A. B. nyilatkozata Magyar Dezső embermentő tevékenységéről, aki 1944 nyarán felhívta őt egy németek és nyilasok elleni mozgalom ötletével, ő és 24 kommunista személy csatlakozott is, Magyar Dezső ekkor már 90 fegyverrel rendelkezett. Ha a rendőrségi letartóztatásukról tudomást szerzett, értesítette őket, többen így menekültek meg az internálástól. Közjegyző által hitelesített másolat. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
F. J. nyilatkozata Magyar Dezső embermentő tevékenységéről, aki 1944. június 16-án, amikor a magyar rendőrség a gettót a németeknek átadta, őt és feleségét megszöktette minden ellenszolgáltatás nélkül. Közjegyző által hitelesített másolat. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Dr. E. I.-né rendőrorvos, h. tisztiorvos nyilatkozata Magyar Dezső embermentő tevékenységéről, aki polgári nyomozóként mindent megtett, hogy a származásuk miatt üldözötteken segítsen, a gettóba bezárt zsidók sorsán enyhíteni igyekezett, néhányuk szökését is segítette. Szó volt köztük egy partizáncsapat megszervezéséről is, amely fegyverrel harcolt volna a nyilasok és a németek ellen. Közjegyző által hitelesített másolat. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
B. K. nyilatkozata Magyar Dezső embermentő tevékenységéről, aki dr. Sz. I.-n keresztül számára és édesanyja számára fényépes, hamis személyazonossági igazolványokat és be- kijelentkező lapokat jutattott el, ami megmentette az életüket. Közjegyző által hitelesített másolat. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
K. O.-né és dr. Sz. I. nyilatkozata Magyar Dezső embermentő tevékenységéről, aki a szolnoki rendőrkapitányságról lebélyegzett, fényképes, hamis igazolványt szerzett számukra és ismerőseik számára, ezzel bújkáltak a nyilas kormány működése alatt Budapesten. Emellett figyelmeztette az üldözötteket, akik el tudtak bújni. Közjegyző által hitelesített másolat. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.