A képen virágokkal díszített szöveteket, kelméket kínáló kirakat látható. A kép tanúsága szerint akár száz évvel ezelőttről. Manapság talán méteráru -rövidáru boltnak hívnánk, de azoknak sokszor zsúfolt, raktár jellegű kirakatuk van, nem is beszélve a belső elrendezésükről._x005F_x000D_ _x005F_x000D_
A dokumentum a volt Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet termékének sablonrajzát, műszaki leírását, termelési kalkulációját tartalmazza. A kenyérkosár doboz elnevezésű munkadarab szürkevászon alapanyagra készült tarka virágmotívumos hímzés. A tervet Kertész Istvánné készítette 1967 szeptemberében. Az 1960-as évektől Dajaszászyné Dietz Vilma vezetésével a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezetnél létrehoztak egy egyedülálló dokumentációt, mely a múzeumokban őrzött textilek alapján összegezte a matyó hímzés történeti fejlődését és motívumkincsét. Ez a szakmai anyag képezte a szövetkezet tervezőinek adatbázisát, mely alapján a piacra készülő termékek készültek. A szövetkezet megszűnésével a „Matyó Népművészeti Dokumentáció” anyagát Mezőkövesd Város Önkormányzata vásárolta meg, az archív anyagot feldolgozásra és közzétételre 2009-ben a Matyó Népművészeti Egyesületnek adta át.
A „Vonat” c. alkotást Benda Beáta a Kecskeméti Ifjúsági Otthon sokszorosító grafikai műhelyében készítette. A rézkarc a legkifinomultabb sokszorosító grafikai eljárás, a mélynyomásos módszerek egyike. Alapvetően hasonló _x005F_x000D_ a rézmetszethez, szintén fémlemezt használó mélynyomó eljárás, de míg ez utóbbinál a mélyített vonalat véső segítségével és fizikai erő kifejtésével érjük el, a rézkarcnál savak maró hatása mélyíti a kívánt vonalat._x005F_x000D_
1983-ban készült kép egy lakodalmas menetről. Lakodalmas menet a házasságkötés szokáskörének legfontosabb eseménysorozata, amelynek keretében maga a házasságkötés megtörténik. A lakodalom folyamán történnek meg a házasságkötésnek az egyház és – 1894 óta – az állam által előírt formaságai, az esküvő és a polgári házasságkötés, továbbá a menyasszony átadása a vőlegénynek, befogadása a vőlegény családjába, az elhálás és ennek megtörténte után a menyasszony asszonnyá válásának formai kifejezése, a kontyolás.
Kovács László (1940-2003) festő, fotóművész, grafikus fényképe valószínűleg az 1960-1970-es évekből a mohácsi busójárásról. A busójárás a farsangi időszakhoz kötődő népszokás, mely Magyarországon elsősorban a mohács környéki dél-szláv csoportoknál (sokácok) volt hagyomány. A Magyar Néprajzi Lexikon a busójárást alakoskodó felvonulásként említi. A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. A hagyomány eredetét összekötik a törökűzés legendájával, ennek azonban nincs történelmi alapja. A balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok. A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
