Általános

Cím

Egyszerű szaru sótartó

Leírás

Rövidre, durván csonka kúpra vágott, falappal fenekelt szaru sótartó (első négy felvétel). Díszítetlen. Dugója hiányzik. A tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Egyszerű szaru sótartó

Leírás

Ökörszarvból készült sótartó (első három felvétel). Egyik vége csipkézett, lapos fával elzárva. A Gesztelyről származó, 1900-as évek elejére datálható tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Egyszerű szaru sótartó

Leírás

Ökörszarvból készült sótartó (első négy felvétel). Díszítetlen. Alsó része megfaragva, rézszögekkel beerősített fadugóval ellátva. A Tiszalúcról származó, 1900-as évek elejére datálható tárgy a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményének darabja. „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Pásztorfaragások

Leírás

Szaruból készült sótartó (első két felvétel), alja s fedele fából. Fedelén kosfej fogantyú. Palástján körbe karcolt díszítés erdei jelenettel: cserfák között vaddisznó, szarvas, kos és nyúl. A tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének részét képezi. // „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Vörsi pásztor által szaruból és fából faragott, díszített, magyar címeres sótartó (1881) - I.

Leírás

„Egy-egy muzeális tárgy korának meghatározásához több módszert, technikát is használnak a szakemberek. Akik, még mielőtt hozzálátnának a sokszor költséges, de mindenképpen hosszadalmas vizsgálatokhoz, azért előbb alaposan megnézik az objektumot, hátha a készítő valamilyen módon jelezte rajta munkálkodásának időpontját. És sokszor sikerrel is járnak, mint a Balaton Múzeum munkatársai, akiknek nem volt nehéz meghatározni egy vörsi sótartó korát, hiszen készítője gondosan belefaragta az 1881-es dátumot is a díszítések közé. A címeres sótartót a múzeum jóvoltából most a MaNDA 3D-s gyűjteményében is körüljárhatják. Az élet sava, borsa – szokták mondogatni, és ebben van is némi igazság, mert ha borsra nem is, sóra mindenképpen szüksége van az embernek. Nem csak a tartósítás miatt, de az ételek is íztelenek lennének a nátrium klorid nélkül. Ebből az újabban sokak által halálos veszedelemnek tartott vegyületből – mint tudjuk – a pásztornépeknek is kellett magukkal vinniük, hogy ízesíteni tudják bográcsban főtt eledeleiket. Vagy esetleg besózzák a leölt állat húsának azt a részét, amit nem tudnak rögtön elfogyasztani. A pásztorbotok, italok tárolására alkalmatos edények és beretvatokok díszítése mellett a pásztorfaragások egyik legfontosabb tárgyai a sótartók voltak. Amik viszonylag nagy felületet kínáltak fel az amúgy feladatokkal bőségesen ellátott pásztorembernek arra, hogy ráérő idejében különféle díszítményeket faragjon, karcoljon rájuk. Az állandó motívumok között ott szerepel a mátkapár, vagy éppen a betyárnak és szerelmének figurája különféle növényi díszítések, ornamentikák társaságában. Ugyancsak gyakran szerepel a díszek között a magyar címer, aminek okát nem lehet igazán tudni. Talán éppen a legalsóbb társadalmi rétegekre is jellemző hazaszeretet miatt jelennek meg ezek az ábrázolások. Még akkor is, ha a magyar címerrel a ritkán látott és birtokolt pénzérmék és a bankjegyek mellett leginkább akkor találkozhatott a szegény ember, ha törvénybe idézték valami miatt. Ugyanakkor a zászló és a címer az ország, a nemzet egységének szimbolikus ábrázolása is, így különösen az 1848-as jobbágyfelszabadítás után a sótartóját farigcsáló vörsi illetőségű pásztorember is úgy gondolhatta, ő is a magyar nemzet része. Rá is faragta tehát a kissé még oválisan barokkos és meglehetősen elnagyolt címerét a sótartójára. Egyszerű ember munkája ez, olyané, aki nem hallhatott még a hétszer vágott mezőről és a hármas halomról, vagy nem tulajdonított különösebb jelentőséget nekik. Így lett nála a mezőből öt, a halomból meg csak kettő. Ez a fajta „slendriánság” a sótartó mondjuk azt, hogy kevésbé kidolgozott növényi motívumainál is megfigyelhető, de azt hiszem nem is ez a lényeg, hanem inkább az döntést kell értékelnünk, ami a magyar címert erre a sótartóra helyezte.” (Pálffy Lajos: Slendrián sótartó) http://mandarchiv.hu/cikk/3151/Slendrian_sotarto

Kompetencia

Évfolyam

Matematikai kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség