A kaposvári Rippl-Rónai Megyei Múzeum tulajdonában lévő gyűjtemény egy darabja. A múzeum anyagait 1877-ben kezdték gyűjteni az akkor még Somogyvár megyei Régészeti és Történeti Társulat tagjai. A gyűjteményt Gönczi Ferenc néprajzkutató alakította múzeumi anyaggá 1909-ben. Később ide került az 1355 darabból álló Rippl-Rónai hagyaték. A múzeum 1951-ben vette fel Rippl-Rónai József nevét.
A szemeslepkék jellemzően barnás színűek ; szárnyaik szegélye mentén több szemfolt található. A szemfoltok általában világos mezőben lévő sötét, kerek foltok, amelyek közepén egy világos mag is látható. Ezekről a foltokról a lepkék ellenségei - a madarak - azt hiszik, hogy szemek, s először e foltokra csapnak. Így a lepkék időt nyernek a menekülésre. (Legfeljebb egy kis kicsípett szárnydarabjuk fog hiányozni, ami nem végzetes számukra.) Többségük csak közepes méretű (30-40 mm), bár ismeretes néhány nagy szemeslepke faj is. A nőstények általában nagyobbak,; viszont a hímek élénkebb színűek. Főképpen réteken, tisztásokkal tarkított erdőkben élnek. Európától Közép-Ázsiáig elterjedt faj; Magyarországon a Zempléni-hegység északi részén figyelték meg. A hernyó zöld színű, hátvonala finom, sötét, csak a fara felé éles; különböző fűféléket fogyaszt._x005F_x000D_
A képen látható fogat egy üres négykerekű kocsit húz, a bakon egy kalapos férfi és egy fejkendős nő ül. A bivalyokat főleg Erdélyben és a Dunántúlon igavonó állatként tartották. A bivalytalyiga eredendően kettes bivalyfogattal húzott, kétkerekű nagy jármű volt, amelyet leginkább az alföldi uradalmakban használtak az etetőtakarmány szállítására. A nagy sárban csak a bivalytalyiga volt képes e feladat elvégzésére, ha esett az őszi eső, vagy elkezdődött a tavaszi olvadás. Az munkára fogott állatokat bemutató fotók Bács-Kiskun megyében, Kiskunmajsa határában készültek az 1980-as évek elején, jelenleg a szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzi fotótárának gyűjteményét gazdagítják.
A kenyérkészítés során használt lisztes kanalat bemutató, 1983-ban készült kép a szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzi fotótárában található meg. Ezek a néprajzi értékkel bíró, fából készült eszközök egykor a falusi élet mindennapos használati tárgyai voltak. A hajdani háztartásokban a kenyérkészítés 1–3 hetes időszakonként, többnyire kéthetenként ismétlődött. A kenyérkészítés lebonyolítása 18–20 órát igényelt. Általános gyakorlat volt, hogy a kovász érlelését, a dagasztást éjszakára időzítették. Ehhez déltájban áztatták be az erjesztőanyagot, este szitálták a lisztet és kovászoltak, hajnali 2–3 óra körül dagasztottak, reggel öt körül vetették be a kemencébe a kenyereket és két órán át sütötték.
A Mezőtúri Agyagipari Háziipari Szövetkezet kerámia mokkás készlete 1976-ból, mely megtekinthető Budapesten, a Hagyományok Házában. A kávé Abesszínia Kaffa nevű tartományában élő kopt szerzetesektől származik. Állataik ettek a különleges növényből és a szerzetesek megfigyelték, hogy nyugtalanok voltak tőle egész éjszaka. Ők is fogyasztottak a termésből, tapasztalták is frissítő hatását. A tartomány nevéből, Kaffából, ered a kávé elnevezés a legendák szerint. Joggal merül fel a kérdés, hogy a kávé helyett sokszor használt mokka szó akkor honnan származik. A legenda szerint ez a kifejezés a jemeni Mokha városából ered.
