Naiv műalkotás, festmény: Szalagokkal, szőlőfürtökkel feldíszített, fehérre meszelt falú, padlós szobában jobbra egy dobogón nyolctagú cigányzenekar muzsikál. A szüret a szeptember végétől novemberig tartó időszak legfontosabb gazdasági, és egyben társadalmi eseménye. A parasztgazdaságokban, a szőlőkben végzett más társadalmi munkákkal szemben ez társas cselekmény volt, ezért is kapcsolódott hozzá a nap végén ünneplés, táncos mulatság. A szüret időpontja a 18-19. századtól valamilyen jeles naphoz kötődött. Különböző bortermelő vidékeken különböző időpontokban kezdődik a szüret Szent Mihály napjától (szeptember 29. ) Simon – Júdás (október 28.) napjáig.
Czeizing Lajos fényképész alkotása egy herendi porcelánról, mely Kisfaludi Strobl Kardját néző huszár című műve nyomán készült. A huszár a magyar történelemben a könnyűlovas katonát jelentette. Rákóczi idején, 1848-ban, de még az első világháborúban is szerephez jutottak.
A képen sárközi szőttes terítő látható 1976-ból, mely megtekinthető a Hagyományok Házában, Budapesten. A Sárköz eredetileg a Duna két átellenes partján elterülő szomszédos táj összefoglaló elnevezése volt, a Duna nemcsak földrajzi, hanem néprajzi választóvonallá is vált az idők folyamán. A néprajzi kutatások Sárközként általában a Tolnai megyei területre utalnak, mely a következő öt községet foglalja magában: Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény és Sárpilis. A Sárközben sajátos és egyéni, minden más magyar szőttestől jól megkülönböztethető, magas fokú szövőművészet alakult ki. Az alapanyagokat maguk termelték meg, készítették ki és dolgozták fel. A különböző minőségű fehér pamut- és kendervásznak mellett színeset is szőttek. A régi sárközi hímes szőttesek egyszerűbbek, túlnyomóan piros csíkozásúak. A sajátosan sárközi jelleget az egyszerű selymek (ripsz) piros csíkjainak finom feltagolása adta, a felület ritmikus felosztása piros, esetleg kék mintasorokkal.
A képen sárközi szőttes futó látható 1976-ból, mely megtekinthető a Hagyományok Házában, Budapesten. A Sárköz eredetileg a Duna két átellenes partján elterülő szomszédos táj összefoglaló elnevezése volt, a Duna nemcsak földrajzi, hanem néprajzi választóvonallá is vált az idők folyamán. A néprajzi kutatások Sárközként általában a Tolnai megyei területre utalnak, mely a következő öt községet foglalja magában: Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény és Sárpilis. A Sárközben sajátos és egyéni, minden más magyar szőttestől jól megkülönböztethető, magas fokú szövőművészet alakult ki. Az alapanyagokat maguk termelték meg, készítették ki és dolgozták fel. A különböző minőségű fehér pamut- és kendervásznak mellett színeset is szőttek. A régi sárközi hímes szőttesek egyszerűbbek, túlnyomóan piros csíkozásúak. A sajátosan sárközi jelleget az egyszerű selymek (ripsz) piros csíkjainak finom feltagolása adta, a felület ritmikus felosztása piros, esetleg kék mintasorokkal.
Belépőjegy a Méztől a mézeskalácsig című kiállításra (Kecskemét, 2009)
Leírás
A képen lévő belépőjegy a Méztől a mézeskalácsig című, a kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban, 2009. december 3. és 20. között megrendezett kiállításra szól. Kristóf Márta mézesbábos népi iparművész és Szikszai Gábor méhész közös kiállításán a méhészet és a mézeskalács-készítés eszközeit, alapanyagait, készítésének folyamatát, mézeskalácsdíszeket, mézesbábokat mutattak be. Bővebben a kiállításról: http://www.efmk.hu/node/3385
