Makai Endre családi vonatkozásokat említ meg. Szövegében a nagyra becsült nagyapáról mesél, aki a pozsonyi rabbiképzőbe került, majd Bécsbe gimnáziumi tanulmányokat folytatni. Innen Prágába kerül egyetemre. A családi vonatkozások közt a rabbi, Fischer Antal rokonságának bemutatása fontosabb vonal. A rabbi 1986-ban halt meg. Makai Endre kiemeli a rendkívül erős családi összetartást, mely a rabbi személye által is kialakult. Makai Endre visszaemlékezése tartalmaz utalásokat a szülei ezüstlakodalmára, 1942-ben. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található Budapesten.
Galló Olga az auschwitzi koncentrációs tábor foglya volt 1945 januárjáig. Onnan a front közeledtével, egy gyalogmenettel indították nyugat felé. Megszökött a menetből. Két hétig bujkált, menekült. Gyakorlatilag éhezett közben. Breslau közelében adta fel végül a küzdelmet, s jelentkezett egy hadifogoly-tábor kórházában, betegen. Innen kényszermunka-táborba került, szintén Breslau környékén, ahol a leigázott Európa különböző nemzetiségű foglyai dolgoztak. (Lengyelek, franciák, hollandok.) Itt élte át a város közel három hónapos ostromát is. Beteg volt, így az erődítési munkálatokban, melyre a német hadsereg folyamatosan igénybe vette a foglyokat – nem vett részt. A napló nagyon töredékes, nehezen olvasható, a bejegyzések mellett csak ritkán szerepel dátum, s a számozott oldalak nem mindig sorrendben követik egymást. Visszaemlékezéssel kezdődik, a kórházi időszak jelenidejéből Auschwitzot idézi fel a szerző. A szökés részleteit nem ismeri meg az olvasó, Breslauban folytatódnak a naplójegyzetek. Innentől rendszeressé válnak. Nem derül ki, milyen betegségben szenvedett az író, az azonban valószínűsíthető, hogy valamiféle súlyos problémája volt, hiszen hónapokon át betegeskedett, s ahogy az idő telt, naplójegyzetei egyre összeszedetlenebb, egyre inkább elmosódik bennük a valóság és a képzelet határa. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Makai Ernő a szöveget Tel-Avivban, 1950-ben jegyezte le. Makai Ernő 1881-ben született Nagyszentmiklóson és Tel-Avivban halt meg 1954-ben. A Kereskedelmi Bank munkatársa, közgazdasági diplomát szerzett, majd szabadkőműves páholyba lép 1905-ben a kollégái révén. Makai dicsérő hangnemben említi meg a három főmestert, akik a közgazdasági témákban rendkívül jártasak voltak. A háború után a páholyok működését megszüntette a kormány reakciós politikája. A második világháború idejére áttérve, Makai megemlíti egyik páholybéli testvérüket, akivel a gettóban találkozik majd utoljára. A páholyok külföldi kapcsolatai miatt az aktuális politikai rendszernek szüksége volt a testvérek jelenlétére, eseteleges beszámolóikra, így a páholyok illegális működése felett szemet hunytak. Makai Ernőt egy idősebb szabadkőműves testvért is Kistarcsára vitték, majd innen Auschwitzba csak a testvér került. Makai a gettóban maradt, feleségével együtt az ország felszabadulása után Palesztinába költöztek gyermekeikhez. Másik Makai Ernő általi szöveg az izraeli páholy-életről szól. Makai külön említést tesz az Amerikába kivándorolt zsidókról, akik ott speciális páholytípust alapítottak, melyet Magyarországon is fel akartak állítani, de ekkor szólt közbe a páholyok betiltásának rendelete. Ez lett a mai B’nai B’rith alapja. Makai Ernő ennek keletkezéstörténetét röviden összefoglalja. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Rozenberg Lea: Egy zsidó kislány sorsa a sok közül
Leírás
Rozenberg Lea budapesti lány, 1932-ben született, kispolgári családban, 1938-ig Bécsben éltek családjával. 1941-ben internálták őket, mint idegen állampolgárokat, Ricsére kerültek. A legjobb barátnő szülei magukhoz vették Leát. 1943-ban kiengedték Lea szüleit, de minden hónapban jelentkezniük kellett a KEOH-nál. 1944-ben a család a Keleti pályaudvarról Kistarcsára került, gyűjtőtáborba. Három hét után vonatokba zsúfolták az embereket, és elindították őket, három nap múlva elérkeztek Auschwitzba. Rozenberg Lea beszámol a mindennapokról, és egy különleges sorshelyzetről: háromszor került Mengele elé válogatásra. A felszabadulás, illetve a tábor felszámolása előtt nem sokkal Leát és édesanyját majdnem megölték. Két nappal később azonban a nőkre szükség volt tankok részére sáncot ásni, így átszállították őket egy másik táborba. Innen Bergen-Belsenbe kellett átmenetelniük. Egy kiüresített faluba került Lea és az anyja. Hamarosan megérkeztek ide az oroszok. Egy zsidó származású orosz tiszt segített gyógyszerekkel és teherautót is szerzett. Lea édesapja is életben volt, Aradon telepedett le. Lea és édesanyja Nagyváradra került, textilüzemben dolgoztak. Lea apja 1960. novemberében kapta meg a beutazási engedélyt Izraelbe, előzetes feliratkozással és várakozási idővel. Lea 1964-ben tért vissza Budapestre, már kisfiával, majd 1965-ben kapta meg a beutazási engedélyt Izraelbe. 1967-ben lezajlott a hatnapos háború, 1973-ban újabb háborús állapot kerekedett, melyet sikerrel vészeltek át. 1979-ben Lea édesapja meghalt. 1993-ban Lea értesült a magyar állam határozatáról, miszerint a világháborúban kárt szenvedettek kártérítést kapnak. Lea két évig volt internáló táborban és egy évig Auschwitzban. A kártérítést megkapta, értékpapír formájában. Életében Lea rengeteget utazott, visszaemlékezésében több útvonaláról is beszámol. Rozenberg Lea a szöveget 1998-ban jegyezte le. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Dr. Kéri Lajos: Rövid történeti összefoglalás a Váci Zsidóság szenvedéseiről, általános helyzetéről, deportálásáról és pusztulásáról
Leírás
Történeti összefoglalás a váci zsidóság helyzetéről. A német megszállást megelőző időkben az illetőségi bizonyítványokat megvonták illetve nem adtak ki újakat. Ezt az iparigazolványok felülvizsgálata követte, valamint az állampolgársági bizonyítványoké. Különböző jogcímeken, indokokkal történt az igazolványok megvonása, majd az ezzel kapcsolatos fellebbezési lehetőséggel az alispánhoz lehetett fordulni. Gyakoribbá váltak a kihágási eljárások is, melyeknek lényege a pénzbírság majd az igazolványok végleges megvonása. Az alispán működési köréhez és a Gazdasági Albizottsághoz tartoztak az adásvételi szerződések is, és a földterületek is. Végül „a zsidó kereskedőket és iparosokat kizárták a közellátási és közszükségleti cikkek árusításából, előállításából”. A zsidótörvények meghozatalának idején a Baross Szövetség a zsidó kereskedőket és iparosokat háttérbe igyekezett szorítani. Ezt követte a Váci Kiegészítő Parancsnokság által a munkaszolgálatra való behívások sora. 1942-ben kezdte meg működését a KEOH, a Külföldieket Ellenőrző Országos Hatóság is. A különböző igazolások, bizonyítványok beszerzését országos rendelkezések nehezítették. Az 1895 előtti felekezeti anyakönyvi kivonatokat bevontatták. 1944. március 19-e után megkezdődött a zsidó lakosság összeköltöztetése, majd a Kistarcsai Internálótáborban gyűjtötték össze őket később, ahonnan Auschwitzba kerültek. A gettóba szállított bútorok, ingóságok megsemmisültek, a lakosság által különböző helyekre kerültek, elvitték azokat. A gettóba zártság keserű hátrányait részletezi Kéri Lajos. Később a teljes váci gettót, a Pest környéki települések gettóival együtt a monori, téglagyárból kialakított gyűjtőtáborba szervezték át. A templomokat raktárakká alakították, a lakások szabad rablás helyszíneivé váltak, a benne lévő tárgyakkal, ingóságokkal együtt. A felszabadulás után a Vácra visszatérő túlélőket a JOINT váci kirendeltsége segítette meg élelemmel, szállásbiztosítással. Kéri Lajos 1800 zsidó elpusztulását említi meg. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
.jpg)
.jpg)