Általános

Cím

Cs. Horváth Judit: Újra megteremtett kapcsolat

Leírás

A hívóképen látható, Cs. Horváth Judit akrilfestményéről készült felvétel a Debreceni Művelődési Központ belső archívumának részét képezi. „A kiállítás egyik elgondolkodtató festménye a tárlat címadó képe: Újra megteremtett kapcsolat, mely szinte magába sűríti a művész látásmódjának lényegét. Egy önmagába tekintő, kontemplatív állapotban lévő kislányt pillanthatunk meg, aki végtelenül nyugodtan szemléli önmaga belső rezdüléseit, arcán az az örökérvényű nyugalom érezhető, ami a Szidharta hercegről készült műveken is felfedezhető, de mégis a gyermeki tisztaság s ártatlanság hatja át. A kép címe Balogh Béla egyik könyvéből származik, utalva a religio, vallás eredeti értelmére. A vallásra használt latin religio szó jelentése annyi, mint »újra megkötni« valamit. A szellemi, spirituális világgal meglelt kapcsoltra is utal. Eszünkbe juthat Frithjof Schuon Vallások transzcendens egysége című műve, ahol hasonló gondolatokkal találkozhatunk. A festmény címe az aranykori állapot újrafelfedezése, melyet az embernek önmagában helyre kell állítani. Az aranykor Hamvasnál is kulcsfogalom arra utal, amikor »minden dolog és lény a helyén volt, s zavartalan volt az egység«, arról is ír, hogy »minden időben jelen van, ha akad, aki megvalósítja«. Úgy érezhetjük a képen megjelenő kislány az, aki ezt a feladatot felvállalja.” (Gárdonyi Sándor). „Cs. Horváth Judit tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végezte, jelenleg művésztanár. Alkotásaival gyakran szerepel csoportos és egyéni kiállításokon, 2012-ben és 1999-ben a Debreceni Őszi Tárlat nívódíjasa volt. A 2016-os „Benned létező” c. kiállítást a 2010-es „Közelítés” és a 2013-as „Újra megteremtett kapcsolat” c. önálló tárlatai előzték meg. Művészetére nagy hatással volt Kállai Ernő: „A természet rejtett arca” című munkája. Korábbi alkotásaiban, a mikro- és a makrovilág közötti megdöbbentő hasonlóságot, párhuzamot mutatta be. Képei elmélyült szellemi filozofikus látásmódról, érzékenységről árulkodnak – megidézve az egységtudatot – a természettel és minden élővel való „közösség” ábrázolását, mely az alkotó gondolkodásmódját is meghatározza. Őszinte és igaz természetszeretet, a teremtett világ iránt érzett felelősségvállalás sugárzik a műveiből, bensőséges kapcsolatot ápol mindennel, ami él. A természeti formák felmagasztosulnak finom koloritjának köszönhetően, hiszen minden értéket és nemességet rejt magában."(https://www.cshorvathj.com/magamrol.html)

Kompetencia

Műveltségi terület

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Kosfej díszítésű juhászkampó

Leírás

A hívóképen rózsafából készült, kissé göcsörtös juhászkampó látható , kampóján kosfejdíszítéssel. A Somogyhárságyból, 1957-ből származó tárgy a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. A pásztorbot a pásztor egyik fontos munkaeszköze, terelőeszköze. Binkó, bunkósbot, furkósbot, görcsös bot elnevezése is ismert. Hosszúságát a pásztor saját testmagasságához méri (álla alatt kb. 20 cm-rel ér), vastagságát tetszés szerint választja meg. A pásztorbot minden esetben szívós, keményfából készül (árva tölgy, galagonya, szilfa, somfa, kőrisfa stb.) kétféle módon: kivágott, megszárított vastag fatörzsből hasítják, faragják (húzott bot) vagy az alkalmasnak vélt, bot vastagságú fiatal fát vágják ki s ezt különböző érlelő eljárásoknak, edzésnek vetik alá (istállóban, hídlás alatt vagy trágyacsomóban érlelik, tűz fölött pörkölik, füstölik, zsírral, olajjal, mésszel kezelik stb., ez a botpárgolás). A botot rendszerint maga a pásztor szemeli ki, maga vágja le és készíti el, de vásárokban is árulták s egymás között is csere tárgyát képezte. Funkciójának megfelelően volt egyszerű, díszítetlen, ún. hétköznapi vagy díszített, ünneplő, parádés pásztorbot. Előbbi elsősorban terelőeszköz, szükségből fegyver volt. Tereléskor a pásztor intett vele a bojtárnak, a kutyájának, ütötte vele vagy utána dobta a jószágnak (ezt a pásztori rendtartások általában tiltották). A magyar hagyományban a pásztorbot a pihenőhely oszlopául is szolgált: az ürgelyukba dugott pásztorbotra a pásztor rávetette subáját vagy szűrét, s ennek árnyékába húzódott. – A pásztorbotok pásztornemenként is változtak: a gulyás nagyobb bunkósbotot, fütyköst, a csikós vékonyabbat hordott. A kondás vagy csürhés botja a gulyáséhoz hasonló hosszúságú, de kissé görbe, s lefelé vastagodott, dobva használta terelésre. A juhász pásztorbotja többnyire vállmagasságig érő kampósbot. Terelésre is szolgált, igazi szerepe azonban a juh kifogása: a bot kampóját a juhász a juh hátsó lábába akasztotta, s maga felé vonva fogta meg az állatot. A kampó v. gamó a Dunántúlon horgas fa, az Alföldön hosszú botra erősített vas- vagy rézhorog. A Dunántúlon a juhász a botot maga készítette, faragással és karcolással díszítette. A legömbölyített kampófej végére jellemzően kosfejet, kígyófejet, emberfejet, makkot stb. faragott. Az alföldi pásztor a díszes vas- vagy rézkampót készen vette a kovácstól, s rászerelte a botjára vagy csont-, ill. szaruberakással tette azt szebbé. A kanászbalta (kondásbalta) fejét a kovácsok vasból készítették, nyelét maga a pásztor, ill. használója faragta. A dunántúli kanászbalta felső széle ívszerűen hajlott csonka piramis alakú fokkal. A nyél lyuka kerek, hengeres nyele gyakran karcolással, spanyolozással díszített. A felvidéki kanászbalta lapja egyenlőtlen szárú háromszöghöz hasonló, felső sarka élesen kiáll, erősen hátraugró foka lapított hasáb alakú. Nyele lapos, gyakran rézverettel díszített. Az Alföldön változatos volt a kanászbalta formája, nyelét berakással is díszítették. A kanászbalta az egykori pásztoréletnek nélkülözhetetlen eszköze volt. Ha az állat lába a fa gyökerei közé szorult, ezzel szabadították ki. Vele vágták ki a botnak való ágat, aprították a tűzrevalót, védekeztek vele a megvadult kan, a vaddisznó, a farkas ellen stb. Ez volt foglalkozásuk címere is, mint a juhászoknak a kampó. A kanászbalta a kanászok mulatozásainál, a kanásztáncnál – nem ritkán a verekedésnél – is szerepet kapott. (Forrás: Magyar néprajzi lexikon, Magyar katolikus lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Ős Budavár az Ezredéves Kiállításon 1896-ból

Leírás

Az 1896-os Millenium alkalmával épített, a török időkben látható Budavár elképzelt változata jelenik meg a képen. Mecset és minaret homlokzata látható a képen. A Millenium a magyar honfoglalásnak állított emléket, a nemzeti érzés kiemelkedő eseménye volt. A képeslap a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban található.

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Kertész Sándor: Emlék a régi házról (olajfestmény, 1990-es évek)

Leírás

Kertész Sándor festő- és grafikusművész Emlék a régi házról (1990-es évek) című olajfestményét a 2000-es esztendő őszén az alkotó 60. születésnapja tiszteletére rendezett, a kiváló életművet gazdag képanyaggal prezentáló kiállításon tekinthették meg a látogatók a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában. „Kertész Sándor festőművész (Kaposvár, 1940. október 29.) 1980-tól a Művészeti Alap, 1988-tól a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. A szegedi Tanárképző Főiskola elvégzése után Mezőcsokonyára kerül. A 60-as évek végén kiindulópontként a dekoratív felületekre épülő szürreális nonfiguráció szolgált számára Martyn Ferenc közvetítésében. 1975-től szűkebb lakóhelye, a falu szellemi világa fogalmazódik meg képein. A mindennapi paraszti életet körülvevő tárgyakról, a falusi udvar tartozékait jelentő ócska használati eszközökről készült rajzaiban nem az értékmegőrzés gesztusával, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésével, a szétesés állapotával szembesít. 80-as évek elejétől keltezhető festményeinek is e szociológiai kiindulópontú, karikatúraszerű viszony a meghatározója. Szürreális jelenetei üresen hagyott felületek, szétszóródó tárgyak között játszódnak. Groteszk kiemelések, torzítások, miniatürizált méretek jellemzik e kompozíciókat. A groteszk iránti érzék legtömörebben kis méretű tusrajzokban jut érvényre. Kertész munkásságában a 80-as évek második felében az aktív szituációkat egy befelé fordultabb viszony váltja fel: a személyes vonatkozású lelkiélet foglalkoztatja a szerelem és különösen a nemiség életben betöltött szerepe kapcsán.” (in: Géger Melinda: Képzőművészeti élet Somogyban 1945-1990., Kaposvár, 1998, 100. p.) „Kertész Sándorra áttételesen hatott ugyan a Szabados János, Honthy Márta, Bors István és Weeber Klára műveiben programszerűen megfogalmazott folklorisztikus igény, alapvető inspirációként azonban korábbi szűkebb lakóhelye, Mezőcsokonya szolgált számára. A környezet apró hordalékvilága után a 80-as évekre egy sajátos, karikatúraszerű viszony lesz képeinek fő atmoszferikus meghatározója, amikor már nem az értékmegőrzés, hanem a hagyományos világkép fokozatos kiürülésének állapotával szembesít.” (Dr. Géger Melinda, Pannon Tükör, 1997/3) “Jelenetei – különösen az utóbbi években – egyre szélesebb pusztákon, egyre üresebben hagyott felületek között játszódnak, szétszóródó tárgyak között. E töredékes elemek és a köztük- körülöttük virtuskodó kis ’angyalkák’ különös ellentéte az irrealitás érzését fokozza a nézőben. A tárgyakat, akárcsak az emberi alakokat, gyakran elhasznált vaspántok, kapcsok, szétfeslő varrások tartják össze. Lazán tákolt és ugyanakkor széthulló szerkezetekből, pót-/végtagokból áll világunk, életünk és néha magunk is. – vallja a festő. Szárnyaink nyomorúságos toldalékok, kisszerű elrugaszkodásaink kilátástalanok, önmagunkra utaltságunk végzetes. Az ember ágaskodó kimozdulásai hiába biztatóak, összecsatolt tartozékai miatt csupán esendő, nehézkes figura. Az érvényesülés szárnyai csak varrottak, a kiröppenés, elszakadás nehéz.” (Dr. Géger Melinda, Új Művészet, 1990/1.) “Alkotásaiban az emberi alakok és az állatfigurák levetvén hétköznapi arcukat, lélektanilag provokatív és finoman ironikus viselkedésformákat öltenek. A mondanivalót éles és finoman ívelő nonfiguratív ecsetvonás teremti meg izzó fesztelenséggel, határozottan és lényegre törően. A megelevenített állatfigurák a polgári erkölcs tudatosan felmagasztalt kontrasztjait vöröslő fényben juttatják kifejezésre. Kertész Sándor disztributív tértechnikát alkalmaz, amely többnyire egy figurát feltételez, s ez egyben a kép támpillére is. Majd a háttérben mintegy támaszként, alig tapinthatóan felsejlik a mű lényege. A mondanivaló, kinyilatkoztatásként jelenik meg karakteres, pontos nonfiguratív vonásokkal, izzó tömörséggel, s a kép ezen igazi magja féken tartja az akadályokat és a konfliktusokat, amelyekbe az élő teremtmények ütköznek. A művész a figuratív és a nonfiguratív ábrázolás között egyensúlyoz, miközben bizonyos érdeklődést mutat az informális költészettan iránt; a szardonikus, északi ihletésű figurák ábrázolásában mértéktartó, szürrealista biomorfizmusra törekszik. Gazdag kulturális örökséget hordozó művei olyan üzeneteket közvetítenek, amelyeket az élet labirintusában véget nem érő játék vezérfonala köt össze.” (Dr. Francesca Romana Rossi, Olaszország, Udine, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 1989) “Elnyomjuk, vagy hagyjuk felszínre törni: az élet zenitje körül, mint egy hirtelen támadt fuvallat hozta, ki tudja honnan idelebbenő illatfoszlány, egyre gyakrabban sejlenek fel azok az édes-bús fájdalmas érzések, amelyek megfogalmazásával már oly sokan megkínlódtak. Proust több, mint ezer oldalon kísérelte meg, hogy az Eltűnt idő nyomába eredjen, s Gulácsyt is fogva tartotta az Elhangzott dal régi fényről, szerelemről. Egy lebbenő függöny…egy elsuhanó madár…egy ablakosztás jelzése…egy nyári nap melege…kinek-kinek saját emléke. Igen, ez a ’több vonulatú gondolatiság’ a Kertész alkotások lényege. Csak az övé, egyedi, egyéni és utánozhatatlan.” (Horváth János Milán, METESZ Székház, Kaposvár, kiállításmegnyitó /szövegrészlet/, 2011)

Kompetencia

Műveltségi terület

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Pásztorfaragások

Leírás

A hívóképen (ld. első két felvétel) látható szaru sótartó a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gyűjteményének darabja. Talpa és fedele szilvafa, teteje domború levélmotívummal faragott. Oldalain körbe karcolt díszítés: egyik oldalán tulipános indák fogják közre a Kossuth-címert, másikon pásztor kedvesével (a kampósbotos juhász a virágot tartó menyecske kezét fogja), mellettük virágok. / „A sótartó (szaru sótartó, sóstülök) a szarvasmarha szarvából, tülkéből fűrészelt edényféleség a só tárolására. Egyik formája a csonka kúphoz hasonló. A szarv végéből mintegy 10–12 cm hosszú darabot levágtak, hegyes végét lefűrészelték, s ha a lefűrészelt részig nem ért el a tülök üreges része, lyukat fúrtak bele. Ezután az aljának tágabb nyílását egy fakoronggal zárták el, felső szűkebb nyílásába pedig fadugót helyeztek. Másik formája úgy készült, hogy a szarv – rendesen a magyar ökör szarva – középső részéből mintegy 6–8 cm széles karikákat fűrészeltek, s ezeknek az egyik végébe szintén egy fakorongot helyeztek, ez lett a sótartó feneke, másik végébe kivehető, dugószerű fedelet. A harmadik típus az előbbitől abban különbözik, hogy nem hengeres, hanem lapított formája van. A szarukarikákat forró vízben megpuhították, s fából faragott formára húzták. A pásztorok ennek a lapított formának az előnyét azzal magyarázták, hogy kisebb helyet foglal el. Ez a forma a dunántúli pásztorok körében a múlt század dereka táján terjedt el. A sótartót a parasztok, a pásztorok, a vándorok egyaránt használták. Előnye volt, hogy a só nem nedvesedett meg benne. A polgári, ill. úri családok a második típust a són és paprikán kívül különböző fűszerek tartására is használták. Hasonló formájú szaruedénykében tubákot is tartottak. A sótartót a múlt század végén és e század elején nálunk már csak a pásztorok készítették és használták. A hortobágyi pásztorok a bekötött vagy bevarrott szűrujjban mindig magukkal vitték. (…) A pásztorok mind a három típust díszítették. Az első típuson találjuk a legszegényebb díszítményt bevésve, néha beégetve, egy-egy név kezdőbetűjével, virággal, emberi alakkal stb. A második és harmadik típust vésett díszítéssel, karcolt díszítéssel és spanyolozással díszítették. A díszítmények között a mértani formákat, a növényi ábrázolást, a pásztor- és betyáréletből vett jeleneteket, a vallásos és hazafias jelképeket egyformán megtaláljuk.” (Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia