Általános

Cím

Túrkevei finom cserép boroskancsó szürkés- és kékesfehér alapú kék díszítéssel (1910. január 1.) II.

Leírás

„Bizton állíthatjuk, hogy a szilveszterezésnek, az esztendő utolsó napján való mulatozásnak nem kerítettek mindig akkora feneket, mint manapság. A régi, nagy ünnepeket feledő, és mindenféle újakat kreáló korunkban a szilveszterezésnek, az óév elbúcsúztatásának, és az új köszöntésének nagy divatja lett mindenfelé. Hol van már az a túrkevei fazekas, aki talán még újév napján is dolgozott, minden esetre 1910. január elsejére jegyezték be egyik mutatós boroskancsóját? Amit a városka Finta Múzeumának munkatársai digitalizáltak 3D-ben. Jó, tudjuk, hogy a pontos keletkezési dátum hiányában szokták január elsejére datálni az ilyen tárgyakat, de akkor is. Miért ne dolgozhatott volna január elsején? A bor amúgy Magyarországon sokkal elterjedtebb, közismertebb szívet, lelket vidámító ital volt, mint például a sör. Amit ugyan már a honfoglaló magyarok is ismertek, az első sört emlegető oklevelünk 1152-ből származik, és a középkori Magyarországon is működtek sörfőzdék (leginkább a nemesi, főnemesi udvarokban), mégis a bor, a borozás állt mindig is közelebb a magyarokhoz. Nem véletlen hát, hogy a népi fazekasság termékei között is inkább találunk boroskancsókat, mint söröskorsókat. Utóbbiak az inkább sörissza germán népeknél voltak használatban, itt alakultak ki azok a formák, amiket aztán használtak szerte Európában. A bor előállítása talán egyszerűbb, kevesebb eszközt igényel, a borozás „eszközkészlete” pedig mindösszesen egy-egy kancsó vagy lopó, és a társaságtól függően néhány pohár. Arra viszont mindig ügyeltek a fazekasok, hogy a boroskancsók formája a célnak, a bor biztonságos és veszteség nélküli pohárba juttatásának jól megfeleljen. Ez pedig nem is volt olyan egyszerű, mert egy széles szájú, kiöntőcsatornával nem rendelkező edényből meglehetősen nehéz biztosan eltalálni egy kis poharat, és ez a nehézség még csak fokozódik az elfogyasztott bor mennyiségével. Ha pedig túl szűk a kancsó szája, akkor megint csak hasonló nehézségekkel kell megküzdenie a poharakat töltögető házigazdának. Van tehát a bor kitöltésére a némi ügyességet igénylő lopóhasználat mellett egy ideális eszköz, a boroskancsó, melynek egy szép, 16 centiméter magas példányát most tanulmányozhatjuk 3D-ben is.” (Pálffy Lajos: Szó szerint újévi boroskancsó) http://mandarchiv.hu/cikk/5077/Szo_szerint_ujevi_boroskancso

Kompetencia

Évfolyam

Természettudományos és technikai

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Anyanyelvi kommunikáció

Általános

Cím

Túrkevei finom cserép boroskancsó szürkés- és kékesfehér alapú kék díszítéssel (1910. január 1.) - I.

Leírás

„Bizton állíthatjuk, hogy a szilveszterezésnek, az esztendő utolsó napján való mulatozásnak nem kerítettek mindig akkora feneket, mint manapság. A régi, nagy ünnepeket feledő, és mindenféle újakat kreáló korunkban a szilveszterezésnek, az óév elbúcsúztatásának, és az új köszöntésének nagy divatja lett mindenfelé. Hol van már az a túrkevei fazekas, aki talán még újév napján is dolgozott, minden esetre 1910. január elsejére jegyezték be egyik mutatós boroskancsóját? Amit a városka Finta Múzeumának munkatársai digitalizáltak 3D-ben. Jó, tudjuk, hogy a pontos keletkezési dátum hiányában szokták január elsejére datálni az ilyen tárgyakat, de akkor is. Miért ne dolgozhatott volna január elsején? A bor amúgy Magyarországon sokkal elterjedtebb, közismertebb szívet, lelket vidámító ital volt, mint például a sör. Amit ugyan már a honfoglaló magyarok is ismertek, az első sört emlegető oklevelünk 1152-ből származik, és a középkori Magyarországon is működtek sörfőzdék (leginkább a nemesi, főnemesi udvarokban), mégis a bor, a borozás állt mindig is közelebb a magyarokhoz. Nem véletlen hát, hogy a népi fazekasság termékei között is inkább találunk boroskancsókat, mint söröskorsókat. Utóbbiak az inkább sörissza germán népeknél voltak használatban, itt alakultak ki azok a formák, amiket aztán használtak szerte Európában. A bor előállítása talán egyszerűbb, kevesebb eszközt igényel, a borozás „eszközkészlete” pedig mindösszesen egy-egy kancsó vagy lopó, és a társaságtól függően néhány pohár. Arra viszont mindig ügyeltek a fazekasok, hogy a boroskancsók formája a célnak, a bor biztonságos és veszteség nélküli pohárba juttatásának jól megfeleljen. Ez pedig nem is volt olyan egyszerű, mert egy széles szájú, kiöntőcsatornával nem rendelkező edényből meglehetősen nehéz biztosan eltalálni egy kis poharat, és ez a nehézség még csak fokozódik az elfogyasztott bor mennyiségével. Ha pedig túl szűk a kancsó szája, akkor megint csak hasonló nehézségekkel kell megküzdenie a poharakat töltögető házigazdának. Van tehát a bor kitöltésére a némi ügyességet igénylő lopóhasználat mellett egy ideális eszköz, a boroskancsó, melynek egy szép, 16 centiméter magas példányát most tanulmányozhatjuk 3D-ben is.” (Pálffy Lajos: Szó szerint újévi boroskancsó) http://mandarchiv.hu/cikk/5077/Szo_szerint_ujevi_boroskancso

Kompetencia

Évfolyam

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Matematikai kompetencia

Általános

Cím

Balkán-félszigeti ékesen díszített szerb bőröv (XIX. század) - I.

Leírás

„A szerbek és a magyarok évszázados konfliktusai mindkét részről sok szenvedéssel jártak, de talán még többet szenvedtek déli szomszédaink a több, mit 500 évig tartó oszmán-török uralom alatt, amikor a birodalomba tagolva, önállóságukat elvesztve éltek. És vettek át szokásokat, többek között az öltözködésben is a hódítóktól. A most vizsgált, dúsan díszített bőröv is erre lehet példa. A 19. századi darab nem véletlenül a Balatoni Múzeum fegyvertárában lett elhelyezve, miután államosították 1953-ban a révfülöpi Bideskuthy-villát. Már csak azért sem, mert pontosan a török hódoltság alatt kialakuló szerb viselet egyik meghatározó darabja volt ez a derékszíj, amelybe szinte kötelezően ott voltak viselőjének fegyverei is. Mégpedig a töröktől átvett tőrök, hadzsárok vagy jatagánok, és természetesen a „balkáni típusú” kovás pisztolyok is. A vastag, 7-10 centi széles, marha- vagy disznóbőr, esetleg textilből készített öveket dúsan díszítették ezüstszegecsekkel, mintás fémlapkákkal, hímzéssel és foglalatba tett színes üvegpaszta gyöngyökkel. Mintha csak azt szerették volna elérni, hogy a díszítéseket hordozó anyagból a lehető legkevesebbet lehessen látni. Az ilyen övek többnyire apáról fiúra szálltak, nagy értéket képviseletek, tulajdonképpen a viselet legtöbbet érő darabjai voltak. Készítésük is a háziipari keretek között történt, a díszítő elemek általában nem egyszerre kerültek rá a hordozó anyagra. A pásztorkodással járó kézműves foglalatosságok közé tartozott az ilyen övek díszítése is a Balkánon, ezek jóval szélesebb és tüszőkkel, tároló helyekkel ellátott változata a román viseletben is megvan a mai napig. Hogy aztán ki volt eme 116 centiméter hosszú, most díszeiben is aprólékosan tanulmányozható darab viselője, azt természetesen nem lehet már még csak hozzávetőlegesen sem megmondani. Az viszont biztos, hogy a „hosszú” 19. század a szerbek feltámadásának évszázada volt, amikor a török igát lerázván magukról, a két balkáni háború során még a területeiket is szépen gyarapították. Nagy idők tanúja lehet hát ez az öv, gondoljunk erre is, amikor tanulmányozzuk a MaNDA adatbázisában.” (Pálffy Lajos: Amibe a gyilokokat tűzték) http://mandarchiv.hu/cikk/6498/Amibe_a_gyilokokat_tuztek

Kompetencia

Évfolyam

Szociális és állampolgári kompetencia

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Természettudományos és technikai

Általános

Cím

Balkán-félszigeti ékesen díszített szerb bőröv (XIX. század) - II.

Leírás

„A szerbek és a magyarok évszázados konfliktusai mindkét részről sok szenvedéssel jártak, de talán még többet szenvedtek déli szomszédaink a több, mit 500 évig tartó oszmán-török uralom alatt, amikor a birodalomba tagolva, önállóságukat elvesztve éltek. És vettek át szokásokat, többek között az öltözködésben is a hódítóktól. A most vizsgált, dúsan díszített bőröv is erre lehet példa. A 19. századi darab nem véletlenül a Balatoni Múzeum fegyvertárában lett elhelyezve, miután államosították 1953-ban a révfülöpi Bideskuthy-villát. Már csak azért sem, mert pontosan a török hódoltság alatt kialakuló szerb viselet egyik meghatározó darabja volt ez a derékszíj, amelybe szinte kötelezően ott voltak viselőjének fegyverei is. Mégpedig a töröktől átvett tőrök, hadzsárok vagy jatagánok, és természetesen a „balkáni típusú” kovás pisztolyok is. A vastag, 7-10 centi széles, marha- vagy disznóbőr, esetleg textilből készített öveket dúsan díszítették ezüstszegecsekkel, mintás fémlapkákkal, hímzéssel és foglalatba tett színes üvegpaszta gyöngyökkel. Mintha csak azt szerették volna elérni, hogy a díszítéseket hordozó anyagból a lehető legkevesebbet lehessen látni. Az ilyen övek többnyire apáról fiúra szálltak, nagy értéket képviseletek, tulajdonképpen a viselet legtöbbet érő darabjai voltak. Készítésük is a háziipari keretek között történt, a díszítő elemek általában nem egyszerre kerültek rá a hordozó anyagra. A pásztorkodással járó kézműves foglalatosságok közé tartozott az ilyen övek díszítése is a Balkánon, ezek jóval szélesebb és tüszőkkel, tároló helyekkel ellátott változata a román viseletben is megvan a mai napig. Hogy aztán ki volt eme 116 centiméter hosszú, most díszeiben is aprólékosan tanulmányozható darab viselője, azt természetesen nem lehet már még csak hozzávetőlegesen sem megmondani. Az viszont biztos, hogy a „hosszú” 19. század a szerbek feltámadásának évszázada volt, amikor a török igát lerázván magukról, a két balkáni háború során még a területeiket is szépen gyarapították. Nagy idők tanúja lehet hát ez az öv, gondoljunk erre is, amikor tanulmányozzuk a MaNDA adatbázisában.” (Pálffy Lajos: Amibe a gyilokokat tűzték) http://mandarchiv.hu/cikk/6498/Amibe_a_gyilokokat_tuztek

Kompetencia

Évfolyam

Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség

Kompetencia 2

Évfolyam 2

Szociális és állampolgári kompetencia

Általános

Cím

Séta

Leírás

A keszthelyi Balatoni Múzeum archív felvétele egy a parti sétány padján üldögélő vidám társaságot örökít meg.

Kompetencia

Műveltségi terület

Szociális és állampolgári kompetencia