A bori rézbányák körüli táborokban a magyar értelmiség több jeles képviselőjét is dolgoztatták, leghíresebb közülük Radnóti Miklós író volt, aki utolsó verseit bori noteszében hagyta rá az utókorra. Ezt a fából készült, sapkára erősítve hordható fogolyszámot Radnóti egyik sorstársa viselte. A fényképet a budapesti Holokauszt Emlékközpont őrzi.
Munkaszolgálatos hátizsák, melyet a bevonuláskor a tábori élet kellékei, az évszaknak megfelelő ruhanemű, tartós és kiadós élelmiszerek, íróeszközök és levelezőlapok töltöttek meg. A fényképet a budapesti Holokauszt Emlékközpont őrzi.
Jegyzőkönyv, mely a Magyarországi Zsidók Szövetségénél megjelent F. R. szakaszvezető százados és M. N. előadásában a következőt tartalmazza: előző estig a HUNGÁRIA Vegyi Kohóművek Rt. Kén utcai telepén hadiüzemi munkásokként dolgoztak. Az üzem katonai parancsnoka kiadta, többet ott zsidó nem dolgozhat, nem lakhat. Mivel korábbi lakásukat már igénybe vették, kénytelenek a gettóbeli elhelyezést keresni. A legszükségesebb használati tárgyaikat tartalmazó két kézitáskát egy nyilas őr elvette tőlük a kapunál, az ugyancsak elvett irattáskában személyes irataik voltak, köztük F. R. I. világháborús kitüntetései, kérik ezeket vissza. A dokumentumról készült képet a budapesti Holokauszt Emlékközpont őrzi.