A monda szerint az augsburgi vesztett csata után Lehel, Bulcsu és a magyarok vezérei fogságba estek, s Konrád német császár halálra ítélte őket. Lehelnek utolsó kívánsága volt, hogy még egyszer megfújhassa a kürtjét. A kezébe adott kürttel egy hatalmasat ütött Konrád császár fejére, aki azon nyomban szörnyethalt. Ez az ütéstől kicsorbult kürt látható ma is a jászberényi Jász Múzeumban.
A képen Lehel kürtje látszik, és Falu Tamás verse is olvasható, melynek címe szintén: Lehel kürtje. A monda a magyarok kalandozásának idejében keletkezett, amikor Bulcsú, Csaba, Lél, Súr és Taksony vezetésével 955-ben megtámadták Augsburgot. A csatát elvesztették, és Konrád német császár elé vitték az elfogott vezéreket, akiket a császár halálra ítélt. Lél, azaz Lehel vezérnek az utolsó kívánsága volt, hogy még egyszer megfújhassa a kürtjét. Amikor ezt a kívánságát teljesítették, a kürtjébe fújt, és homlokon vágta vele a császárt, aki rögtön belehalt a hatalmas ütésbe. A kürt ettől csorbult ki, és ma is így látható Jászberényben a Jász Múzeumban.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban található az Árpád-emlékmű, az Árpád kútja, a Nemzeti Összetartozás Emlékműve. Kedvelt része az emlékparknak a skanzen a parasztházakkal, iskolával, pékműhellyel, szélmalommal és egyéb épületekkel. A park egyik legjelentősebb alkotása "A magyarok bejövetele" című körképfestmény, mely az 1896-os millenniumi ünnepségek egyik legfőbb attrakciója volt. Ma is rengeteg látogatót vonz.
A gyöngybagoly minden földrészen előfordul. Brehm “Az állatok világa” című művének Madarak kötetében olvasható a gyöngybagolyról: „Színezete nagyon változó. Némely példányok felső testének alapszíne sötét hamuszürke, alsó testüké majdnem rozsdavörös, másoké meg világos rozsdasárga, sőt fehér, hátuké ellenben halványabb hamuszürke.” „Ültükben egyéb baglyokhoz hasonlítanak ugyan, csakhogy karcsúbbak, magasabb termetűek, nem annyira köpcösek, ábrázatuk pedig irgalmatlanul vénasszonyias" „A fiókák – egyéb más baglyokhoz hasonlóan – kezdetben fölöttébb rútak, ám azért szülőik melegségesen ragaszkodnak ocsmány apróságukhoz, s bőségesen hordják számukra az egeret.” A preparátum a Rippl-Rónai Múzeum tulajdona.
Brehm: Az állatok világa című könyvében írja : "A vándorsólyom nagyon is rászolgál a nevére, mert majdnem az egész világot bejárja. Rendkívül széleskörű elterjedését megmagyarázza az a körülmény, hogy nem csupán az északi mérsékelt, hanem az északi hideg övet is lakja, sőt a sarkkörüli tundrán a leggyakoribb sólyomfaj, de telente kénytelen elhagyni ezt a költőterületét, és délre vándorol." A felnőtt madarak feje, nyakszirtje és pofája szürkésfekete,a hátuk hamvas palaszürke. A farktollak vége fehér. A torok és a begy fehér, néha krémszínű árnyalattal. A mell sűrűn vagy kevésbé sűrűn mintázott apró pettyekkel. A hasoldal a hímeken finomabban, a tojókon durvábban harántsávozott. A legfőbb táplálékát a középméretű madarak alkotják, kisebb emlősökre, hüllőkre, rovarokra is vadászik. A felnőttek egész életre párosodnak, addig hűek egymáshoz, amíg egyikük el nem pusztul. Tojásaikat a sziklák szélére, de mostanában már a városok tömbházaira is rakják. Az a képessége, hogy 300 km/órát meghaladó sebességgel zuhanjon a zsákmányra, egyedülálló a sólymok között. A preparátum a Rippl-Rónai Múzeum tulajdona.
