magyarság halászeszközkészlete varsákkal, szigonyokkal, különböző hálókkal gyarapodott. Így török népek révén ismerte meg a kétágú szigonyt, a húzóhálók egyik formáját, amelynek használata már szervezett munkát igényelt, a magyarság ekkor már rendszeres téli halászatot is folytatott. A középkori oklevelek gyakran említik az egyház, a királyi udvar szolgálatában álló halászokat, a mesterséges halastavakat. A jobbágyok gyakran csak meghatározott halfogó eszközzel dolgozhattak. Híresek voltak a szegedi halászok, akik a 16–17. században a Tisza felső folyása, a Bodrog mentén is megjelentek, ahol nagyméretű hálókkal dolgoztak. A rétek, mocsarak, lápvidékek halászai vejszével, varsával, tapogatóval, emelőhálókkal halásztak, s tevékenységük szoros kapcsolatban volt a csíkász- és pákászélettel. A nagyobb folyókon, tavakon húzóhálókkal, cégékkel fogták a halat, amelyek a földesúr tulajdonában voltak. A jobbágyok a fogott hal egy részét a halászóvizek tulajdonosának szolgáltatták be. A magyar halászat jelentőségére utal a széles körű halkereskedelem. Szeged, Szentes vidékén még a múlt század végén a halat nagy mennyiségben felhasogatták, besózták, napon megszárították, s bálákba kötve a Bánságba, Szlavóniába vitték eladni. A halászat jelentősége csak a múlt század második felében csökkent a folyószabályozások megindulásával, a mocsarak lecsapolásával.” (Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia