A hangszeres koncertek az előadó-művészet fontos részeiként mindennapjaink részét képezik. A zenehallgatás az emberi kulturális tevékenységek közé tartozik, a közösségi élet létrehozásában és erősítésében is fontos szerepe van az ilyen rendezvényeknek. A plakát Zorán, a Republic, Bangó Margit, Dés László és más fellépők előadását reklámozza. A Főnix Rendezvényszervező Kiemelkedően Közhasznaú Nonprofit Kft. a jogtulajdonos.
A képen a 2012-ben megrendezett Európa-nap alkalmából az Európa Jövője Egyesület megbízásából rendeztek. A hangverseny vagy koncert nyilvános előadás, amelyen zenei előadók mutatják be művészetüket az érdeklődőknek. A kép az Európa Jövője Egyesület tulajdona.
A képen az egykori siófoki színház látható, amely 1875-től működik, és jelentős színművészeket vonultat fel színpadán a mai napig.A színházak az ókorban nyerték el fontos helyüket a művészi műfajok fontos helyszíneként. A görög színház eredményeit sokáig nem haladták meg a színjátszás későbbi korszakának alkotásai. Jelenleg a színház szerepe megváltozott, a vizuális média rendkívüli terjedésével elveszítette korábbi mozgósító, figyelemfelkeltő erejét. A felvétel a Balatoni Múzeum Képeslaptárában lelhető fel.
Balett címmel Juan Gyenes fotóját láthatjuk a képen. A balett olasz eredetű szó, ez a tánc a cselekményt a pantomim, mimika és táncmozgás segítségével mutatja be. A klasszikus balett-technika udvari táncokból fejlődött ki. A fotó a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központban található.
A képen egy, Csank János labdarúgó szövetségi kapitánnyal készült interjú látható és olvasható, további érdekessége, hogy Csank János aláírta az oldalt. A cikk címe (Megsavanyodott a hab a tortán) arra utal, hogy nem úgy alakultak az eredmények, ahogy várható volt. Az újságírás egyik alapvető szövegtípusa az interjú, amely kérdés-feleletre építő, dialogikus szövegtípus. A cikk a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban található.