A Magyar Híradó 1925 júliusi száma még fekete-fehér változatban és hang nélkül tájékoztatja a nézőket a nagyvilág történéseiről. Magyarországon az első filmhíradókat az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával forgatták, de a rendszeres filmhíradó készítés csak a XX. század tízes éveiben indult meg. 1991-ig tartott az a korszak, amikor a mozilátogatók a nagyjátékfilmek előtt a filmhíradókból tájékozódhattak hazánk és a nagyvilág jelentősebb eseményeiről. Ekkorra viszont a televízió és a videotechnika fejlődése túlhaladottá tette a híradózás e fajtáját.
A városligeti Széchenyi fürdőt Czigler Győző tervezte. Építész család sarja, a budapesti Műegyetem ókori építési tanszékének tanára. Budapesten kívül többek között Sátoraljaújhelyen, Fiumében, Aradon találhatók művei, több vidéki városban templomot is tervezett. A Széchenyi fürdő épületét több, mint 20 évig tervezte. A fürdő klasszicista és neoreneszánsz stílusban épült.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete osztrák barokk stílusú palota. Az épület a milleneumi ünnepségekre készült. A Történelmi Épületcsoportba tervezett múzeum alapító okiratát 1886. június 20-án írta alá Darányi Ignác földművelésügyi miniszter.
A "Balatoni élet, Horgászat" című képeslap a keszthelyi Balatoni Múzeum levéltárában található. A képen két, a parton álló és horgászó emberalak látható, háttérben egy gőzhajóval. A víz nyugodt, sima, a part óriási kövekkel van kirakva. A képeslap 1912-ben a Divald és Monostory nyomdában Budapesten, a Lónyai utca 17. szám alatt készült.
A preparátum a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban található. A búbos vöcsök Európa és Ázsia nagy részén megtalálható. Fészkelő madarunk, hazánkban március és november között fordul elő, de találkozhatunk áttelelő példányokkal is. Téli tollruhájának hasi része, valamint nyakának elülső fele és az arca fehér színű. Szeme vörös, csőre rózsaszín, a fejtető, valamint a nyakának a hátsó része, háta és szárnyai sötétbarna színűek. Költési időben könnyen felismerhető fekete szarvszerű tollfülei és vöröses színű tollgallérja alapján. Tápláléka kisebb halak, rovarok, kétéltűek és növényi anyagok. A nádból, gyékényből és hínárból álló fészkét halastavak, holtágak, mocsarak part menti, vízinövényekkel sűrűn benőtt részén építi fel. Magányosan fészkelő, a fészekalj nagysága 5-7 tojásból áll. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.