Általános

Cím

Kerámiamikulás

Leírás

A kecskeméti Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban található a képen látható agyagmikulás.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Képeslap a Mikulásnak

Leírás

A szombathelyi Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeumban található képeslapon Mikulás (Szent Miklós) látható ajándékozás közben.

Kompetencia

Műveltségi terület

Természettudományos és technikai kompetencia

Általános

Cím

Nagypatájú állatok (szarvasmarha, bivaly, ló) őrzését szolgáló kolomp II.

Leírás

"A kolompok készítői nemcsak kolompár cigányok voltak, hanem ez a mesterség vidékenként virágzó kézműiparrá vált. Legjelentősebb színvonalra Jolsván emelkedett az 1700-as évek óta. A 19. század elején még 30-40 család élt belőle a lakatoscéh {270.} keretében (Márkus 1943). Hunfalvy (1867) szerint a jolsvai kolompkészítők évente több ezer, mindenféle nagyságú kolompot szállítottak az Alföldre, Erdélybe, a Dunántúlra, sőt külföldre is, Bulgáriába, Moldvába, Havasalföldre, Szerbiába. A jolsvai kolomp ilyen széles körű elterjedésének egyik oka, hogy itt bőségesen találhattak a mesterek olyan alkalmas égetőagyagot, amiben kitűnően olvadt a réz, de jó hírnevűk elsősorban a kolompok hangolásának finomságában rejlett, amely messze túlszárnyalta más vidékek kolompjaiét. És ez volt a legfontosabb: a szép hangú kolompért kilométereket gyalogoltak a pásztorok vásárokra vagy a készítőkhöz. A leghíresebb kolomposvásárok az Alföldön, Debrecenben és Kecskeméten voltak. Itt sokáig időztek a vásárlással, összepróbálták az egyes kolompokat, hogy hangjuk összecsengjen. Mindig a-meglévőhöz hangolták az újat. A szép kolompszó a pásztor büszkesége volt. A kolomp hangjából sokszor meg tudták mondani, kié a nyáj (Tálasi 1936: 76–77). A hajdan virágzó kolompármesterségre az első világháború tett pontot. A kolompkészítéshez jó hallás és kézügyesség szükséges. Egyedül nem lehetett a munkát végezni, csak segédlettel, inassal vagy segéddel, sokszor családtaggal. Első teendő a vaslemez kimérése volt a mércével. Ez egy fapálcika rovásokkal. Mérés közben a sárgaréz drót jelzővel vagy jelölővel húzták meg a kivágást jelölő vonalat. A lemez közepét a középmérő rézsodronnyal mérték ki. A kirajzolt formát kivágták. Előbb a vaslemez éleit, majd sarkait szelték le, aztán a formát előrajzolás szerint. Éles lemezvágó ollót használtak, fatőkébe helyezett vasállványt mozgatható, kiélesített karral. A kivágott formát a homorítótőkén kalapáccsal homorították, a nagyobb kolompokat pedig pöröllyel ütötték. Az aránytalanságokat szarvasünőn egyengették ki. A homorított lemezt meghajlították, széleit egymás fölé helyezték, és a szegecselés számára lukakat ütöttek bele, majd szegecseléssel összedolgozták. A fülezést alátéttel és hidegvágóval végezték, lukakat vágtak a kolomp vállrészén, és ebbe illesztették a fület. A legkörülményesebb munka: a forrasztás kővetkezett. A hozzá szükséges agyagot 24 óráig áztatták, hogy minden agyagrészecske felázzon. Ezután négyszer széttaposták, ötször megfordították és végül még kétszer újra megtaposták, majd pelyvával jól összekeverték. Az így péppé gyúrt agyaggal a nyers kolompokat kitapasztották, hogy forrasztáskor el ne égjenek. Vele egy időben bemérték a rezet, vagyis elosztották az apróra tört rézdarabokat a kolomp nagyságától függően. Mindenféle hulladékrezet fel tudtak használni. A bemért rezet az agyaggal tapasztották rá a kolompra – egyenletesen kívül és belül, hogy a megolvadt réz szétfolyhasson a vasból lévő kolomplemez mindkét oldalán. Az így megtapasztott kolompot megszikkasztották, száradni hagyták. Ez volt az előmelegítés a szárítópolcokon. Innen rakták a forrasztókemencébe. Ebben hevítették a kolompokat, amíg a réz meg nem olvadt. Fújtatóval fújták a levegőt az izzó faszénre. A kemencét úgy rakták meg, hogy az aljába, a száklyavasra egy sor faszenet tettek, erre jött egy sor kolomp, majd megint egy sor faszén és egy sor kolomp, amíg tele nem rakták a forrasztófészek száját. Kékes láng jelezte a forrasztószer megolvadását. Közben a kolompokat piszkavassal forgatták, hogy a megolvadt réz egyenletesen osztódjék el. Körülbelül egy óra múlva a kalaplyukon át óvatosan vizet csurgattak a kolompokra, s ha kihűltek, az agyagsalakot letisztogatták róluk. Forrasztás után csiszolódobbal vagy reszelővel lecsiszolták őket, majd behelyezték a nyelvet úgy, hogy a fül kinyúló hosszabb ágára akasztották és a szárát behajlították. Már csak a behangolás nagyon kényes munkája volt hátra. Ennek titkát minden mester őrizte, hiszen ettől függött a kolomp kelendősége. Minden darabot kézbe {271.} vettek, megzörgették a megcsiszolt kolompot, megfigyelték a nyers hangját. Aztán rátették a szarvasüllőre, azon hangolták kalapácsütésekkel. Tudni kellett, hogy hova és mekkorát üssenek az oldalára, hogy jó és tiszta hangot adjon. Ha magasabb hangot akartak, akkor a nyelv fölötti oldalát ütögették, míg kis horpadás nem keletkezett. Mélyebb hangért lejjebb kellett az ütést adni. Így sikerült sokszínű kolomphangokat elérni: sírót, verőt, pergőt, rengőt, buffogót, kopogót, pattogót, kisharangot, gulyaharangot. A behangolt kolompokat drótra fűzték nagyság szerint, így raktározták, amíg piacra nem vitték. Tizenkét féle méretben készültek kolompok: volt fél, egy, kettő, három stb. nagyságú, vagy űrtartalom szerint ötdecis, literes és egyiccéstől öticcésig (Márkus 1943). Az ország különböző területein működő kolompárok táji típusokat alakítottak ki, mint a közönséges alföldi kolomp, a finomabb csókvári kolomp, a szűk szájú bánáti, a liptói juhkolomp, a dunántúli magyar kolomp, az oláhcsengő s a négyszögletes, lapos disznókolomp." (in: Magyar Néprajz III. - Anyagi kultúra 2. - Kézművesség / FÉMMŰVESSÉG - AZ ÜSTÖK, KOLOMPOK, CSENGŐK, JUHÁSZKAMPÓK KÉSZÍTŐI) mek.niif.hu/02100/02152/html/03/46.html

Kompetencia

Évfolyam

Anyanyelvi kommunikáció

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Matematikai kompetencia

Általános

Cím

Alsópáhoki kora vaskori égetett agyag pintadera töredéke (Hévízdomb I. , telep, temető)

Leírás

„Nem csigáznám tovább a kedves olvasót, pintaderának a kis pecsételő eszközöket nevezik a régészek, amikkel távoli eleink festéket vihettek fel saját testükre, vagy éppen a textíliáikra. Alkalomadtán ezeket a pecsételőket fel lehetett használni az anyagedények díszítésénél is, mégpedig úgy, hogy valamilyen ritmusban egyszerűen belenyomkodták őket a még nedves agyagba. ebből a Magyarországon ritkának számító leletből most a keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából járhatunk virtuálisan körül egyet. Azt is kell tudni, hogy több ilyen pecsételőt nem is találtak a környéken, csak ez az egyet Alsópáhoknál, ott ahol a 76-os főút Hévizet elkerülő szakaszát építették. Az ásatások 2009-ben zajlottak, és egy középső vaskori szkíta település mellett több római hódításhoz köthető lelet is előkerült a területen. A Krisztus előtt 6. századi falu lakói földet műveltek, amit a feltárt vermek és kemencék is alátámasztanak. Jelentős volt emellett a kézművesség is, amire a megtalált két kőből készült ékszer öntőforma is utal. A most vizsgált pintadera mellett a szintén ebből a korszakból származó kígyófibula a legjelentősebb lelet, amilyet legközelebb Szlovéniában találtak a régészek. A település római időkből származó sírjai is meglehetős gazdagságról tanúskodnak, amit alátámaszt a kelta arisztokráciára jellemző félbevágott disznófej sírmellékletek is. Az eredetileg négyszögletes, 4,8 centiméter magas, 1,7 centiméter széles és jelenleg 3,7 centi hosszú, homokkal kevert égetett agyagból formázott eszköz díszítése az ókori görögök által is használt meander sormintára, ornamentikára emlékeztet. Hogy aztán egykori készítője látott valahol ilyent, vagy magától jutott el eddig ősi, szögletes, ismétlődő, önmagába visszatérő, csigaszerű geometrikus díszítőmotívumig, azt persze nem lehet tudni. Minden esetre ő megformázta, a közösség pedig használta, ezért is törhetett el talán egy rossz mozdulat miatt, valamikor a Krisztus születése előtti századokban.” (Pálffy Lajos: Mi is az a pintadera?) http://mandarchiv.hu/cikk/4701/Mi_is_az_a_pintadera

Kompetencia

Évfolyam

Szociális és állampolgári kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Általános

Cím

Nagypatájú állatok (szarvasmarha, bivaly, ló) őrzését szolgáló kolomp I.

Leírás

"A kolompok készítői nemcsak kolompár cigányok voltak, hanem ez a mesterség vidékenként virágzó kézműiparrá vált. Legjelentősebb színvonalra Jolsván emelkedett az 1700-as évek óta. A 19. század elején még 30-40 család élt belőle a lakatoscéh {270.} keretében (Márkus 1943). Hunfalvy (1867) szerint a jolsvai kolompkészítők évente több ezer, mindenféle nagyságú kolompot szállítottak az Alföldre, Erdélybe, a Dunántúlra, sőt külföldre is, Bulgáriába, Moldvába, Havasalföldre, Szerbiába. A jolsvai kolomp ilyen széles körű elterjedésének egyik oka, hogy itt bőségesen találhattak a mesterek olyan alkalmas égetőagyagot, amiben kitűnően olvadt a réz, de jó hírnevűk elsősorban a kolompok hangolásának finomságában rejlett, amely messze túlszárnyalta más vidékek kolompjaiét. És ez volt a legfontosabb: a szép hangú kolompért kilométereket gyalogoltak a pásztorok vásárokra vagy a készítőkhöz. A leghíresebb kolomposvásárok az Alföldön, Debrecenben és Kecskeméten voltak. Itt sokáig időztek a vásárlással, összepróbálták az egyes kolompokat, hogy hangjuk összecsengjen. Mindig a-meglévőhöz hangolták az újat. A szép kolompszó a pásztor büszkesége volt. A kolomp hangjából sokszor meg tudták mondani, kié a nyáj (Tálasi 1936: 76–77). A hajdan virágzó kolompármesterségre az első világháború tett pontot. A kolompkészítéshez jó hallás és kézügyesség szükséges. Egyedül nem lehetett a munkát végezni, csak segédlettel, inassal vagy segéddel, sokszor családtaggal. Első teendő a vaslemez kimérése volt a mércével. Ez egy fapálcika rovásokkal. Mérés közben a sárgaréz drót jelzővel vagy jelölővel húzták meg a kivágást jelölő vonalat. A lemez közepét a középmérő rézsodronnyal mérték ki. A kirajzolt formát kivágták. Előbb a vaslemez éleit, majd sarkait szelték le, aztán a formát előrajzolás szerint. Éles lemezvágó ollót használtak, fatőkébe helyezett vasállványt mozgatható, kiélesített karral. A kivágott formát a homorítótőkén kalapáccsal homorították, a nagyobb kolompokat pedig pöröllyel ütötték. Az aránytalanságokat szarvasünőn egyengették ki. A homorított lemezt meghajlították, széleit egymás fölé helyezték, és a szegecselés számára lukakat ütöttek bele, majd szegecseléssel összedolgozták. A fülezést alátéttel és hidegvágóval végezték, lukakat vágtak a kolomp vállrészén, és ebbe illesztették a fület. A legkörülményesebb munka: a forrasztás kővetkezett. A hozzá szükséges agyagot 24 óráig áztatták, hogy minden agyagrészecske felázzon. Ezután négyszer széttaposták, ötször megfordították és végül még kétszer újra megtaposták, majd pelyvával jól összekeverték. Az így péppé gyúrt agyaggal a nyers kolompokat kitapasztották, hogy forrasztáskor el ne égjenek. Vele egy időben bemérték a rezet, vagyis elosztották az apróra tört rézdarabokat a kolomp nagyságától függően. Mindenféle hulladékrezet fel tudtak használni. A bemért rezet az agyaggal tapasztották rá a kolompra – egyenletesen kívül és belül, hogy a megolvadt réz szétfolyhasson a vasból lévő kolomplemez mindkét oldalán. Az így megtapasztott kolompot megszikkasztották, száradni hagyták. Ez volt az előmelegítés a szárítópolcokon. Innen rakták a forrasztókemencébe. Ebben hevítették a kolompokat, amíg a réz meg nem olvadt. Fújtatóval fújták a levegőt az izzó faszénre. A kemencét úgy rakták meg, hogy az aljába, a száklyavasra egy sor faszenet tettek, erre jött egy sor kolomp, majd megint egy sor faszén és egy sor kolomp, amíg tele nem rakták a forrasztófészek száját. Kékes láng jelezte a forrasztószer megolvadását. Közben a kolompokat piszkavassal forgatták, hogy a megolvadt réz egyenletesen osztódjék el. Körülbelül egy óra múlva a kalaplyukon át óvatosan vizet csurgattak a kolompokra, s ha kihűltek, az agyagsalakot letisztogatták róluk. Forrasztás után csiszolódobbal vagy reszelővel lecsiszolták őket, majd behelyezték a nyelvet úgy, hogy a fül kinyúló hosszabb ágára akasztották és a szárát behajlították. Már csak a behangolás nagyon kényes munkája volt hátra. Ennek titkát minden mester őrizte, hiszen ettől függött a kolomp kelendősége. Minden darabot kézbe {271.} vettek, megzörgették a megcsiszolt kolompot, megfigyelték a nyers hangját. Aztán rátették a szarvasüllőre, azon hangolták kalapácsütésekkel. Tudni kellett, hogy hova és mekkorát üssenek az oldalára, hogy jó és tiszta hangot adjon. Ha magasabb hangot akartak, akkor a nyelv fölötti oldalát ütögették, míg kis horpadás nem keletkezett. Mélyebb hangért lejjebb kellett az ütést adni. Így sikerült sokszínű kolomphangokat elérni: sírót, verőt, pergőt, rengőt, buffogót, kopogót, pattogót, kisharangot, gulyaharangot. A behangolt kolompokat drótra fűzték nagyság szerint, így raktározták, amíg piacra nem vitték. Tizenkét féle méretben készültek kolompok: volt fél, egy, kettő, három stb. nagyságú, vagy űrtartalom szerint ötdecis, literes és egyiccéstől öticcésig (Márkus 1943). Az ország különböző területein működő kolompárok táji típusokat alakítottak ki, mint a közönséges alföldi kolomp, a finomabb csókvári kolomp, a szűk szájú bánáti, a liptói juhkolomp, a dunántúli magyar kolomp, az oláhcsengő s a négyszögletes, lapos disznókolomp." (in: Magyar Néprajz III. - Anyagi kultúra 2. - Kézművesség / FÉMMŰVESSÉG - AZ ÜSTÖK, KOLOMPOK, CSENGŐK, JUHÁSZKAMPÓK KÉSZÍTŐI) mek.niif.hu/02100/02152/html/03/46.html

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia