Az 1880-as évek elején Gróf Széchenyi Pál földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter törvényjavaslatot terjesztett be az országgyűlés elé, melyben fölhatalmazást kért arra, hogy 1885-ben Budapesten országos általános kiállítást rendezhessen. A törvényjavaslatot a képviselőház egyhangúlag elfogadta, és megalkotta a megszervezésre vonatkozó 1883. évi 12. törvénycikket. A kiállítás bizottsága kibocsátotta a kiállítás programját, a kiállítókhoz felhívást intézett. A program megvalósításához kiállító épületekre is szükség volt. A képen az Egészségügyi csarnok látható.
A 20 oldalas, térképpel és képekkel tarkított könyv a Bódva patak völgyének magyarországi szakaszát mutatja be, az itt található települések, természeti kincsek, történelmi emlékek felsorolásával.
A képen sárközi szőttes terítő látható 1976-ból, mely megtekinthető a Hagyományok Házában, Budapesten. A Sárköz eredetileg a Duna két átellenes partján elterülő szomszédos táj összefoglaló elnevezése volt, a Duna nemcsak földrajzi, hanem néprajzi választóvonallá is vált az idők folyamán. A néprajzi kutatások Sárközként általában a Tolnai megyei területre utalnak, mely a következő öt községet foglalja magában: Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény és Sárpilis. A Sárközben sajátos és egyéni, minden más magyar szőttestől jól megkülönböztethető, magas fokú szövőművészet alakult ki. Az alapanyagokat maguk termelték meg, készítették ki és dolgozták fel. A különböző minőségű fehér pamut- és kendervásznak mellett színeset is szőttek. A régi sárközi hímes szőttesek egyszerűbbek, túlnyomóan piros csíkozásúak. A sajátosan sárközi jelleget az egyszerű selymek (ripsz) piros csíkjainak finom feltagolása adta, a felület ritmikus felosztása piros, esetleg kék mintasorokkal.
A képen a budapesti Rákóczi út 12. szám alatt egykor működött ruházati áruház reklámja látható. A Gutmann-sarok épülete a Rákóczi út és Síp utca sarkán áll, az épület és a portál egyszerre épült Wälder Gyula építész tervei szerint az 1930-as évek derekán. Gutmann J. és Társa ruházati áruház jellegzetes védjegye az elszakíthatatlan ruhát húzó embereket ábrázoló embléma volt, ez nem csak a plakáton figyelhető meg, de egykor épület oromzatát is díszítette. Később az államosításokat követően a Verseny Áruház vette át a Gutmann áruház helyét. Az 1939-ből származó reklámtábla a Bruchsteiner Ármin és Fia Litográfiai Műintézetben készült, e család nevéhez kötődik a bádognyomtatás technológiájának magyarországi meghonosítása is. A fotó a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményének darabja.
A szükségpénz olyan, nem hivatalos állami kibocsátású pénzhelyettesítő eszköz, amelynek használata térben és időben korlátozott. Amint neve is jelzi, használatára rendkívüli körülmények között (hadi helyzet, infláció, a központi hatalom összeomlása stb.), szükséghelyzetben kerül csak sor, amikor az állami fizetőeszközök nem tudják kielégíteni a pénzforgalom igényeit. Magyarországon ilyen közismert időszak volt például az 1848–1849-es szabadságharc, amikor több város is bocsátott ki saját fizetőeszközt, amellyel kizárólag a város határain belül lehetett fizetni. Az I. világháború, illetve a közvetlenül utána következő időszak a szükségpénz-kibocsátás egyik fénykora volt. Minden hadifogolytábor rendelkezett saját fizetőeszközzel, ahogy számtalan vendéglő, szatócsbolt, üzem stb. szintén magánúton próbálta biztosítani a pénzforgalom fennmaradását. Ezeket a fizetőeszközöket/szükségpénzeket azonban kizárólag a kibocsátójuknál lehetett átváltani árucikkre és/vagy szolgáltatásra, máshol nem esett elfogadási kötelezettség alá. A 19. század végi városi szükségpénzek számos példányából hamisítvány készült, a képen látaható szükségpénz is az ú.n. Füredi Róbert féle hamisítványok közé tartozik.
