Az aquincumi víziorgona alighanem Óbuda leghíresebb ókori lelete. Jelentőségét többek között az adja, hogy ezen kívül mindössze egy-két ilyen hangszer maradt fenn a világon. Maradványaira 1931-ben bukkant rá Nagy Lajos régész, művészettöténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1937-től az Aquincumi Múzeum igazgatója). Könyvet is írt róla 1934-ben, s ennek köszönhetően a pécsi Angster orgonaépítő cég 1935-ben elkészítette a rekonstrukcióját. Az orgona működésének módját Minárovics János, a Tűzoltó Múzeum egykori igazgatója fejtette meg, így 2009-ben egy újabb, még élethűbb másolat készülhetett. A víziorgona egykori tulajdonosait a régészek meglehetősen pontosan tudták azonosítani. Gaius Iulius Viatorinus ajándékozta 228-ban a helyi posztókészítő kollégiumnak, akik a tűzoltási feladatokat is ellátták. Ők hosszú ideig használták, mígnem – milyen az élet - egy tűzvész során a víziorgona fából készült része megsemmisült… A fénykép a Budapesti Történeti Múzeum tulajdona, az Aquincumi Múzeum kiállítási dokumentációjának képezi részét.
A 2012-es debreceni Úszó Európa-bajnokság akkreditációs kártyája
Leírás
A képen Hosszú Katinka 2012-es debreceni Úszó Európa-bajnokságon viselt akkreditációs kártyája látható. Hosszú Katinka Pécsett született 1989-ben. Háromszoros világbajnok magyar gyors- és vegyes úszó, olimpikon. Az első olyan versenyző, aki egy időben tartja a világcsúcsot rövid pályán mindhárom vegyesúszó számban. 2014-ben az év úszónőjének választották. A dokumentumot képező laminált papír kártya a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre gyűjteményében lelhető fel.
F. Erzsébet (Bözsi) Beregszászon élt. 1944. február 5-én kezdte lejegyezni a sömmerdai gyárban történteket. Bözsi férje 1944-ben már visszatérő munkaszolgálatos volt, Sárospatakra tért vissza vagonnal, ahonnan Ukrajnába került. 1944. március 19. után megkezdődött a zsidók összegyűjtése és elhurcolása. Bözsiéknek is összevonva kellett lakniuk más családokkal, idegen lakásokban, mert megkezdődött a lakások lefoglalása és kifosztása. Más visszaemlékezésekben olvasható részletek merülnek fel F. Bözsi írásában is, mint például a rádiók beszolgáltatási kötelezettsége. A németek egymillió pengő összegyűjtését követelték az összegyűjtött lakóktól, túszok kivégzésével fenyegették őket, ha a pénz határidőre nem lesz meg. Szekereken és teherautókon szállították egy helyre őket, a templomba. Az utcán korlátozott ideig tartózkodhattak. Beregszász kiürítését április 10 és 11-én intézték. Április 15-én a lakást lepecsételték, és Bözsiéknek el kellett hagyniuk végleg az ingatlant. A téglagyárban szervezték meg a gettót. Itt minden értéket le kellett adni. Innen Kecskemétre szállították őket vagonokkal. Innen Kassára kerültek, Auschwitzba május 19-én érkeztek meg. Július 2-ig voltak Auschwitzban, ekkor Gelsenkirchenbe továbbították őket. 1944 szeptemberében a gyár területe fölé gépek érkeztek, és a láger részesült a légitámadásból. Szeptemberben indították őket tovább Sömmerdába, a Rheinmetal Borsig muníciógyárba. December 25-én az oroszok már elfoglalták Auschwitzot, és Berlintől sem voltak már messze. F. Bözsi részletesen beszámol a táborokban töltött napokról, és összefoglalja a mindennapok keserűségeit. Sokan megsebesültek a gelsenbergi légitámadásnál is. Még Auschwitzban kisebb járvány is közrejátszott a halálozásokban. Április 4-én már Sömmerdából vitték őket tovább Oberliehébe [Oberlieck], majd Altenburgba érkeztek meg gyalogmenetben. Innen kerültek végül Reicholzheimbe, ahol 1945. április 13-án érte őket a felszabadulás híre. A helybeli házak pincéiben próbáltak menedéket találni, de a tulajdonosok katonákat hívtak, és nem engedték őket le. Amerikai katonákkal találkoztak végül, akik azonnali élelmiszer-ellátmánnyal segítették meg őket. Bözsiék 1945. május 18-án indultak haza a glauchaui állomásról Beregszászra. Bözsi a férjével találkozhatott, és több ismerőssel, rokonnal. 1946. április 16-án, a napló, illetve a feljegyzés itt véget ér. F. Erzsébet 1990. szeptember 16-án írta meg visszaemlékezését New Yorkban. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Két külön lapon L. Béláról (Ben Cion) és T. Ferencről (M. Efráim) lejegyzett, kézzel írt szöveg. T. Ferencet munkaszolgálatra hívták, majd Oroszországba került, a 401. századhoz. K. István Dunától a Donig című könyvét említi L. Simcha, melyben 25 mártír sosrát írja meg a szerző, T. Ferenc is szerepel a mártírok névsorában. Az említett „keret” és M. ezredes a visszemlékezés szerint kegyetlen hozzáállású volt. A felszabadulás után néhányukat elfogták és elítélték. Az Oktogonon akasztották fel őket villanypóznákra a tárgyalás lezajlása után. L. Béla Mauthausenbe került a „halálmenettel”. A pesti gettóból Sopronbánfalura került, ahol fakitermelés volt a munkájuk. Gunskirchenben érte a felszabadulás, egészségi állapota nagyon rossz volt, haldoklott. L. Béla L. Simcha édesapja végül hazatért, 1957 és 1982 között Izraelben élt. Szüleit, testvéreit és más rokonát, ismerősét elpusztították. L. Simcha mindkét lap alján felhívja a figyelmet a megemlékezésre. A harmadik lap L. Béláról szól, héber nyelven íródott. A lap alján L. Simcha pecsételt névjegyével, szintén héberül. Egy negyedik (füzet)lapon kézzel írt családfa, S. József és L. Ilona leszármazottaival. A lap szélén a G. és M. nevű családtagok megemlítésével. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
K. O. munkaszolgálatos (101/321. század, Kiskundorozsma) postai levelezőlapja édesanyjának, mozgóposta pecsétjével. Tartalma: jól van, Szegeden nagyon hideg van, egy juhólban laknak, tegnapi bombatámadást megúszták, ide még írhatnak, de mennek tovább, írt-e neki Laci, ide nem írt. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
.jpg)
.jpg)