91 - 95 találat a 10812 közül.

Gonda Zoltán: Föld-út

Oktatás

Általános

Cím
Gonda Zoltán: Föld-út (akrilfestmény, 2010)
Leírás
Gonda Zoltán festő- és grafikusművész Föld-út (2010) című akrilfestménye az alkotó jogtulajdona, a kép forrása a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ. Gonda Zoltán képzőművész 1943-ban született Nyíregyházán. A négy gyermekes szegény családban szerzett ötvenes évekbeli élmények gondolkodásának alappilléreivé váltak. 1966-ban Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten szerzett bölcsészdiplomát. A debreceni Képzőművészeti Körben végezte művészeti tanulmányait, ahol Félegyházi László, Menyhárt József és Bíró Lajos voltak a mesterei. Évekig Balassagyarmaton működött, számos európai, afrikai, ázsiai országban járt tanulmányúton. 1965-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni kiállításokon. Két évtizeden át csak grafikával foglalkozott, s hosszú csend után 1995-től kezdett el újra rendszeresen festeni: azóta több országos és külföldi kiállításon mutatkozott be festményeivel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Szolnoki Tisza Művésztelep alapító tagja. Szabadúszó alkotó, számos tipográfiai-művészeti munkát jegyez. „Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként, az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében, dinamikus ecsetvonásokkal ’pergeti meg’ sámándobként használatos festővásznát, új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel. De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.” (Németh Júlia művészeti író)

Kompetencia

Műveltségi terület
Anyanyelvi kommunikáció
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.” (Weöres Sándor)
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.” (Weöres Sándor)

Holló László: Álló női akt [tanulmány]

Oktatás

Általános

Cím
Álló női akt [tanulmány] (lavírozott tusrajz, 1928)
Leírás
Holló László festő- és grafikusművész Álló női akt [tanulmány] (1928) című lavírozott tusrajza 1984-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. Holló László festő- és grafikusművész 1887-ben született Kiskunfélegyházán. 1904-1909 között a budapesti Mintarajziskolában részesült művészeti képzésben Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Révész Imre és Edvi Illés Aladár mesterek vezetése alatt. Ezt követően 1909-11-ben Münchenben, Hollósy Simonnál tanult. 1911-1913-ban párizsi, itáliai és spanyolországi tanulmányúton képezte magát tovább. 1914-től Debrecenben élt és alkotott, 1928 után Tiszadadán és Tokajban töltötte nyarait. Számos díjjal tüntették ki: Szinyei-díj (1941), Munkácsy-díj (1956, 1960), Munkácsy-plakett (1960), Kossuth-díj (1961), Érdemes Művész (1964), Debrecen város művészeti díja (1968), Kiváló Művész (1971), Aranydiploma (Hatvan, 1974). 1974- ben Kiskunfélegyháza, 1975-ben Debrecen díszpolgárává választották. 1912-ben az Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres, 1924-1927 között a Művészház és az Ady Társaság tagja. 1942-től a Képzőművészek Új Társasága, 1946-1949 között a Művészek Szabadszervezete tagjaként is tevékenykedett. 1924-től bontakozott ki expresszionista stílusa. Életművének legfontosabb darabjai történelmi képei, alföldi vásznai és nagyszámú önarcképe. Az 50-es évektől egyre több csendéletet és világosabb tónusú tájképet festett. 1910-től vesz részt hazai és külföldi kiállításon. 1956-ban a Fényes Adolf Teremben a Hollósy és tanítványai kiállításon, az Ernst Múzeumban (1954), a Magyar Nemzeti Galériában (1972) és 1954-től a Műcsarnokban szerepelt, valamint többször nyílt önálló tárlata Kiskunfélegyházán, Debrecenben. 1948-ban részt vett a Magyar képzőművészeti kiállításon Londonban, 1968-ban az Öt magyar alföldi festő című kiállításon Párizsban. 1974-ben életműve legszebb darabjait (körülbelül ötszáz mű) Debrecen városának ajándékozta. Ebből nyílt meg 1978-ban, majd 1986-ban - újrarendezve - önálló debreceni emlékmúzeuma az 1976-ban bekövetkezett halálát követően. Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiskun Múzeum (Kiskunfélegyháza), a Sárospataki Képtár és a debreceni Déri Múzeum. Monográfiák: Végvári L.: Holló László, Debrecen, 1990; Bényei J.: Holló László életműve, Debrecen, 1993.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Holló László: Női akt [tanulmány]

Oktatás

Általános

Cím
Női akt [tanulmány] (lavírozott tusrajz, 1928)
Leírás
Holló László festő- és grafikusművész Női akt [tanulmány] (1928) című lavírozott tusrajza 1984-től a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményében található. Holló László festő- és grafikusművész 1887-ben született Kiskunfélegyházán. 1904-1909 között a budapesti Mintarajziskolában részesült művészeti képzésben Szinyei Merse Pál, Székely Bertalan, Révész Imre és Edvi Illés Aladár mesterek vezetése alatt. Ezt követően 1909-11-ben Münchenben, Hollósy Simonnál tanult. 1911-1913-ban párizsi, itáliai és spanyolországi tanulmányúton képezte magát tovább. 1914-től Debrecenben élt és alkotott, 1928 után Tiszadadán és Tokajban töltötte nyarait. Számos díjjal tüntették ki: Szinyei-díj (1941), Munkácsy-díj (1956, 1960), Munkácsy-plakett (1960), Kossuth-díj (1961), Érdemes Művész (1964), Debrecen város művészeti díja (1968), Kiváló Művész (1971), Aranydiploma (Hatvan, 1974). 1974- ben Kiskunfélegyháza, 1975-ben Debrecen díszpolgárává választották. 1912-ben az Union Internationale des Beaux-Arts et des Lettres, 1924-1927 között a Művészház és az Ady Társaság tagja. 1942-től a Képzőművészek Új Társasága, 1946-1949 között a Művészek Szabadszervezete tagjaként is tevékenykedett. 1924-től bontakozott ki expresszionista stílusa. Életművének legfontosabb darabjai történelmi képei, alföldi vásznai és nagyszámú önarcképe. Az 50-es évektől egyre több csendéletet és világosabb tónusú tájképet festett. 1910-től vesz részt hazai és külföldi kiállításon. 1956-ban a Fényes Adolf Teremben a Hollósy és tanítványai kiállításon, az Ernst Múzeumban (1954), a Magyar Nemzeti Galériában (1972) és 1954-től a Műcsarnokban szerepelt, valamint többször nyílt önálló tárlata Kiskunfélegyházán, Debrecenben. 1948-ban részt vett a Magyar képzőművészeti kiállításon Londonban, 1968-ban az Öt magyar alföldi festő című kiállításon Párizsban. 1974-ben életműve legszebb darabjait (körülbelül ötszáz mű) Debrecen városának ajándékozta. Ebből nyílt meg 1978-ban, majd 1986-ban - újrarendezve - önálló debreceni emlékmúzeuma az 1976-ban bekövetkezett halálát követően. Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiskun Múzeum (Kiskunfélegyháza), a Sárospataki Képtár és a debreceni Déri Múzeum. Monográfiák: Végvári L.: Holló László, Debrecen, 1990; Bényei J.: Holló László életműve, Debrecen, 1993.

Kompetencia

Műveltségi terület
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Pásztorbot

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorbotok
Leírás
Pásztorbot. Szárán leveles, virágos indadísz között tekergőző kígyó. A hívóképen (első két felvétel) látható tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták, s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

Pásztorbot

Oktatás

Általános

Cím
Pásztorbotok
Leírás
Szépen megmunkált pásztorbot, szárán virág- és gyűrűs díszítéssel tagolt mezőkben bibliai alakokkal (?): Ádám, Éva, Káin, Ábel, erdei jelenettel. A hívóképen (első két felvétel) látható tárgy a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének része. // A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták, s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület
Szociális és állampolgári kompetencia

A találati lista exportálásához szűkíteni kell a találati listát.