Meghívó a „Kecskemét is kiállítja…” tárlat megnyitójára
Leírás
A Debreceni Művelődési Központ belső archívumában található képen egy kiállításra szóló meghívó van, melynek illusztrációja egy kék mintájú fehér abrosszal terített asztal sarka, rajta két teríték, valamint egy leveses tál. A falon csipkeszegélyű textilek lógnak. Kecskeméti hagyományőrző képzőművészek érkeztek Debrecenbe, hogy megmutassák a népi díszítések is a lakás ékességévé válhatnak. A tárlaton egyebek mellett fából készült, kézzel festett bababútorok, és fekete-fehér mintázatú hímzések is szerepeltek. A sokszínű kiállításon több mint két tucat művész munkája volt látható. A megnyitót 2012.04.20-án tartották a Tímárházban, ahol köszöntőt mondott Mák Kornél Kecskemét alpolgármestere és Somogyi Béla alpolgármester, a kiállítást megnyitotta Polyák Albert a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület elnöke, és közreműködtek Debreceni Népi Együttes táncosai. A kiálltás szellemes címe a "Kecskemét is kiállítja" a "Kecskemét is kiállítja" magyar népdalra utal, amelyet Bartók Béla gyűjtött Turán.
A debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) harmadik emeleti kiállítóterében Vicces sztori címmel Csontó Lajos művei mutatkoznak be, sőt jószerivel a kiállítótér maga válik egy összefüggő Csontó alkotássá. A tárlat címe arra a kettős kényszerre utal, hogy a művek és életeseményeink egyaránt történetekké fűződnek össze, valamint arra, hogy noha személyes történeteinken keresztül értjük meg egymást és önmagunkat, e történetek jó része igencsak személytelen, afféle "vicces sztori’" ami bárkivel megeshet, és ráadásul olykor nem is vicces. Bővebben: http://modemart.hu/?component=kiallitasok&id=6281360066
Kapucédula - egy rövid dokumentumfilm forgatókönyve (cenzúraszöveg)
Leírás
A MAFILM Riport- és Dokumentumfilm Studióban készült, ma a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) tulajdonában lévő írás a Kapucédula című, 1966-ban, Desser József rendezésében készült 10 perces dokumentumfilm cenzúraszövegét tartalmazza. A szöveget Sinkovits Imre mondta fel a film alá A Bányagépgyár portásának egy napját kíséri végig a kisfilm. /Kulcsokról és igazolványokról, belépőkről gondoskodik, kiteszi a postát az ablakba, telefonál, tiszteleg az igazgató kocsijának, fuvarleveleket ír alá, útbaigazítja a munkát keresőt s a munkaidő végén átadja váltótársának a tennivalókat./
Az eredetileg a 20. század elején készült képeslap reprintje a szegedi Móra Ferenc Múzeumban található. A képeslapon a szegedi, királyi kerületi börtön épülete látható. A Csillag börtön, hivatalos nevén a Szegedi Fegyház és Börtön 129 éve épült, akkoriban Európa egyik legkorszerűbb intézete volt. A Csillag börtön napjainkban a súlyos bűncselekményt elkövetett fogvatartottak végrehajtóháza, az ország legszigorúbb fegyintézete.
A kecskeméti Magyar Naiv Művészek Gyűjteményében található aszínes festmény, amely Vajai Józsefné fiatalkori önarcképét ábrázolja. A festmény hátterét sűrű lombkoronájú erdő alkotja. Előtte mező, benne kis virágok. Középütt elöl kék ruhás leány áll. Kezei elől összefogva. Fehér fejkendője, fekete köténye van.