Magyar Nyelvkönyv az elemi népiskola III. osztálya számára. A Bodor Dénes szerkesztésében megjelent tankönyvet Sárospatakon adta ki a Sárospataki Irodalmi Kör, 1914-ben.
Magyar nyelvkönyv. Az elemi népiskola IV. osztálya számára. A Bodor Dénes szerkesztette tankönyvet a Sárospataki Irodalmi Kör adta ki 1924-ben, Sárospatakon.
Magyar Nyelvkönyv a Katholikus Elemi Népiskolák V-VI. osztálya számára. Beszédünk mondatokból áll. A mondatok lehetnek puszta vagy tőmondatok, bővített és hiányos mondatok. A Szent István Társulat kiadása 1927-ből.
A "Bolgár hegyek között" című film cenzúraszövege. Írta és rendezte: Czigány Tamás. A jellegzetes bolgár tájakon tovább élnek a történelmi múlt hagyományai. A Rila hegység és vidéke; A Balkán jellegzetességei; A Rodope vidéke és Tirnovo szerepelnek a filmben, amelyet 1963-ban készített a Budapest Filmstúdió a Szófiai Népszerű-Tudományos Filmstúdió közreműködésével.
A 20. századi magyar történelem politikai, állami, katonai stb. szempontból sokkal inkább a kudarcok és tragédiák, semmint a sikerek története. A lakosság egyharmada nemzeti államán kívülre, idegen impérium uralma alá került. Magyarok százezreit hurcolták el, kínozták meg, zárták táborokba, űzték el és telepítették ki szülőföldjükről. Idegen hatalmak korlátozták, sőt felszámolták a maradék ország állami szuverenitását. Mégis, az ezeréves magyar államiság utolsó századáról is elmondható, hogy a magyarságban a megmaradás és élni akarás erősebbnek bizonyult, mint annak veszélyei. Gergely Jenő és Izsák Lajos műve 2000-ben jelent meg a Magyar Századok sorozatban a Pannonica Holding kiadásában.