Dora Sorel az 1945 májusában történteket foglalja össze. A zsidó lakosság templomba terelését, a gettósítás alkalmával, ekkor 50 kg-ra maximalizált csomag lehetett mindenkinél. A gettóból vagonokkal indították el őket Auschwitz-Birkenau felé. Birkenauba deportálták szüleivel, és néhány rokonával együtt. A felszabadulás eseményét részletezi, az amerikai és angol csapatok lágerbe érkezését, a magára hagyott, már csak foglyokkal teli táborban zajló utolsó napok történetét. Az élelmiszerraktárakat szabadon feltörhették, az ellenőrzés megszűnt. Francia foglyokkal tartott szorosabb kapcsolatot. Schuldbergből Birkenauba kerültek, ahonnan Dora és néhányan a csoportból együtt indultak el a felszabaduláskor. Dora az ott töltött időszakból az odaérkezés körülményeit és a legutolsó napok eseményeit foglalja össze. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Zádor Ede 1924-ben született. Jolsván volt munkaszolgálatos 1944 májusától. Jolsván a 107/304. számú munkásszázadba került, majd Salgótarjánba vezényelték őket. Itt került sor a század bevagonírozására 1944 júniusában. Több helyszín után Mosonmagyaróvárra kerültek, és Hegyeshalomnál átadták őket a németeknek. Gyalogosan kellett ezt az utat megtenni a fővárostól idáig. Tovább gyalogoltak Nickelsdorfig, itt kellett a táborba induló vagonokba beszállniuk. Innen Türkheimbe, Dachau egyik altáborába kerültek. A táborban építkezéseken dolgoztak. Zádorékat Dachauból Leonbergbe szállították, repülőgépalkatrészek gyártásához. Itt oltóanyagokat próbáltak ki rajta, kísérletképpen, melytől nagyon rosszul lett, több súlyos betegség tünetei jelentkeztek nála, de javulni kezdett később. 1945 áprilisában, az amerikai csapatok közeledtével a Lager Revierből vagonokban Landsbergbe szállították őket, Zádor visszaemlékezése szerint az odaút öt-hat napja volt a legborzalmasabb. 1945 áprilisában a landsbergi lágert is kezdték kiüríteni. Zádor tudomására jutott, hogy az SS-őrség eltűnt a lágerből, a hely szabadon elhagyható. Az amerikaiaktól élelmiszert kaptak. 1945 augusztusában Münchenbe kerültek, immár abba a Nemzetközi Elosztótáborba, ahol a hazautaztatást szervezték meg. Ide közel volt Dachau, ott igazolást kértek a táborban tartózkodásról. Szeptember 21-én Zádor Ede Budapestre érkezett, Pozsonyon át. Zádor édesapját Újpestről deportálták Auschwitzba, ahonnan nem tudott már visszatérni. Két nővérét és édesanyját Mauthausenbe majd Gunskirchenbe. A felszabadulás után édesanyja és egyik nővére hazatért, a másik nővére férjhez ment, és Olaszországba utazott, majd onnan Izraelbe költöztek. Zádor Ede 2008. április 26-i keltezéssel, Budapesten fogalmazta meg visszaemlékezését. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Brenners Abraham gyerekként élte meg az 1942 januárjában történteket. A mindössze három oldalnyi visszaemlékezésből kiderül, hogy a család Újvidéken élt. A kijárási tilalom január 22-én lépett érvénybe. Másnap csendőrök jelentek meg a lakásnál, és a családot felszólították, hogy menjenek velük. Az egyetlen hasznosítandó tárgy a rádió volt, melyet Abraham édesapjának kellett magával vinnie. A dómhoz kísérték őket a csendőrök, ahol a család tagjait névsor alapján ellenőrizték és azonosították. Abraham a nővérével, édesanyjával és édesapjával érkezett meg a dómba. Kivizsgálásra hivatkozva, tovább terelték az embereket innen. Abraham beszámolója szerint más csoportokat is párhuzamosan tereltek, kiket gyalogosan, kiket szekereken vagy teherautókon. Abraham a menet alatt lövések hangjait hallotta. Feltételezése szerint a csoportokban lévők közül lőttek agyon néhány embert. A menet közben a csendőrök és a kísérő katonák egymással kommunikáltak. Egy küldeményben szereplő utasítás hatására a csoportot visszaterelték a dómhoz, ahol a „kivizsgálást” folytatni szándékozták. Végül valóban hazaengedték őket, gyalog mentek innen haza. Egy utolsó ellenőrizetlen vonattal sikerült Budapestre utazniuk. A visszaemlékezés itt véget ér. Abraham családja az eseményt túlélte. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Ádám Eszter kiemeli, hogy a német megszállás után, április 26-án gettóba telepítették a zsidókat, majd 1944. május 21-én megérkeztek Auschwitzba. Ádám Eszter is a mások által is tanúsított eseményeket írja meg, hogyan zajlottak a mindennapok, mik voltak a jellegzetes eljárási módok, folyamatok a táborban, hogyan viselkedtek a felügyelőnők, stb. Július 2-án Gelsenkirchenbe irányították át a csoportot, itt érte őket a légitámadás. A légitámadás sérültjeit katonák és szanitécek látták el, a horsti kórházba szállították őket. Gelsenkirchenben, a kórházban töltött idő után Ádám Eszter és egy barátnője a helyi rendőrségre ment, hogy segítsenek nekik hazajutni. A rendőrség cellájában gyűjtötték össze a jelentkezőket. A hazajutás lehetősége helyett a rendőrségen lévő foglyokat vallatták. A németek hazaszállítást, transzportot ígértek az összegyűjtötteknek később, de egyelőre nem mehettek sehová onnan. Esztert tolmácsként akarták alkalmazni a rendőrségen, de ő visszautasította a lehetőséget. A naplólejegyzés itt ér véget. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpont ban található.
Weiszberger Erzsébet (Bözsi) Sömmerdában Pauk Annával, és a Pauk Anna által leírt személyekkel volt egy helyen. A történtek és a személyek összevethetők Pauk Anna naplójával (2011.386.2) és Sarah Udi életrajzával (2011.386.1). Weiszberger Bözsi versekben megírt naplójában visszaemlékezik Häftling-életének részleteiről: étkezési szokások, öltözködés, az őrök viselkedése, egymáshoz való viszonyuk. Emellett kifejezi érzelmi állapotát is. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
