Szántó Istvánné visszaemlékezése. 1944 januárjában a család Felsőgallára menekült. A férfi családtagok és ismerősök ekkor már munkaszolgálatban voltak, Sz. Istvánt Érsekújvárra hívták be munkaszolgálatra. Sz. Istvánné Erzsébet Pestre utazik rokonaihoz, hogy megtudja, mi van velük. A Keleti pályaudvarnál letartóztatják, Budapestről Kistarcsára került, ahol összegyűjtötték őket, majd egyetlen éjszaka alatt vagonokba terelték őket. Az ékszereket, értékeket elvették tőlük, és a 600 nőt regisztrálták, és átadták az időközben megjelent SS-csapatnak. Aki nem rendelkezett állampolgársági dokumentummal, azt Lengyelországba deportálták. Szabadlábon engedést ígértek nekik. Erzsébet is visszaemlékszik a szláv származású Aufseherinek jellegzetes viselkedésére, Sz. Istvánné 2000 ilyen szlovák nőről tesz említést a szövegben. Erzsébeték transzportja volt az első magyar csoport, akiket Auschwitzba vittek. Utánuk 600 000 magyar zsidót várt még a tábor. Erzsébetet külön kiválogatták később vasútépítő munkára. Később átkerült abba a blokkba, ahol azokat a holmikat kellett szétválogatniuk, melyeket elszedtek a beérkező emberektől. Később visszakerült a mindennapi munkához. Erzsébet a lágereket összekötő útépítési munkához osztották be. 1944 júniusában kezdődtek a tábor környékén a légitámadások, bombázások. Erzsébeték Auschwitzból vagonok indítása után négy nappal Ravensbrückbe kerültek. Ezt követően megérkezett Ravensbrückbe az első pesti transzsport. Ezáltal sok ismerőssel és rokonnal tudtak az ittlévők találkozni. A rengeteg halott miatt a tábort karantén alá vonták, feltételezték, hogy járvány ütötte fel a fejét, de az ok a puszta éhség volt. Innen Erzsébetéket, abban az időben, amikor Berlint már körülvették, továbbszállították a láger kiürítése miatt Mauthausenbe. Mauthauseni tartózkodásuk után továbbvitték őket személykocsikkal kapcsolt vonatokon a Mauthausentől kb 60 km-re lévő Amstettenbe. Itt érte őket a légiriadó, és az első légitámadás. Erzsébeték tudomást szereztek az újabb és újabb transzportokról. Erzsébetéket innen Gunskirchenbe vitték, gyalogmenetben, majd tovább kerültek az úgynevezett Zeltlagerbe, egy nagy sátorból kialakított táborhelyre, tele emberekkel, változó életkor és egészségi állapotban. Őrizet nélkül kerültek ki a kapun, de Mauthausen városába, „központjába” értek be. A tömeget Gunskirchenbe tömörítették, gyűjtötték össze. Egy másik barakkban hozzájuthattak vöröskeresztes csomagokhoz, és annak bőséges tartalmához. 1945. május 3-ra az összes SS katona eltűnt a lágerből. Május 6-án megérkezett az első amerikai felszabadító csapat. Erzsébet is majdnem meghalt a legyengült állapota miatt, de Hörschingbe került kórházba, ahonnan szeptemberben tudott hazatérni. Sz. Istvánné 1905-ben született. 1944. március 20-tól 1945. szeptember közepéig volt német fogságban. 1954-ben, súlyos betegségben elhunyt. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
A visszaemlékezést 2001-ben, nyolcvanadik életévében jegyezte le. B. Miklós, aki 1943-44-ben Budapesten az antifasiszta ellenállási mozgalomban aktívan részt vett. Saját, felesége és barátai, ismerősei életének megmentésén dolgozott, hamis iratokat állítottak elő, illetve illegális sajtótermék-terjesztésben, röplap-sokszorosításban vettek részt ügyes együttműködésben. Sokaknak tudtak ezáltal segíteni. B. Miklós emlékezetből írta le a történteket, jegyzetei ebből az időszakból nem készültek. Felesége Judit, akivel az első perctől kezdve közösen vettek részt az ellenállás folyamatában. B. Miklós jogot végzett, textiltechnikusi végzettséget szerzett, angolul és franciául tanult, munkaszolgálatra hívták be. Legnagyobb példaképeként S. Gézát nevezi meg, tanárát és barátját. Foglalkozott egyik barátjuk által először lefordított külföldi mű terjesztésével is, melynek témája a német megszállással szembeni ellenállás. Munkája során kapcsolatba került Pesti Barnabással (G. József), B. Ivánnal, R. Lászlóval és feleségével. Testvére, B. Tamás Toulouse-ban volt németellenes aktivista, egy napon a francia milícia lőtte agyon. Álnéven publikálta az ellenálláshoz kapcsolódó írásait. Miklósék gyűléseket szerveztek lakásokra, melyről tudomást szerzett a politikai rendőrség, és rendszeressé váltak a házkutatások. Lehetőség nyílt egy házi nyomda létrehozására, mely által üres, de pecséttel ellátott bejelentő lapok készülhettek. 1943-tól B. elkezdte a hektográf-módszerrel történő okirat-hamisítást, mellyel tökéletes papír, pecsétforma- és tintamásolatokat készített. Hamis papírokat szülei részére is kiállított, felesége édesanyja Auschwitzba került. 1944-ben S. Géza megismertette B. Miklóst az Ellenállás csoporttal. Ekkoriban kerültek kapcsolatba jugoszláv partizánokkal is. A visszaemlékezés 1945. január 20-ig tart, B. Miklós 24. születésnapjáig. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Az interjú a houstoni Holocaust Museum részére készült, 1995. május 16-án. Michael H. [H. Mihály] 1921-ben született Csepelen. Édesapja fűszerkereskedést tartott fenn, abból éltek meg, Mihály vallásos környezetben nevelkedett. A negyvenes évek legelején már nem állt módjában felsőoktatási képzésben részt venni a numerus clausus rendelete miatt. Szakmát szerzett, majd behívták munkaszolgálatra 1942-ben Galántára. Csepelen akkoriban – Mihály visszaemlékezése szerint – a zsidó közösség körülbelül 500 főből állt. Mihálynak három testvére volt. Ők már 1942 előtt behívást kaptak munkaszolgálatuk teljesítésére. 1939-ben Mihály családja nem volt hajlandó elmenni az országból. 1944-ben egy nagy gyár köré építették ki a gettót. Mihály, visszatérve a munkaszolgálatról, a gettóban kereste szüleit, de már nem találta sem őket, sem senki mást a területen. A család 1942 és 1944 között a gettóban élt. 1944-ben Mauthausenbe vitték Mihályt. A családból egy unokatestvére és Mihály élték csak túl a megpróbáltatásokat. Mihály 1945 májusában tért haza Budapestre, ahol tartózkodott, az a hely 1945 januárjában szabadult fel. Magyarországot 1956-ban hagyta el, Ausztriába ment. Bécsben kapcsolatba került a HIAS-szal, akik biztosították számára a lakhatást, élelmezést és a ruházkodást. Közben az Amerikai Egyesült Államok követségén jelentkezett, és ekkor határozta el, hogy Houstonba megy egy nagybácsijához. A magyarországi menekülteket Ausztriából a Kilmer nevezetű táborba szállították, New Jersey mellé. Mihály innen New Yorkba utazott, majd tovább Houstonba. Mihály dolgozni kezdett, majd öt évvel később amerikai állampolgárságért folyamodott, melyet megkapott. Emlékezése szerint Csepelre nagyon kevés zsidó tudott csak visszatérni. A zsinagógát az egész területtel együtt lerombolták a magyar nyilasok, egyedül a temető maradt érintetlen. Mihály emlékezete szerint a visszatértek nem nagyon akartak beszélni a történtekről. Az interjú készítője rákérdez a főbb magyarországi történelmi állapotokra, mint a nyilasok helyzete a negyvenes évek alatt, a kommunista rendszer kialakulása ’45 után, vagy később a forradalom lezajlása. Rákérdezett Wallenberg magyarországi munkásságára, melyről Mihály nem hallott, de tudta, hogy léteztek Budapesten svéd és norvég zászlókkal jelzett úgynevezett „védett házak”, a gettó területén belül. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
Az interjú a houstoni Holocaust Museum részére készült, 1995 szeptemberében. Tibor eredetileg Weinberger néven született, Szombathelyen élt családjával. Egy Keszeg nevű településen gyűjtötték össze őket. Tibor zászlóaljával az orosz frontra került ki. Édesapját, édesanyját és nővérét Auschwitzba indították. A szombathelyi gettóban több, mint 3000 ember volt. Tiborral családja és egy ügyvéd barátja volt együtt, amikor a deportálás megtörtént. Ő írta meg később a keszegi gettó és a deportálás történetét. Tibor édesanyját a táborba érkezéskor azonnal elpusztították, többedmagával, ennek kegyetlen folyamatát nézte végig az ügyvéd barát, aki elmesélte utólag Tibornak a történteket. 1944. októbere után Szálasiék vették át a hatalmat, Tibor megemlíti, hogy az innentől számított egy év alatt történtek a legrosszabb események a budapesti zsidósággal. Említi később a svájci és svéd állampolgársági útleveleket, és Budapest körbezárását. Tiborék százada később a németek kezébe került, és Mauthausenbe szállították őket. Az 1945 januári orosz légitámadás után orosz és román csapatok érkeztek a táborba 1945-ben. Az Amerikai Zsidó Elosztó Bizottság is megérkezett később a felszabadított táborhelyekre. Az élőkről listát készítettek, papírokkal látták el. Tibor az oroszokkal került végül Budapestre. A túlélők listáján megtalálta menyasszonya nevét, Salzwedelben volt. Ezután egy találkozóra hívták meg, ahol az Amerikai Egyesített Elosztó Bizottság (American Jewish Joint Distribution Committee) tagjaival, palesztinai zsidó mozgalmárokkal, és egy úgynevezett CIC taggal (Counter Intelligence Department of the Army) találkozott. Segítségükkel visszatérhettek Németországba a Magyarországon tartózkodó deportáltak, hogy rokonaikat megkereshessék. Tibor is ezen keresztül Budapestről Prágába utazott. Hamis papírokkal, amerikai ruházatban, melyet a helyi hatóság biztosított számára, innen Lipcsébe ment. Tibor Salzwedelbe akart eljutni, ami akkor orosz fennhatóság alatt állt. Közel esett a demarkációs vonalhoz, és a tömegek át akartak jutni a határon. Tibornak sikerült egy Berlinből induló vonatra felszállnia, és Salzwedel felé utaznia. A Bergen-Belsenben látottakkal kapcsolatban Tibor 30000 súlyos beteg emberről számol be, keresett menyasszonya közöttük volt. Bergen-Belsenben az Elosztó Bizottság segítségével visszatérhettek Magyarországra. Szombathelyen tudta meg, hogy az országból ki tudják juttatni. A HIAS-on és a CIC-en keresztül Amerikába kellett utaznia. Feleségét és közeli rokonait is sikerült átvinnie magával. Állampolgársági papírjai kézhez kapásakor változtatta meg nevét Weinbergerről Westonra. Tibor megemlíti, hogy Auschwitzban 431000 magyar zsidóról tudtak összességében. Tibor visszatért Budapestre, majd Keszegre. Állítása szerint Keszegen működött egy szén-monoxid gáz-kamra, melyet a már menekülő nácik akartak használni az ott lévő betegek kivégzéséhez. Megemlíti Kasztner Rezső nevét és a Svájcba útnak indított vonatot. Tibor birtokában van az SS által összegyűjtött dokumentumanyag egy, valószínűleg a több példányban sokszorosított csomó egyike, fényképekkel együtt, a nácik által elkövetettekkel kapcsolatban, mely dokumentumanyag eredetijét Weisenmeyer tábornok küldte Berlinbe annak idején. A fényképek dátummal ellátottak, Tibor szerint felismerhetők rajtuk az áldozatok is, és a datálás által megtudható, mely napon végezték ki őket. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
A houstoni Holocaust Museum számára készített interjú. Gábor 1940-ben született, Budapesten. A családban felmenő volt Leopold Lőw rabbi, az első budapesti reformer rabbi. Gábor említi a magyarországi férfiak besorozását és munkaszolgálatra hívását, a munkaszolgálatos zászlóalj megszervezését. Gábor édesapja Oroszországba került ki, nem tudják mi lett vele. A Gábor által említett dokumentumok, melyek Jeruzsálembe kerültek, tanusították a folyamatokat, történteket. A németek ígérték, hogy az induló vonat Izraelbe megy. Később kiderült, hogy a szerelvény Bergen-Belsen felé megy majd. A tömeg bízva a nácik szavában, gondtalanul összegyűlt a megfelelő helyen, és mire megtudták, mi a cél valójában, már nem lehetett elhagyni a helyszínt. Három nap alatt érkeztek meg a németországi táborba. Gábor és az öccse egy-két évesek voltak mindössze. Édesanyjukkal és a dadussal voltak együtt. A felszabadulás után Svájcba mentek. Svájcban egy Chasseron nevű városkában telepedtek le. Édesanyjukat pszichiátriára kellett beutalni, Gábor öccsén is jelentkeztek mentális problémák. Később elváltak egymástól, és a gyerekek Marseille-be kerültek, egy családhoz, amíg nem állt módjukban továbbutazni Ausztráliába. A svájci kormány támogatta a menekültek továbbutazását az országból. Egy rokonukkal levélben tartották a kapcsolatot, aki szintén Ausztráliában és később Izraelben élt. Ahová kerültek gyerekekként, egy zsidó család volt, de az asszony gonoszul bánt velük. Gábor próbált írni a marseille-i rossz körülményeikről és bánásmódról, segítséget kérni, de nem hittek neki. Végül visszakerültek édesanyjukhoz Svájcba. Gábor öccse elvégezte iskoláit és Angliába ment. Később betegsége miatt őt is a pszichiátriára kellett vinni, Gábor később visszavitte őt Svájcba, ahol speciális bentlakásban helyezte el. Gábor a tanulmányai befejezése után dolgozni kezdett, és mint svájci állampolgár, később beállt a hadsereghez, később a Swissair-nél dolgozott. Édesanyjuk egészségügyi alkalmazott volt Zürichben. Később Gábor megnősült, feleségével együtt a gyógyászat lett elkötelezett hivatásuk. Gábor a Bergen-Belsenben történtek miatt is szánta el magát, hogy mások gyógyításával foglalkozzon, az embereken tapasztalt súlyos egészségkárosodás, egészségromlás kapcsán. Második feleségétől való elválása után visszament Amerikába. Harmadik feleségétől egy fiú és egy lány született, de elidegenedtek egymástól családi okok miatt. A dokumentum a Holokauszt Emlékközpontban található.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)